7
Na hogy vagy fiú?
Látom rosszul. De ugye nem haragszol, ha nem tudlak sajnálni.
Öreg vagyok. Láttalak gyermekkorodban, és nem is tudom miért, de féltettelek gondolataimban. Hiába.
Kivágattad magadat, mint egy vén szikomorfa, megkínzattad magad, mint egy félresikerült fakír, és úgy tettél, mintha nem is fájna.
Na de nem akarlak megsérteni, csak utólag elmondom, amit előled elhallgatott a sors.
Tudtad-e, hogy a hiúság mindenféle szeretetnél nagyobb?
Gondoltál-e arra, hogy nagyobb lesz a közöny irántad, mint a szimpátia?
Elismered végre, hogy az emberi faj javíthatatlan?
Hiszen Te is „Az” vagy! Vagy tán nem így van?
Hibáztatod-e apádat, hogy evégre kerültél? Tudom, hogy nem, de miért nem?
Csak oka valaki kínhalálodnak? Talán egy ostoba filozófia, melynek veleje: nem csak egyvalakit, hanem Mindenkit lehet és kell is szeretni!
Bizony mondom neked ifjú, ez a legcsődösebb gondolkodásforma…
Hasonlítasz a sok, bolondnak tartott filozófusra, bár ők okosabbak voltak: nem kerültek keresztre… De Te ráfaragtál, és most itt kínlódsz és lógsz, kiszáradásra várva…
Te tudod!
Aztán hogy álltál a szerelemmel öcskös?
Senkid sem volt, vagy csak egy nagy kiábrándulás? Hát nem jöttél még rá, hogy a szerelem jó része is illúzió csupán? Kihunyt etikájú csókár? Nem értem, nem értem…
Hát nem tudod most sem, hogy ami ellen legjobban beszéltél – a birtoklás – éppen a szeretetnek nevezett csapdában a legnagyobb király? Ennyire naiv tán mégsem voltál!
Itt mindenki azt hiszi, hogy hős vagy, vagy gazember. Bolond vagy tán, mert azzá tettek „nemes eszmék”, melyeket úgyis hiába mormolnak oly sokan…
Azok halandók által úgysem tarthatók be soha. Lehet, hogy tudtad…
Valamit megpróbáltál, és bizonyára lesznek még oly őrült halandók, akik ismét megkísérlik a szeretetet oly helyre varázsolni, ahonnan létezése óta késik.
Hallod még amit mondok? De itt, előre megjósolom neked, hogy nekik sem fog sikerülni.
Az ember suta lény: étel, ital, férfi, nő, vetélkedés, háborúk, erőszak. Mindegy, hogy paraszt vagy császár. Az egyik félelemből, a másik tulajdonosi alapon öl…
Legfeljebb csak az ég lesz mindig újra kék, de a tifélétek mindig ott fognak lógni a kereszten, s a tömeg meg lábaitoknál fog röhögni csendesen. És akik utánozni próbálnak: számot vethetnek a halállal.
Értesz engem, Fiú? Ugye már nem!
Későn jöttem, ezért bűnöm rettenetes! Mert tudod én is így akartam élni, mint Te, csak féltettem testemet a korbácstól, szögektől, kelevéztől…
Gyáva vagyok én is… Szólni is csak halkan merek…
Rettegtem jót tenni, így későn haló leszek.
Kérlek, segíts meg engem Istenem!
8
A tömb-ember nem válaszol a szellem hangjára.
Nem is hallja, mert nagy benne a bűnök zaja, a szeretet-gátlás és a csordaideológia.
Ez itt most a rakéták, és vírusok kora.
A halál neme nem választható.
Jön, mint a beduin szellemek a Kalahári homokjával, és kisöpri az agyból a velőt.
Szép toronyház birtokosa, ezüstös autó ugratója: ember ő is, itt él e szürkülő planétán.
A fák, a virágok csak díszletek.
Tudatlan gladiátorok mondják meg, mit tegyek, mit egyek, mit vegyek, merre miért menjek.
Közben a szél úgy ordít, mintha apokalipszis lenne.
Bűzös füstté vált reményt szállít a szemétdombokra, szeretet-rítusokat tapos az aszfaltba.
És mi csak kérdezzük egymástól: mi lehet a baj? Miért nem látszik az égen a csilingelő
bárányfelhő raj?
9
Beszélj, s egy furcsa ötfokú dallamot sodorjon ajkadból a szél!
Üresítsd ki gonosszá lett lelkünket!
Gyűrött kozmoszunkat takarítsd ki emlékezeteddel!
Beszélj!
Mondd, hogy miénk lesz egyszer a Mennyek Ura,
hogy égi trónus előtt üthet tanyát gyötrelemben edzett magzataink sora.
Beszélj, hogy oda tarthassuk arcunk másik felét is leendő hóhérainknak,
hogy kivihessük nyájainkat újra a napra, a Te tetődre, az irgalmasra,
s legyen erőnk leborulni gonoszságunk részeg asztalára,
a megbecstelenített igazság szószékére, bocsánatért könyörögve.
Beszélj, és tedd kupánkba véred ízét!
A világ is csak azért hallgat, hogy hallja, miről regélsz.
De ha nem üzensz felénk, akkor csak a csendet hallja magában az ember és a világ,
és csak az űrhajók szelte narkotikus üresség mesél.
Akkor majd az agyak beszélnek maguknak, miközben a jövő hallgat,
a lélek érzései pedig az elfelejtett gondolattal halnak.
Kiss Tamás Feltámadás című festményének részlete
______________________________________________________________
Hozzászólások