Belül sajog valami messzi, zsenge táj,
kibogozni nehéz, oly messzi az emlék,
könnyű, meg nehéz is most a vízcsobogás,
talán épp földobnak, tán elkapnak, habár
az érzés kövén zavart, koppanó könnyek
mossák az este édes, süppedő porát.

Hegedű hangja ölemben hallgat…,

… ott lüktetés van, ifjú, szédülő érzés,
pezsgő, virgonc, forgó percmalom fojtogat,
a parkett csillogó ritmusa felkavar,
s torkom simítja most is a kámforos íz,
a lekésett vonatfütty fülemben sikít,
és a parti sétány, vésett fatörzs karca
körén belülre ránt, az én is „itt jártam”
klasszist megidéző, nyíl átdöfte falán,
míg a tó szele viszi, mohó kacajjal
örök, ősi szerelem friss áldozatát.

Megosztás

Tweet