Mindig csak pozitívan! • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Mindig csak pozitívan!

„Aki képességeiben bízik, nyer. Aki nem képes napi módon legyőzni a félelmet, még nem tanulta meg az élet első leckéjét.” (kínai mondás)

Z. Gábor az érettségi után a villanyszerelő szakmát tanulta meg. Apját követte ebben a szakmában, hiszen már gyerekkorában az „öreg” vitte magával a helyszíni szerelésekhez. Mindig megmagyarázta, mit miért csinálnak, mire kell figyelni, hiszen az áram, a villany egy békés, hasznos energia. De csak addig, míg el nem véted a vételezéshez, felhasználáshoz előírt szabályokat. Az nem elég, hogy megráz, „agyon is üthet”, tüzet is okozhat. Ügyelni kell mindenre. Z. Gábor ezzel tisztában volt, amikor megnyitotta vállalkozását. Ez az üzletet volt az, ahol a villanyszereléshez szükséges vezetékeket, foglalatokat, egyéb ezközt, ami ehhez szükséges, meglehetett találni. A kezdeteknél úgy gondolta, hogy sorban épülnek a környezetében a házak. Ott villanyt szerelnek, mert az energia felhasználásának ez a kézenfekvő módja. Nem is csalódott, mert már az üzlete nem egyszerű bolt volt, bővíteni kellett a növekvő forgalom miatt. Ma olyan, mint egy kis áruház. De már azt is tudja, nem messze az idő, amikor napelemeket fog forgalmazni, mert az elektromosság világában, ez a jövő.

 

„Ha hiszel, akkor képes vagy elérni a célt.” (Hubert Horatio Humphrey az USA elnöke.)

K. Ferencnek és feleségének csak egy gyerekük született. Ez a gyerek leány volt, nagyon féltették, vigyáztak rá. Az iskolát szigorú felügyelet mellett végezte. Talán ez a nagy szigor nem kellett volna. Ezt az apa K. Ferenc később vallotta be önmagának, mert, ahogy a lányuk, – Terike – leérettségizett, elszabadult vele a pokol. Csavargott, sokszor napokra eltűnt. Amikor hazakerült, csak a veszekedés volt napirenden. Megpróbálták terelgetni, több féle szakmát ajánlottak neki. Ő azonban hajthatatlan volt, nem érdekelte semmi. Eggyel sem tudott azonosulni, elvesztette az élet iránti realitását, összetört az önbizalma. Több éven keresztül csapódott ide-oda. Legalább tíz munkahelye volt, sehol sem tudott, úgymond, gyökeret ereszteni.

 

„A sikeres ember megkapja, amit akar. A boldog ember örül annak, amit kap.” (H. Jackon Brown amerikai író.)

Valljuk be őszintén, ha szóba kerül az önbecsülés, önbizalom, mindjárt nagy szavaknak találjuk. Hirtelen a megfelelő választ sem tudnánk elmondani. Némi töprengés után, talán lenne pár fogalmunk a kérdésre adandó válaszként. Pedig szinte kézenfekvő, egyszerű a válasz.  Sőt, emberi kapcsolataink során találkozunk olyanokkal, akiknek van önbizalmuk, munkájuk kapcsán mennek előre, van céljuk, sikereket érnek el.

Mi kell ahhoz, hogy legyen önbecsülésünk, önbizalmunk? Erre a kérdésre alapos választ adhatunk és a végén meglepetés ér bennünket. Kezdjük az elején, összegezd magadban, mi az erősséged és eddig milyen sikereket értél el. Gondolkozz pozitíven, érezd, hogy te egy erős ember vagy. Ügyelj a környezettedre. Mert ugye rendetlenség, kosz között, nem ember az ember. Adj az öltözetedre, legyen tiszta minden, mert ugye ezt te is belátod, hogy koszos, hanyag, rongyos ruhájú embert sosem lesz Nobel díjas tudós. Az egészségedre is ügyelj, az érkezésre, mozgásra. Legyen az életedben egy olyan választott cselekedet, tevékenység (egyéb hobby) – amit mindig szívesen csinálsz. Az önbecsüléssel, önbizalommal rendelkező ember érdeklődést mutat a művészetek felé, legyen az zene, színház, képzőművészet vagy bármi más.  Legyen mindig valami célod, amit felállítasz magad elé. Végezzél el olyan dolgokat, melyeket eddig halogattál, majd holnap felkiáltásokkal – Pató Pár uram esete – tologattál. Aztán ami még nagyon fontos, amiről nem szabad megfeledkezni, ez az emberi kapcsolatok. Legyen erőd emberekkel beszélgetni, barátságot kötni. Ezzel szemben kerüld a negatív és magatartásában lehúzó embereket. Nincs jó hatásuk, sőt lehúznak.

Nagyjából, igaz kissé felületesen, de minden részletre kiterjedően vázoltam az önbecsülés, önbizalom kialakítását, megtartását célzó feladatokat.

És itt a meglepetés. Ha ezt végig gondolod, hirtelen eszedbe jut, hogy a szomszéd Feri, a volt iskolatársam Sanyi, a szomszédban lakó Pista bácsi, a ktsz főkönyvelője Zoli, és felsem tudod sorolni az ismerősöket, ők ilyenek. Az életük példa értékű. – Miért nem lehetnék én is ilyen?

 

„Ha magad értékeled alacsonyra magadat, a világ nem kínál neked egy fillért sem.” (Sonya Heny énekes).

Z. Klára a gimnázium befejezése előtt állt. Ekkor ismerkedett meg K. Sándorral, aki pincér volt egy kisvárosi étteremben. Z. Klárának tetszett, hogy az udvarlója gavallérként mutatkozott be. Esténként meghívta az étterembe egy vacsorára. Ez tetszett neki. Már később nem is figyelt az érettségire. Látta, hogy K. Sándornál könnyen mennek a dolgok. Ügyesen kötött üzleteket, természetesen az étteremben megforduló vendégek segítségével. A lány még korábbi tervei között, jogot szeretett volna tanulni, tudta, hogy végig kell járnia az egyetem szemesztereit. De valahogy ez a könnyebb élet, melyet a srác mutatott számára, megszédítette. Mindig mondta, nem kell ezzel az egyetemmel foglalkozni. Ő majd segít neki, egy könnyű, jól fizető munkahelyet találnia. Ismerősén keresztül ajánlotta, hogy a Nyugati pályaudvar aluljárójában eladó lehetne. Ide bekerülve napi tízezret, vagy még többet is, megkereshetne. Ez Z. Klárát megszédítette. Már tárgyalásban voltak egy ilyen árussal, amikor apja tudomást szerzett lánya terveiről. Volt veszekedés, perpatvar, pár napos duzzogás, mosolyszünet. Aztán egy hosszabb beszélgetés után, mintha késsel vágták volna el a fonalat. Z. Klára még pár hátig találkozgatott, nagy ívűen negatív pincér hódolójával. Vége lett a kapcsolatuknak, úgy érezte, igaza van az apjának, aki jót akar neki. Érdeklődést mutatott a jogi egyetemre való bekerülés lehetőségei iránt. Nem fogalmazódott meg benne, de ez a változás az önbizalom visszatérését jelentette.

 

„Megítéljük magunkat az alapján, amit képesek vagyunk elérni, mások az általunk elért eredmények alapján, ítélnek meg bennünket.” (Henry Longfellow – amerikai költő).

Z. Károly, mint gimnáziumi tanulónak, volt egy tantárgya, nevezetesen a kémia, melyet nem szeretett. Ezt nem tudta megmagyarázni, sem önmagának, sem a szüleinek. Olyan volt ez számára, mintha héberül írták volna. A vegyszerek képleteinek megjegyzése kifogott rajta. Olyan „kegyelem” kettessel végzett.

Érettségi után elvitték katonának. Letöltötte a tényleges, kötelező katonai szolgálatot. Majd leszerelése után munkát keresett, mert dolgozni azt kell. Keresgélés után Pesten egy bőrgyárban kapott munkát. Kicsit büdös volt, de jól fizettek és tudta azt a mondást: – pénz beszél, kutya ugat! A megélhetéshez pedig ez kellett.

Telt, múlt az idő, már jó pár éve dolgozott ebben a bőrgyárban, ahol bizonyos kémiai folyamatok segítségével tartósították az állatbőröket. Egyik alkalommal hívattak a személyzeti osztályra és egy nagyon kedvező ajánlattal álltak elő. Végezze el a Veszprémi Vegyipari Egyetemet és végzés után, itt ebben a gyárban legyen vegyészmérnök. Ösztöndíjat fizet a gyár, ha végez, segítenek lakáshoz jutnia. Z. Károly hosszú napokon keresztül emésztette magát, elválalja, vagy nem?  Aztán nemet mondott! Évek múlva is megnyugtató érzés fogta el, hogy jól döntött. A csábítás nagy volt.  Úgy fogalmazott: -Becsülöm magamat a döntés miatt, mert nem lettem volna jó vegyész és az életem a szakmán belül csak kínlódás lett volna.

 

„Csak kétszer hibázunk: amikor értékeljük magunkat és amikor másokat értékelünk.” (Leonid Baltsam csillagász)

K. Ilonát, ezt az alacsony, de formás lányt, szőke hajával, mindenki úgy ismerte – Ő, aki olaszul beszél és tolmácsként dolgozik. Egy világos zöld Fiat Puntóval furikázott a városba és olyan huszonnyolc-harminc éves lányok, irigyelték őt. De azt már senki sem tudta, hogy idáig eljutnia, nagyfokú önbizalomra volt szüksége.

A részletek pedig úgy alakultak, hogy K. Ilona még nyolcadikos korában elhatározta, nyelvet fog tanulni. Tetszett neki az olasz, apja a családot elvitte egy olasz körútra. Az itt szerzett nyelvi élmények még fokozták érdeklődését, azt az igényét, olaszul meg kell tanulni. Hazaérve bele vetette magát a nyelv tanulásába. Először önszorgalomból, majd egy olaszt oktató tanárnő segítségével gyarapította szókincsét, kiejtését, nyelvtudását. A munka, érezte kitartást követel, tisztában volt vele, hogy ehhez még egy nagyfokú önbizalom is kell, hogy sikeres lehessen.

Egy nyári időszakban a strandon olasz turistákkal találkozott, akik hasonló korúak voltak. Szóba elegyedtek és számára ez a találkozás egy pozitív élményt nyújtott. tudott velük beszélni, sőt értékelték szép olasz kiejtését. Ez szárnyakat adott számára, tudta, hogy végig csinálja, és olasz nyelvből vizsgát tesz. Nem is kellett sokat várni, erre a pillanatra, a vizsgája sikerült.

Kapóra jött egy álláshirdetés, ahol olasz tolmácsot kerestek. Vadászok jöttek, apró vadakra vadászni az Alföldre és kellett egy idegenvezető, aki a lövöldözések szüneteiben gardírozza e nemes, vadászó férfikat.

Több éven keresztül, kalauzolt, kisebb, nagyobb olasz csoportokat magyarországi útjuk során. Egy idő után már nem tudta eldönteni, hogy olaszul vagy magyarul álmodik. Pár éve Firenzében él a vadász férjével és csak olaszul beszél.

 

„A siker nem más, mint a következetesség és sok apró munka eredménye. Állítsál be célokat, legyél következetes és működjél tovább azok elérésében, érdekében.” (összegző megállapítás)

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS