Kint esik, bent a puha csend, este
kikapcsoltam a telefonomat, végre
kialszom magam, gondoltam, hiszen
nincs semmi olyan dolgom, ami miatt
korán kellene kelnem, és akkor reggel
fél kilenckor arra ébredek, hogy valaki,
éppen felettem, ütemesen húst klopfol,
veri csak egyre, ezt a hangot jól ismerem.
Kint az eső esik nagy cseppekben, felettem
meg ez a kitartó, ütemes kopogás, alighanem
karaj lehet, megnyugtató a munka üteme,
meg, hogy valakinek még húsra telik itt a házban
hétköznap, kedden. Eközben felébredek, már
végérvényesen, mire a püfölés abbamarad éppen,
a redőny résein át szürke eget látok, ebből alvás
már nem lesz, belátom, bennem ütemesen ver a
szívem, megnyugtató állandóság, talán az egyetlen.
Pont, mikor váratlanul csend lesz, éppen felettem
már húst paníroznak szép csendben, s akkor felzeng
a madarak éneke, rigók dalolnak, rá balkáni gerle felel,
micsoda szimfónia, végre az élet békére lel bennem.
Hozzászólások