Az életkor egy olyan tény, melyet hosszan lehetne boncolgatni, és különös megállapításokra jutnánk. Martin Luther ezt az alábbiak szerint összegezte: „Aki húsz évesen nem szép, harmincadik évében nem erős, negyvenévesen nem okos, ötven évesen nem gazdag, annak már nincs reménye.” Ez valóban így van? Nézzük az élet különböző korait.
Csecsemőkor: – a legboldogabb és egyben a legártatlanabb kor. Az ifjú emberke oly annyira tiszta, hogy „talán” nem tud semmiről. Sterilen ártatlan!
Babakor: – nyiladozik a világra, gőgicsél, sír, amennyit csak bír, hogy a szülők ne tudjanak aludni. Szopik, eszik, sokat, kell a fejlődéshez, ezzel ellentétesen a pelenkát is megtölti. Cuki kor.
Bölcsődei kor: – a gyerekkornak az első szakasza. Itt válik el először önállóan a szülőktől. Sokszor oly annyira, hogy az anyuka elfelejti hazavinni (legalább is az utolsó pillanatban rohan érte, mielőtt bezárna a bölcsi).
Óvodás kor: – ez a gyerekkor egy fejlettebb, önállóbb szakasza. Itt már a két nem határozottan ketté válik, a jegyekre odafigyelnek, sőt megszemlélik és még kommentárt is fűznek hozzá. Van, aki azt állítja, hogy ő már ebben a korban szerelmes is volt. Kergette a lányokat (valószínű a játék miatt), de felnőtt fejjel milyen jó, másként emlékezni.
Iskolás kor: – ez aztán egy tágabb időszak, mert ugye beletartozik az általános, a középiskola, no meg az egyetem is. Itt már az ifjú „titán”, kibontakozása széleskörű. Van már kritikai szellem, pozíciók az osztályon belül. Az iskolás kor az első helyzet, ahol teljesítményt mérnek. Kérdés: Ki, melyik szakaszt teljesíti, és aztán hol folytatja? Kiből, mi lesz? Ez már erősen és nyomatékosan az életre való felkészülést szolgálja.
Ominózus húszéves kor: – ez a vízválasztó, mert gyerek, illetve fiatal korban, mindenki húszéves szeretne lenni. Nagykorú, mondjuk így egyszerűen (igaz az hivatalosan 18, de senki nem tud ezzel mit kezdeni). E kor körül válik felnőtté, cselekedetben, döntésben. A családról való leválás, pályaorientáció és társadalmi szerep megtalálása. Aztán, amikor ezt elérjük, először úgy érezzük kitágult a horizont, majd ránk szakad minden, ami az élettel együtt jár, szívesen visszakoznánk. Mondván: – Jó volt gyereknek lenni! Ezt követően 10 évenként leverhetünk egy-egy cöveket, és mérleget készíthetünk.
30 éves kor: – már javában felnőttek vagyunk, választhattunk magunknak párt (lehet, hogy már többet is). Lubickolhatunk az élet habos fürdővizében, azt hisszük mindig csak nyár van és a kerítés is kolbászból készült. Ezt a tévedésünket csak akkor ismerjük el, ha egy buli után többet iszunk és kibillenünk egyensúlyunkból, és a kerítésnek dőlünk, esünk. Rájövünk, hogy kőből, fából, drótból van, és sérülékenyek vagyunk. Ilyenkor nyalogatjuk sebeinket, és másban keressük a hibát. Pénzünk sem annyi, amennyi kellene, mert az asszony balhézik, ha kevesebbet viszünk haza, meg a gyerektartással is elmaradtunk, már három hónapja. Véget érnek a húszon… évek. Nők számára nagyon veszélyes – 35 év felett már „idős”. Férfiaknak a 33 év a krisztusi kor. Szóval kezdődnek a gondok.
40 éves korban: – egy kicsit megszeppenünk, hiszen eddig nem történt velünk semmi említésre méltó esemény. Közeleg a 25 éves érettségi találkozó, és azon töprengünk, hogy ott majd mit mondjunk, vittük-e valamire? Ha késésben vagyunk, jöhet még egy roham, hogy korrigáljuk elfecsérelt éveinket. Ebben a korban jelenik meg a nőknél a klimax, a férfiaknál ezt kapuzárási pániknak nevezik.
Az 50 éves kor: – hajnalán egy kicsit megtorpanunk, főleg akkor, ha hasonló korú társunk távozásakor, el kell kísérnünk őt a temetőbe, utolsó útjára. Megszeppenve latolgatjuk, mennyi van még hátra, mit kellene tenni, ami természetesen értelmes. Aztán szánalmasan nyugtázzuk, ha eddig nem sikerült, eztán sincs sok remény rá.
A 60 éves kort – elért egyén már csak mérlegel. Összegzi az eltelt időszakot. Megállapítja: – ennyi volt! Gyerekei is felnőttek lettek, önállóak. Születtek unokák, ez örömmel tölti el. Valamit összeszedett. Ki ezt, ki azt. Van talán ház, kocsi, csak használni optimálisan nem tudja, mert a benzin ára lassan az arannyal vetekszik. A nyaraló ma már nem sikk. A hobbikert, a háztáji a kutyának sem kell. Termelni ugyan lehetne, talán idő is lenne rá (pláne, ha munkanélküli vagyok). De ki veszi meg, amit termeltem, a múlti ontja az árút, a minőség nem számít. A másik részben ilyenkor arra gondol, mindjárt itt a nyugdíj! Csak megérjem, mert az lenne a fontos. Aztán az „Intézet” számol és kijön papíron, fehéren-feketén, az összeg (a Nyugdíj!) épp annyi, öregségemre talán, nem fogok éhen halni, ebben az életkorban. A kor kétséges, amiben élünk, de mondhatja, kérdezheti bárki: – Tudsz jobbat? Aztán megállapítod, hogy ennek is örülsz, főleg ha egészséges maradtál. De ha fáj a hátad, izületed, szédülsz, magas a vérnyomásod, orvostól-orvosig jársz, jobb, ha felhagysz minden reménnyel. Ne is ábrándozz 70-80 éves korról, mert ahhoz különleges szerencse kell. Ha mégis eltengeted, élteted eddig, az már csoda, mondom én. Aztán mégis azt tapasztalom, hogy egyre több az ilyen csodabogarú néni, bácsi. Meghosszabbodott az életkor, csak tudnám mitől?
Elvira a napokban töltötte be a 75. életévét. Kiegyensúlyozott, aktív, még időnként be-behívják régi munkahelyére, helyettesíteni a távollévőket (szép gesztus a munkaadó részéről). Miért vegyünk fel valakit, tanítsuk be? Elvira mindent tud, ellátja a feladatot, neki, pedig jól jön az a kis pénz, a nyugdíj mellé. „Aránylag” egészségesnek tartja magát. Az életkorról egy vele, illetve elképzeléseiről mondott el egy történetet. – Első osztályos lehettem – 1943-at írtak – amikor anyai nagyapám meghalt. Elvittek a temetésére, amely az egyhelyben álldogálás miatt, unalmas és fárasztó volt számomra. Egy idő után elbarangoltam a kisváros temetőjében, amely nem volt valami nagy. Anyukám így szemmel tudott kísérni, követte temetői bolyongásomat. Olvasni, írni már tudtam. Ahogy ott bolyongtam a temetőben az egyik fejfán, ezt olvastam: Tóth Ferenc, élt 72 évet. A többi „élt” szám jóval kisebb volt. Akkor nekem ez a 72 év valami nagyon nagy számnak tűnt. Mégis nyomot hagyott bennem és arra gondoltam, jó lenne, ha én is élhetnék ennyi évet. Aztán teltek az évek, nem is gondoltam erre a számra. Már 42 éves voltam, amikor édesapámat elvitte a szívinfarktus. Ő akkor 64 éves volt. Ez a 64 év olyan nyomot hagyott bennem, ahogy teltek az évek, mindig számoltam, mennyi van még hátra, mert biztos én is eddig élek. Minél kevesebb volt, egyre gyakrabban futott át az agyamon a közelgő halál lehetősége. Aztán túljutottam apám halálának évén, majd az eredetileg remélt 72 éven is. Ezt követően minden év, ajándéknak hat.
Cs. Rozika volt a legszebb lány a faluban. Mindig azt mondták, olyan, mint egy színésznő, mert ugye a színésznők, azok szépek. Aztán, telt, múlt az idő. Cs. Rozika is férjhez ment, szült három gyereket, vonásai elmélyültek, ráncok is keletkeztek szép arcán. Ezen azért nem keseredett el, mert egyszer hallott arról, mit mondott Mark Twain: „A ráncok csak azt jelzik, hol a mosoly helye.” Vidáman és kiegyensúlyozottan élte napjait, nevelte gyerekeit, később unokáit.
Hány éves vagyok valójában? Ezt a kérdést ilyen formában nem nagyon tesszük fel magunknak. Pedig jó lenne, ugyanis ahhoz, hogy pontos képet kaphassunk, legalább 10 kérdésre kellene válaszolnunk és az adott válaszok, növelhetik, vagy éppen csökkenthetik tényleges életkorunkat. Íme a kérdések sora: – Stresszes az életmódom? – Védem a bőrömet a napsugárzástól? – Mennyit tudok aludni? – Elegendő friss zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok naponta? – Vannak mellettem olyan emberek, akikre mindig támaszkodhatom? – Dohányzok, vagy nem? – Mindenki szeretne fogyni, hogy állok a súlyommal? – Mindennap mosok fogat? – Milyen gyakran iszom alkoholt? – Szakítok-e időt pihenésre, naponta? A pontos válaszokban rejlik az életkor!
Az életkorra a táplálkozás is hatással van. Ez már biztos, mert régebben a csecsemők anyatejet szívtak. Ma inkább – kényelmi szempontból is – tápszereket „lakmároznak”. Ezért olyan pufók arcúak, sokszor. A tinédzserek, pedig sokkal magasabbra nőttek az utóbbi időben, mint korábban. Nincs tudományos magyarázata ennek, de az biztos, hogy a sok tápos csirke, malac, meg még sok egyéb élelmiszer, ebben biztosan közrejátszik. Úgy is mondják, ha meglátnak egy kosárlabdázó méretű srácot: – Tápos gyerek!
Az élet és a kor. Fura egy játékos így külön-külön, de együtt még inkább. Az életkort meghatározni egy nagyon bonyolult számtani feladat, mert ténylegesen soha sem tudjuk kiszámítani, hogy milyen életkort fogunk megélni. Egy mondás szerint: -„Olyan nincs, hogy életkor. Az öregedéshez a naptárnak nem sok köze van.” És ez valóban így van, bárki tapasztalta már, látott fiatalt öregnek és öreget fiatalnak. Jókai Mór írta le ezt szépen: – „Ostoba piktor az idő, mettől tovább dolgozik az arcképemen, annál jobban elrontja azt.” Az öregedéstől mindenkiben él egy félelem. Ezt úgy mondják hétköznapi elszólásban, hogy mindenki sokáig akar élni, de senki sem akar megöregedni. Jean Cocteau szerint: – „Ahogy öregszem, egyre inkább hiszem, hogy csak álmaink maradandók.” Elveszítjük vitalitásunkat, tettrekészségünket, lelkesedésünket. Móra Ferenc írta szellemesen: -„30-ig hevít a nő, aztán a bor, azután a kemence sem.”
Benjamin Button fogalmazta meg az alábbi életkorra vonatkozó összefoglalást a „Különös élet” című filmben: – „Vicces dolog felnőni, mert váratlanul tör rá az emberre, egyszer csak azon kapod magad, hogy egy másik ember vagy.” Az életkor számszerű tényét, meddig? (és már csak addig?) élünk, az ember szinte folyamatosan (akaratlanul is!) boncolgatja. A viccek fejezik ki ezt szellemesen, íme kettő: 1.) Kérdi a feleség a férjétől: – Szerinted, hány éves lehet a mamám? – Drágám én zenetanár vagyok, nem régész! 2.) Egy juhásztól megkérdik: – Hány éves? – Honnan tudjam? Én csak a juhokat számolom, mert az ellophatják! Tabi László, az ismert humorista ebben a témában úgy fogalmazott: – „Aki kíváncsi, hamar megöregszik! Aki nem kíváncsi, szintén!”
Hozzászólások