Vézna kis kabátban
________________álldogál a téren, hideg van, néha, csak úgy megszokásból fejet hajt, boldog karácsonyt kíván egy-egy járókelőnek, mintha őszintén tenné, nem emlékszik, mikor lehetett utoljára őszinte, ezt is kiszakította belőle a kényszer, meg a csordaszellem, egyébként is, máshol járnak a gondolatai, azt hallotta reggel, hogy ma eljön, hogy épp erre vezet az útja, hogy itt lesz, hamar fésűje után kutat, hogy rendbe szedje kusza frizuráját, a többiek harsányan röhögnek, gúnyolódnak rajta, nem törődik velük, most nem, a körbeküldött italból se kortyol, józan akar lenni, milyen jó lenne megfürödni, tiszta inget venni, vasalt inget, megborotválkozni, megtisztelni az érkezőt, szeretne találkozni vele, sokat gondol rá mostanában, csak ez a bűz ne volna, még mindig érzi, a többiek azt mondják hozzá lehet szokni, mások érzik ő nem fogja, ezt mondják, micsoda hazugság, ő még két év után is undorodik, a hideg már nem izgatja, a káromkodás sem zavarja, már nem is hallja, a köpködés beépült szokásai közé, de a bűzt nehezen viseli, micsoda tömeg, mindenki őt várja, izgatottan lökdösődnek, ha egy apró rés akadna az neki már elég, azon képes volna átfurakodni, lám, ez az asszony sem tud közelebb kerülni, őt sem engedik, pár éve, amikor még öltönyben járt és nyakkendőben és illatos volt és tehetős, barátkoztak vele, most félrehúzódnak, mert a szegénységnek rothadásszaga van, ő biztosan megérti, igen, ő érti, ő tudja, ismeri a teljes életét, a nő még mindig itt áll a kisbabájával, fáznak, a gyerek éhes lehet, egyre nagyobb a lökdösődés, kiáltoznak, megérkezett, milyen jó lenne látni, beszélgetni vele, de ez lehetetlen, nincs rá esély, egész szorosan áll a fiatalasszony mellett, a kisbaba őt nézi, nézi és mosolyog,
még sohasem látott ilyen átható tekintetű gyermeket.
Hozzászólások