A Gyermekhez • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

A Gyermekhez

 

Suhogsz, repülsz, csillogsz,
mint a tündérek, angyalok,
belőled szomjas az én világom,
pedig csak öklömnyi, apró
szív vagy, illatoddal itt virágzol.
Beborzolsz néha egy ritmust,
egy elém forduló hidat, utcaképet,
s a boldog folyó nevetését,
mi szétárad rétem bensején.
Így vagy lüktetés a tengernyi térben,
s én szüntelen beléd bolondulok,
leterítesz túlnőtt önmagam előtt,
s horzsolt térded, sebeid koldulom.

És ölelőst játszom veled, szabad
és tiszta képet, őszintét, könnyűt
és mesésen szépet, mert bájos,
rejtőző zugban néhány gyöngyöd
még véremben maradt, borús
felhőkön kacagsz, s végtelen óta
dúdolsz, huncut manót festve
kinőtt éveimre, és csillagokat,
mint te voltál s maradsz örökre…

Az út poros, koptat egyre,
fülledt körötted a világ,
de bekócolod futó napjainkat,
virulsz szeleket kergetőn,
hisz nélküled nem vagyunk más,
mint hontalan, árva tekergő.

Tükörszempár,
csillogj hát még bennem,
s hűs vizekbe csordult könnyed
mosson majd át szeles
tengerpartokon, s ha látják,
csókot intek a fölcsapó haboknak,
én csak tőled búcsúzom.

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Nincs hozzászólás ehhez: “A Gyermekhez”



Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés