Dohányos emlékeimből
1948 tavaszától Budapesten, a Veres Pálné utcában laktunk. Igyekeztem minél előbb földeríteni közvetlen környezetemet. A II. Világifjúsági Találkozót Budapesten tartották 1949. augusztus 14-től augusztus 28-ig.
Éppen a nyitónapon kalandoztam el a Dimitrov térig (ma és 1949 előtt Fővám tér), ahol 82 ország küldötteinek színes felvonulásában gyönyörködtem. Hirtelen cigaretta füstje csapta meg az orromat. Csodálkozó tekintetemre egy kérdés következett:
– No, öcskös, te is kérsz egyet?
Kértem. Ízlett. Másnap lettem ötéves. Ettől kezdve, hacsak tehettem, rágyújtottam. Csetényben ez még inkább kiteljesedett. Ha elküldtek minket a boltba, sokszor összeálltunk egy nagy csapatba, és Dudarról hoztuk az árut. Útközben sok mindenről beszélgettünk, énekeltünk, cigarettáztunk.
1956-ban a karácsonyi szünetet hosszabb szénszünet követte. Csak 1957 tavaszán folytattuk a tanévet. Földrajz órán arra kaptam föl a fejemet, hogy hallom ám: Rodope. Az osztályfőnököm, Szathmáry István meg is kérdezte, hogy min csodálkozom.
– Semmi, semmi, tanár úr kérem, csak eszembe jutott, hogy van ilyen cigaretta.
– Ugyan, ne viccelj, ilyen cigaretta nincs.
– Tanár úr, ne tessék haragudni, de ilyen nevű cigaretta van.
– Nincs.
– Nincs? Tessék megengedni, hogy megkínáljam egy Rodopeval. Egy nagy barackot nyomott a fejemre, és ezzel az udvariasság szabályai szerint le is zártuk a kérdést.
Prof. dr. Hajnóczi Gábor
Apám 1967. június 12-én halt meg a balatonfüredi szívkórházban. Ekkor az ELTE nappali tagozatának IV. éves hallgatója voltam biológia-könyvtár szakon. Kertész Károlyt, a zirci Járási Könyvtár módszertanos munkatársát éppen akkoriban vitték el Tapolcára járási igazgatónak, így a megüresedett helyre kellett utánpótlás. Károllyal mi jól ismertük egymást; a röplabda révén hol ellenfelek voltunk a járási, hol pedig csapattársak a megyei bányász bajnokságban. Tudta, hogy könyvtár szakos vagyok, ezért felkerestek Csetényben. Hamar megegyeztünk, hogy vállalom az állást, ha az egyetem hozzájárul ahhoz, hogy a nappali tagozatot megtartva állásba menjek. Ötödévben fél év tanítás és fél év könyvtári gyakorlat elvégzése volt a penzum.
Mivel egy év alatt mindegyikből duplán tudtam teljesíteni, megkaptam az engedélyt a munkavállalásra. Egyik napon három fiatal középiskolai tanárral beszélgettünk Zircen. Köztük volt Hajnóczi Gábor, aki abban az évben Szegeden végzett olasz-történelem szakon. Akkor készülődött Zircre. Megbeszéltük, hogy közösen kerítünk magunknak albérletet. Ez sikerült is. Július 1-jétől a Járási Könyvtár munkatársa lettem. Szeptembertől pedig a III. Béla Gimnáziumban tanítottam. A tanáriban közös íróasztalunk volt. Októberben jobbra cseréltük az albérletünket. Igen mozgalmas életet éltünk, tele munkával. A szakdolgozatomat írtam (A Budapest folyóirat története 1945–1947, és melléklete a teljes cikk- és képrepertórium). Tagja lettem a zirci Irodalmi Színpadnak, Csetényben, Nagyesztergáron és Cseszneken edzettem a női röplabdacsapatot, tagja lettem a Zirc–Dudar röplabdacsapatának, és edzettem az ifjúsági csapatunkat. Gábor a Palladio-t fordította olaszból. Szervezett egy filmmúzeumot is, ahová jobbnál jobb filmeket szerzett.
A zirci állás azért is jött jókor, mert édesanyám és anyai nagyanyám Csetényben voltak, Zirctől 13 kilométerre. Könnyen elértem őket.
Hozzászólások