A malom az emberiség történetében mindig fontos helyet foglalt el, mert a mindennapi kenyér, az ünnepi kalács készítéséhez nélkülözhetetlen volt a gabona őrlése, előkészítése. A hazai Szent Gellért legendából tudjuk, hogy a püspök magasztalóan szólt a magyar daráló-malomról, melyet egy leánycseléd képes volt mozgásba hozni, s mellette még énekévi is kísérte munkáját. Az évszázadok során az ország minden részén épültek hajó-, patak- és szélmalmok.
A vízimalom
Az 1526-os gyászos csatavesztés utáni évtizedekben azonban, amikor teljesen elnéptelenedtek a Mohács környéki falvak, elpusztultak az itteni malmok is. A török kiűzése után az 1700-as évektől vannak ismét feljegyzések mohácsi malmokról, köztük a Csele-patak malmairól. Ekkor már minden településen működött malom, voltak helyek, ahol több is. Az akkori Magyarországot figyelembe véve húsz-huszonötezer malomról vannak feljegyzések. Természetesen ebben a nagy számban benne foglaltattak a Dunán üzemelő mohácsi hajómalmok és a Csele-patak malmai is. (A 19. század közepétől e malmoknak versenytársai is akadtak, melyek már a víz- és a széljárástól függetlenül egész évben tudtak őrölni, ezek voltak a gőzmalmok, vagy ahogy akkoriban nevezték: a műmalmok.) A különböző írások – a tulajdonos nevéhez igazodóan – több névvel is említenek egy-egy malmot. Gyakran gazdát cseréltek ezek az építmények, mégis legtöbbjük a második világháborúig, illetve az 1949-ben bekövetkezett államosításig szolgálta a környék lakosságát.
Ezek a patakmalmok általában kőből, téglából és ritkábban vályogból épültek. Berendezésüket fából faragták: a malomkerék, a fogaskerekek és az egyéb alkatrészek is a molnár szakértelmét mutatták. A sok-sok évszázadot megélt patakmalmok berendezései ma már technikatörténeti kuriózumnak számíthatnának, ha a történelem szele el nem sodorta volna őket. A Csele-patak sok-sok malma közül az évszázadok viharát csupán egyetlenegy élte túl. E malmot Heréb János és neje 1930-ban vásárolta meg a hozzátartozó földterületekkel együtt. Általunk ismert formáját a harmincas években végrehajtott átalakítások során nyerte el. Az államosítás után a tulajdonosok egy ideig még lakóépületnek és raktárnak használhatták, majd kihalásukkal, az örökösök elköltözésével, a körülötte lévő földterületek közösségi munkába vételével, illetve a közeli víztároló létesítésével megszűnt használata. S bár a főépület megmaradt eredeti állapotában – minthogy műemléki védelem alatt állt –, az elmúlt évtizedekben semmilyen állagmegőrző munkát nem
A malomépület belsejében
végeztek rajta. Gépészeti berendezéseit széthordták, az épület tetőszerkezete a 21. század elejére elpusztult, falait éveken át áztatta az eső és a hó.
2007-ben Mohácsi Bugarszki Norbert és családja Heréb János leszármazottjaitól megvásárolta a már-már összedőlés előtt álló épületet a még hozzátartozó egy hektárnyi földterülettel. Célul azt tűzték ki, hogy megmentsék az épületet, és mielőbb újra működő malommá tegyék.
A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával 2008-ban az épület szerkezetét megerősítették, s tető került rá. A nyílászárók elkészítése 2009-ben történt meg a Wienerberger Zrt. segítségével. A kőjáratot, a malomkereket és a munkavégzéshez szükséges többi eszközt kiváló székely mesterek készítették a Gyergyói-medencében – a Norvég Civil Alap pályázatán elnyert pénzösszeg felhasználásával. A Mohácsra szállított alkatrészeket a mesterek nyolcfős csapata és néhány helybeli segítő tette a helyére, majd a feltöltött tározóból kiáramló víz megmozdította a fából készült malomkereket. Valóra vált Bugarszkiék álma: több mint fél évszázad után újra gabonát őrölhet a középkori technológia szerint működő berendezés.
Vízikerék
Az épület ma háromszintes, fafödémes, terméskőből, égetett téglából és vert vályogfalból emelt ház. A pincerészben lévő vizesházzal télen is lehetett működtetni a malmot. A földszint és a padlástér a berendezéseknek ad helyet.
A megújult és életre kelt vízimalom a Szent Miklós nevet kapta. Már látogatható is, bár a malom- és őrléstörténeti bemutatóval is szolgáló múzeumi rész és a környezet rendezése még sok-sok munkát igényel. A tulajdonos és a működtető Mohácsi Városszépítő és Városvédő Egyesület további célja, hogy a mohácsi és a környékbeli iskolások számára olyan kézműves foglalkozásoknak adjon helyet, melyekre az iskola falain belül nincs lehetőség, például korongozás, papírmerítés, gyertyaöntés. A tetőtérben konferenciaterem kialakítását tervezik kulturális rendezvények céljára, az udvaron pedig családoknak, baráti társaságoknak adnak lehetőséget hangulatos időtöltésre szabadtéri kemencével, szalonnasütő helyekkel. Így válhat a Szent Miklós malom – a térség egyetlen működő patakmalmaként – Mohács újabb idegenforgalmi látványosságává.
Hozzászólások