avagy: kétezer-huszonegy nullakilenc huszonegyedikén
Petőfi variáció

Még élnek a fények, a nap tüze árad,
és tátog az árnyék e kis ligeten,
de múlik a kánikula, heve fárad,
és hallgat a lárma, lazít idebenn.
Még boldog az óra, de léptei árvák,
a tél közelít, jön, a percbe harap,
lám, hamvad: a lángja se bontja a szárnyát,
hogy visszarepüljön a kertek alatt.

Még vágyom elérni telómon a mailed,
de blokkol a rúter, potyára lesem.
Sok pixel a szelfin az arcodon, Édes,
ím, csókod elúszik a képzeleten.
Ha meghalok érted az őszi esőben,
a gondolat útjain messze viszel?
Vagy kínoz a vágy tüze ősi erővel,
és hűtelen szívek emésztenek el?

Ha tűnik az életem, s gyász szava kérlel,
te árva öled örökébe fogadsz?
Vagy özvegyi kínjaid rám nehezíted
s mint víg hajadon, hamar ágyba rohansz?
Tudd: rádkeresek ezután kicsi Kincsem,
kit szívembe írok, az nem menekül,
mert hő szerelem soha kívüled nincsen,
így él-halok én teveled egyedül.

(Pécs, 2021. szeptember 21.)

Megosztás

Tweet