Gyócs Irmi, Author at Hetedhéthatár
Szerzői archívum

Gyócs Irmi

Gyócs Irmi írásai: 13
Gyócs Irmi

Ősz

Ezerszínű őszi levél
hova sodort messze a szél?
Hol dobott le, hol pihensz
hol táplálsz új életet?
Vagy a holtakat siratod,
frissen hantolt sírhalmokon?

A sír mellett

Édesanyám,
döbbenten bámulom
drága arcodat,
várom vigasztaló
szavadat, de a kő
elnémítja hangodat.

Öröklét…

A természet hordozza az öröklétet,
a magány befeléfordulásra késztet.
Sárguló falevelek táncot járnak,
oda a nyári nap éltet adó fénye,
őszi eső veri az ablaküveget,

Kenyérsütés

Kék kötényében most is látom
ahogy fut, siet egyre felém,
mint a megfáradt őszi falevél,
száll, repül az utca kövén.
Jöttem volna, de nem tudtam,
nem sült még ki a friss kenyér,

Holdfényjáték

Fények éji vándora az éji sötétben,
járod az utad fenn a magas égben,
miközben fürdesz a felhők tengerében.
De sokszor keresem esti jelenésed,

Miért?

Veszekedünk, civakodunk,
és nem tudjuk, hogy miért
kergetjük a boldogságot
egy bizonytalan holnapért.
E felbolydult vad világban
a szív békéje messze már,

Ne add fel

Ne add fel, soha ne add fel!
Lehet még újrakezdeni.
Csak hit kell hozzá, sziklaszilárd
mely követ is képes megrepeszteni.

A citromfa

Egy rozoga ládában kuporogtál
Nem tetszett a hely, a bezártság,
Szomjaztál és nem kaptál vizet,
A földed is csonttá keményedett.

Fiamnak

Beszédes májusi orgonák
ugye ti súgtátok meg neki?
Hogy szeretni kell az édesanyát,
aki a hálát nem feledi.

Nem vagy már

Nem vagy már az, aki voltál,
fény a éjszakában,
illat a virágban,
nem vagy már.

Búcsú a fenyőtől

A kerítés mellett föl a magasba
nyújtogatta ágát a tűlevelű fa
a zöld fenyő.
Ha az égi kék fagyot hirdetett
a magány lombjai közé költözött

Nincs szabadulás…

De jó lenne látni Téged
régi barátom, égbe nyúló fenyő!
Oly vigasztalan vagyok,
erőért hozzád fordulok.

Valamit akartam…

Visszapillantani néha oly jól esik,
kutatunk a múltban, aztán rádöbbenünk,
hogy sír a lélek, mikor emlékezik.



Archívum

Hozzászólások

DISQUS