Mintha hatalma lenne az időnek,
múlnak napok, az újak meg kinőnek.
Tavalyi a ma, petárda sem dörög,
és a magasban csillagzik az örök.
Ami fentről látszik, apró, kis körök.
A világra ráülnek hamis ködök,
ezért szorong a ma, múltját kinőtten
álma lépdel, holnapja még cipőtlen.
A magasban üstökösök ígérnek
ismét reményt a közelítő évnek,
de az ég Heródes-felhőkkel tele.
Telének erőt hazudik még szele.
Óra üt. Nincsenek girlandos percek.
a mutató kétely s remény közt perceg.
Éjfélkor sokan felnéznek az égre:
– Vajon lelnek igaz csillagot végre?
Hozzászólások