Régebben, amikor elkészült egy hétvégi ház, avató ünnepséget szerveztek a közeli barátoknak, vendéglátással, dicsekvéssel. Így történt ez most is, Zebegényben, a hegyen. Annyival volt feldobva a mintegy tíz vendégnek, hogy most grillcsirke sütés lesz. Mondhatnánk azt a mai szóhasználattal: – kerti parti. A vendéglátó Tóni bácsinak volt egy csodás szerkezete, lehet, hogy még most is megvan, legalábbis az emlékezetben, melyre fel lehetett négy csirkét is tűzni a forgó részekre. A rögzítő lábakat le kellett a földbe szúrni, és a forgó rúd két vége egy-egy ilyen álló tartórészen nyugodott, forgott. Kis hajtókar is társult hozzá, hogy a pirulásban az egyenletes forgás folyamatosan biztosítva legyen. A forgató, ugye, mert ezt kézzel kellett tenni, üzemanyagként, sört kapott, mert a tűz mellett ez jól is esett. A négy csirke, legalábbis kinézetre, szépen mutatott a felfűzött nyárson, pácolva, fűszerezve. Össze is állt a sütőszerkezet, csupán „beüzemelése” akadozott. Először az összekapcsolással voltak bajok, majd a tűz nem akart „tüzelni”, a rárakott faszén sem izzott úgy, ahogy annak kellett volna. Tehát technikai bajok sorozata zavarta a négy csirke elszánt pirulását. Időközben a társaság, az aperitif italok elfogyasztása miatt, éhesebb és éhesebb lett. Így előételként zsíros kenyeret fogyasztottak. A magát kezdetben csirkének valló, így tolldíszeitől megfosztott grillezésre váró hústömegekről, csak később derült ki, hogy lányságukon régen túljutott, letojt tyúkok voltak, akiknek már e művelet nem volt kedvükre való. Ezt azzal mutatták ki, hogy lassan sültek, kevésbé pirultak el, nem volt szégyellni valójuk! Az éhes vendégek pedig körülülték a forgó nyársat, és elégedett arccal majszolták a zsíros kenyeret, annak reményében, hogy ebből egyszer, majd sült csirke lesz.
Hozzászólások