(Édesanyámra emlékezve)

Kék kötényében most is látom
ahogy fut, siet egyre felém,
mint a megfáradt őszi falevél,
száll, repül az utca kövén.

Jöttem volna, de nem tudtam,
nem sült még ki a friss kenyér,
hozni akartam nektek is,
így hát a pompost hoztam el én.

Bárányfelhők úsznak az égen,
s velük úszik egy fehér kötény,
tisztán, habosan, hajnal illatosan,
mint valamikor rég, nagyon rég.

Szürke fény dereng át a szobán,
kenyérsütés napja lesz megint
kezéről leválik a kovász,
megfordul és sietve kitekint.

A kemencében már izzik a parázs,
ugrál a permet, serceg, gurul a víz,
érzem a számban a friss kenyér ízét,
pedig tudom, hogy emlékfoszlány mind.

Megosztás

Tweet