Vándormadarak • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Vándormadarak

Mikor a gólyák szállva délre,
nem tudják hány maradhat élve,
hányat lőnek le, bárha félnek,
ha hívják messzi-messzi tájak,
hisznek a szélnek, Napnak, fénynek…

Mikor a fecskék gyülekeznek,
indulni kell, újnak, öregnek,
mert látatlanban hisznek abba’,
hogy tengerek felett repülve
átjutnak majd egy másik partra…

Az itt maradtak csőre néma,
van aki szárnyszegetten béna,
a látva látók megvakulnak,
s a költők csak maguknak írnak…

Várhatjuk-e, hogy – hála égnek! –
a vándorok mind visszatérnek?

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások

2 hozzászólás van ehhez: “Vándormadarak”


  1. Valami egészen mély szomorúság van a versedben…, talán a hosszú út, a búcsú, az elválás, a visszavonhatatlan elmúlás.
    Szomorú, szép líra a versed kedves Klára. Sokáig velem maradt a hangulata…
    Szeretettel olvastalak, Éva

    Hozzászóló: Verebi Éva | 2021. szeptember 22., 17:58
    • Kedves Éva! Jól érezted.Érintett vagyok a témában. A madarak évente visszatérnek, ha szerencsés útjuk van, de a járvány miatt a családok ki tudja mikor látják legközelebb a külföldön dolgozó, tanuló szeretteiket? Köszönöm üzeneted.
      Klára

      Hozzászóló: Kamarás Klára | 2021. szeptember 23., 17:36

Szóljon hozzá!



Archívum

Hirdetés