Elégett tájra most esik.
Az ég egy kilyukadt vödör,
a fűszálak eget lesik,
s gyorsan telik a sok gödör.
Sárrá omlik a sok göröngy,
ahogy a vizet felissza.
Cseppre csepp, mint szétpergő gyöngy,
remény fényét veri vissza.
Csóró kórón zörgő levél,
szúrós fejjel néz az égbe,
hátha a panasza felér,
hogy ennyi tüske mi végre?
Talán a dörgés a válasz:
– Nem vész el senki esendő,
ha mindig talpadon állasz,
véd a nagy csillagesernyő.
Hozzászólások