(Szűz Mária mennybemenetele katedrális)
E dóm nem csupán egy a sok közül,
dísz, pompa, művészet felsőfokon!
szépségsúlya már-már a földre nyom,
érzelem, értelem viharzik belül
a jócskán kaptatós szűk utca végén
ha előviláglik fenséges egésze;
gótikája, harangtornya tör az égre,
az érkezőnek – mint meredély szélén –
kapaszkodni kell, szinte beleszédül…
a bejárat kőcsipkés ornamentikája
cizellált márvány, kő-virágsziromból
álmodott keret; – látszik, szinte tombol
az alkotásvágy, a művész fantáziája –
s a faragók kezétől éled végre meg;
bent harmónia, ritmus, panoráma:
márványoszlopsor fekete-fehér sávja
a jó s rossz párharcát szimbolizálja;
szemünk szokja a látványt idebent.
ámulók tarka tömege; itt-ott magányos
áhítat vergődik, hiába vár a csendre;
miközben befogadással telik az elme
újabb részlet szépsége vonz magához:
ötvenhat kép, fehér márványintarzia
márványpadlóba épült élményvilága;
a lélek maradna, de az idő határoz,
e gazdagsággal száz nap is betelne…
Ó Szent Szűz! értünk is imádkozz!
A főoltár méltóságteljes félhomályban
percekig leköti, vonzza a szemet
átlátni egyszerre mind, amit lehet,
hogy aztán az ember emlékezzen rája;
nem; biztosan nem, ennyi nem elég,
vissza kell térni egyszer ide még;
a képzelet addig színesre festve járja
be aprólékosan sok-sok részletét,
műremekek csalják ebbe a világba.
A kereszthajók – mind külön csoda –
gazdagon dús művészi megfogalmazása
vonz, aztán a szószék architektúrája,
Niccola Pisano munkája, Pisából jött oda,
a megváltó életét márványba faragni
születésétől halála napjáig… szinte suhog
az alakok redőbe omló ruhája, igézni tud,
nem múlta fölül őt eddig tökélyben senki,
s jelen korunkban nem is várható.
Kihagyhatatlan, mert látni kell: a könyvtár;
a „lenyűgöző” nem méltó fogalmazás,
óriáskódexek, freskók, megannyi más
elmébe kúszó régmúlt színes varázsa vár
még néhány percig, aztán búcsúzni kell
s indulni, új utak, városok hívogatnak;
egy pár falat, egy korty ital előkerül,
amíg a lélekben keltett zaj elül,
értékes része volt ez is a napnak;
Herceg!
az ember kíváncsi, többet szeretne
tudni, látni, többet, ha lehetne
mint amit dolgos napjai tartogatnak,
hát útra kel, bolyong a nagyvilágban…
Siena,2015. június 14.
Részlet Koosán Ildikó „Útközben – versek, hangulatok” című, 2018-ban megjelent könyvéből
Hozzászólások