Borostás ma az Ősz.
Házikabátban üldögél a kertben, néha meg-meglendíti hintaszékét a szél. Ilyenkor, mintha énekelne.
– Már csak néhány levél maradt a fákon – gondolja és szájához emeli az öblös bögrét. Madárdalt kortyolgat. Közben várakozón a távolba réved és mosolyog.
– Mire megérkezik, megborotválkozom – jegyzi meg csak úgy önmagának.
– Rendbe szedem magam, mert akkor biztosan szóba áll velem – mondja és komótosan indul a házba.
Háta mögött, méltóságteljes apró lépésekkel fehér kabátos hölgy érkezik. Rögtön uzsonnához szépítgeti az asztalt.
– Amikor kijön a házból, … remélem, rám néz majd, talán végre megszólít … – gondolja, miközben finoman leejti puha, hófehér kabátját. Eligazítja az ünnepi terítéket.
Kettejüknek terít.
Csillogó szemmel nézi a távozót.
– Csak neki van ilyen szép járása … – suttogja büszkeséggel.
Hozzászólások