Kamaszkoromban egy osztálytársam nagynénje főzte a legjobb spagettit, amihez akkoriban hozzájuthattam. Bár ők szugónak hívták, nem spagettinek. Darálthús paradicsommal, hosszútészta és sajt a tetejére. Nem értettem, miért a megkülönböztetés, de elfogadtam. Mi otthon minden szörpöt málnának hívtunk gyümölcstől függetlenül. Narancsmálna, bodzamálna, meggymálna. Kivéve a málnát, mert a málnamálna hülyén hangzott, így egyedül a málnát hívtuk szörpnek. Ehhez képest az, hogy ők a spagettijüket szugózzák, csekélységnek tűnt. Ami különlegessé tette számomra, az erőteljesen édes íze. Amikor megkérdeztem, hogy mégis mi a titok, haverom csak annyit mondott, cukor. Meghajoltam bölcsessége előtt, és kissé el is szomorodtam. Apám diabétesze miatt anyám soha nem reprodukálhatta otthon ezt az ínyencséget, így csak esetlegesen élvezhettem szokatlan ízvilágát, ha épp jókor látogattam el hozzá. Félévente átlagosan egyszer volt szerencsém, így az egész gimnázium alatt jó, ha nyolcszor tudtam enni belőle. A barátom már tizedikben a nagynénjéhez költözött. A lakása közelebb feküdt az iskolánkhoz, ráadásul sokat dolgozott, a hét nagy részében nem is volt a városban, így volt egy szabad lakásunk szerdától hétfőig. Méghozzá a belvárosban! Sok éjszakát töltöttünk ott el a haverokkal buli után. Piáltunk, cigiztünk, néha lányokat is felvittünk. És én titokban mindig belenéztem a hűtőbe, hátha eltettek egy kis maradék szugót, amiből lakmározhatok. Sajnos Fortuna egyszer sem fogadott a kegyeibe, így a hajnali három körül menetrendszerűen érkező éhséget kénytelen voltam mogyoróval vagy chipsszel enyhíteni. Mérsékelt sikerrel. Aztán elballagtunk, a csapat szétszéledt, ki ide, ki oda ment egyetemre. Én Pécsett végeztem el a történelmet, és egy olaszszakos lány világosított fel harmadévben, hogy a szugó, helyesen sugo, egyszerűen annyit jelent, mártás. Tehát minden olasz tésztaétel, amivel életemben találkoztam tulajdonképpen szugó volt. A beszélgetés után üresnek éreztem magam, főleg gyomortájon, így elmentem a legközelebbi étterembe, ahol rendeltem egy bolognai spagettit. Ízlett, de ismét nem azt kaptam, amire vágytam.
És most itt ülök, egy újabb étterem. Fogom a menüt, tanulmányozom a fogásokat. Ismeretlen tétel szerepel rajta, még nem találkoztam vele. Bolognai makaróni. Eddig azt hittem, a bolognai az spagetti, a milánói pedig makaróni. Ez valami új. Gyomrom megkordul, számban összefut a nyál. Nyelek egy nagyot, és felizzik bennem a remény. Hátha most révbe érek. Hátha ez a tészta, ez a szugó olyan lesz, mint évek óta soha. Becsukom az étlapot. Pincér, egy bolognai makarónit, legyen szíves!
Hozzászólások