Hirtelen változott meg a világ, gyorsultak fel az események. A tudomány és technika ilyen szintű fejlődése igencsak elképzelhetetlen volt az én gyermek- és fiatal koromban. A modern, egyre bővülő eszközrendszer meg- és felbolygatta az emberek életét, kapcsolatrendszerét a gépeink által. Ó jaj, az út lélektől lélekig! – mantrázom az idézetet, mert az emberek elfelejtenek mesélni, élőszóval kommunikálni egymással. Valami vibráló, ideges sietség tölti ki az amúgy is gyorsan elpárolgó, gépies napokat, agyakat. Hiányoznak az összejövetelek, barátkozások, a nagy beszélgetések. Szörnyen zavar a mobiltelefonok úton-útfélen való használata, járműveken, utcákon egyaránt. Amikor megjelentek a fülhallgatós mobilcsodák, rémülten gondoltam, hogy mennyi magában beszélő bolond ember létezik ebben az országban. Siettek, beszéltek, majd fellöktek a járdán. Egyszer eltévedtem a belvárosban, szerettem volna megtudakolni, merre menjek, ám nem akadt üres kezű, fülű, akitől kérdezhettem volna. Mentő ötletként vetődött fel bennem, hogy egyikük karján kopogtatok, hátha észrevesz és a segítségemre lesz. Megtettem, de az illető arckifejezése leírhatatlan, bambán nézett rám, aztán elfutott előlem.
Hozzászólások