Lassan csillapuló • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Lassan csillapuló

 

Feküdtem ma délután az átforrósodott
lakásban, valahol az ébrenlét és álom
határán értek el a kezdődő rosszullét
jól ismert hullámai. Még épp érzékeltem,
amint felgyorsul, kihagy, majd lelassul
tulajdon szívverésem. Mint jó kisdiák, kit
erre tanítottak, számolgattam pulzusomat,
bal kezem két ujjával jobb csuklómon tapintva
éreztem, ahogy puhán lüktetett a vérem. Fehér,
áttetsző bőrömön át figyeltem, mintha nem is az
enyém lenne, hanem valami idegen test része.
A számolgatásba aztán, elalhattam valamiképpen.
Álmot láttam, úgy gondolom, nem lehettem ébren,
ágyamon feküdtem, de mégis, a plafon magasából
láttam tulajdon magamat, amint ott fekszem, erőtlen.
Fel akartam kelni, vízért a konyhába kimenni, de
nem volt hozzá erőm, és még mindig nem tudtam,
álmodom-e az egészet, vagy ébren vagyok? Volt
ebben az egészben valami nyugtalanító, félelmetes.
Kezemet felemelni sem bírtam, csak vártam, hogy
történjen valami. Megadtam magamat, feküdtem
tovább csendben, víz utáni vágyamat legyőzve,
hallgattam szépen lassan csillapuló szívverésem.

 

2021 06 29

 

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

Egy hozzászólás van ehhez: “Lassan csillapuló”


  1. Érzékletes, élethű és egy kicsit félelmetes alkotás.

    Hozzászóló: Petrozsényi Nagy Pál | 2021. július 31., 06:28

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés