1.
Még mindig
rab, rab, rab vagyok,
porrá zúzni kéne,
s leterítni a falakat,
mi körülvesz bennem
Téged.
Hogy szívemből folyó,
lelkemből sólyom legyen,
károgó varjak s vadászó sasok felett.
Hát kucorgok melléd, tarts még,
keveset, el, és magadhoz közel,
hogy jól láthassalak,
mi is a távol, és mi is a Veled,
és széttárt ujjaid között
hadd hulljon a kéreg rólam,
s ha pirosba mártott,
csupasz szívemhez érsz,
leheleted ölelje körbe.

2.
Hogy üres lapok, szétszórt napok,
partra vetve gondszelektől,
papírhajóként ne gyűrjék össze,
beszorítva sziklás partok,
vihar csapdosta, szűk rései közé,
és só ne marja gerince fáját,
mi öklét szorítva nem hajolt soha,
csak megkésve, most, Istene előtt,
mert úgy zúg, oly hangos a világ,
és villámok csapása elől
hová is menekülne.

3.

S míg csöndének száll át
vállam horpadt gödre felett,
szétszórt napok üres lapjai,
a rég veszettnek hitt is,
édes esték pörge fényeinél
lassan, simulva, újraírva telnek.

2019 Szent András hava

Megosztás

Tweet