A futurizmus megalakulása
1909 februárjában Filippo Tommaso Marinetti lakásán volt egy összejövetel, amin a futuristák első nemzedéke vett részt: Louigi Russolo, Carlo Carrà, Philippo Thommasso Marinetti, Umberto Boccioni és Gino Severini.
Louigi Russolo, Carlo Carrà, Philippo Thommasso Marinetti, Umberto Boccioni és Gino Severini
Ezen a megbeszélésen született meg a futurizmus, amely az egész művészet megújítását tűzte ki célul. A futuristák kiáltványát Marinetti fogalmazta meg, és február 20-án tették közzé a párizsi Le Figaróban.
A Figaro száma a futuristák kiáltványával
Marinetti futurista kiáltványa többek között ezeket mondja: „Kijelentjük, hogy a világ ragyogása egy új szépséggel gazdagodott: a sebesség szépségével. Egy felbődülő versenyautó, ami olyan, mintha géppuskából lőtték volna ki, szebb, mint a Szamothrákia szárnyas győzelme.” Az alábbi mondatok felháborodott kommentálások lavináját indították el:
„Dicsőíteni akarjuk a háborút – a világ egyetlen higiéniáját −, a militarizmust, a hazafiasságot, az anarchisták romboló gesztusait, a szép Eszméket, amelyek gyilkolnak és a nők megvetését. (…) Le akarjuk rombolni a múzeumokat, a könyvtárakat, megtámadjuk a moralizálást, a feminizmust és minden más opportunista és haszonelvű gyávaságot.”
Marinetti a futurista kiáltvánnyal
Az első futurista nemzedék
A futuristák első nemzedékéhez öt olasz festő tartozott: Umberto Boccioni, Giacomo Balla, Carlo Carrà, Luigi Russolo és Gino Severini.
Umberto Boccioni (1882−1916)
Boccioni − jóllehet nagyban hozzájárult az olasz futurista mozgalom kiteljesedéséhez − neo-impresszionistaként kezdte pályafutását. Tájképeket és portrékat festett. Csupán a kubizmussal való találkozása után fejlesztette ki sajátos futurista stílusát. A modern világot szimbolikus, csaknem mitikus motívumokkal ábrázolja. Boccioni kapcsolata a futuristákkal 1908-tól datálódik, amikor Milánóban megismerte Marinettit és Giacomo Ballát. 1911-ben ő is aláírja A futurista festészet manifesztumát Gacomo Balla, Gino Severini, Carlo Carrà és Luigi Russolo társaságában. 1914-ben kiadja a Futurista festészet, szobrászat című könyvét, amelyben kifejti a futurista festészet céljait: „Míg az impresszionisták azért festenek egy képet, hogy megragadjanak egy különleges pillanatot, és a festményt alárendelik az adott pillanatban való hasonlatosságnak, mi valamennyi momentumot szintetizálunk (idő, hely, forma, szín, tónus), és így alkotjuk meg képeinket.”
Boccioni egyik legjelentősebb festménye Az utca bemegy a házba. A néző maga is résztvevője lesz a képnek azáltal, hogy azonosul a háttal álló nővel, aki egy erkélyről néz le az utcára. Egy apró ló végigfut a nő hátán a korlát magasságában. A tárgyak egymásba olvadnak, miközben a nő a munkásokat nézi. Boccioni a következő magyarázatot fűzte a képhez: „A művészet megrészegítő célja a lelkiállapotok szimultaneitása a műalkotásban. Amikor egy erkélyen álló alakot megfestünk a szobából, nem korlátozzuk a jelenetet arra, amit az ablakból látunk, hanem igyekszünk azoknak a plasztikus érzeteknek az egészét adni, amiket a festő érez, amikor az erkélyen van. A napfényes utca nyüzsgése, a házak dupla sora két oldalon, a virágos ablakok… azaz a környezet szimultaneitása (…) a kép annak a szintézise kell, hogy legyen, amire emlékszünk vagy amit látunk.”
Boccioni: Az utca bemegy a házba
Egy másik ismert festménye A felszálló város (1910). A kép felső részén egy külváros épülő házai látszanak kéményeikkel, de a festmény nagyobbik felét dinamikus mozgásban lévő, egymásba fonódó lovak és emberek teszik ki. Boccioni a futurizmus lényeges elemeit viszi bele képébe: a modern város, a mozgásban lévő ember és környezete.
Boccioni: A felszálló város
Boccioni „magyar tanítványa” – Tóth Kristóf
Boccioni számomra azért is különösen fontos a futurista festők közül, mert egyértelműen hatott egy fiatal festő-, szobrászművész barátomra, Tóth Kristófra, akinek elsődleges mestere a ma már nemzetközi hírű édesapja, a festő- és szobrászművész Tóth Ernő volt. A Tóth Kristóf (2014) című katalógus előszavában Szále László ezeket írja Kristófról: „A felnőtt Tóth Kristóf előbb úgy döntött, a biológia tudományában mélyül el, úgy látszott, jobban érdekli a valóság, mint annak festett mása. Aztán alighanem rájött, hogy a műalkotás legalábbis egyenrangú a valósággal. Ezért vagy másért, nem tudhatni, a szegedi egyetem biológia szakáról átiratkozott a képzőművészetire (…), az intézményes tanulás évei következtek Aranyi Sándor, Szabó Tamás, Simkó István, Gerle Margit, Gál Lehel József inspiratív közreműködésével. (…) Tóth Kristóf biciklis vagy lovas képei szinte sorozatba állíthatók, mint egy látásmód-változás (fejlődés?) dokumentumai: ahogy keresi az ábrázolás határait, a konkrét izmok feszülésétől a tovafutó foltokig. A Finis című képe alighanem az egyik végpont, amely a figuralitás és az absztrakt között helyezkedik el, de közelebb a figurálishoz. Ahol még minden fölismerhető, de részletek nincsenek, minden kerepelő láb, feszülő hát a finisben végletekig felfokozott száguldás ábrázolását szolgálja.”
Tóth Kristóf: Finis
Szále László mondatai rávilágítanak Tóth Kristóf azon törekvésére, ami a futuristákhoz közelíti: a mozgás dinamikája, annak megjelenítése színekben és vonalakban. Az Élboly című festményen a két versenyző hátterében mind az égbolt, mind a versenypálya azt a pillanatot ragadja meg, amikor az élboly elsuhan a táj előtt, amiből csak a sebesség révén kirajzolódó vízszintes csíkok láthatók. Rendkívül invenciózus, ahogyan Tóth Kristóf a két száguldó biciklista ábrázolásával azt is érzékelteti, hogy a második versenyző éppen előzni készül. Míg az élen haladó alakja jól kivehető, az üldözőből csak színfoltok láthatók a nagyobb sebesség miatt. A néző tudja, hogy a hátsó kerékpáros lesz a befutó.
Tóth Kristóf: Élboly
A Galopp című festményen a háttér ugyanazzal a technikával kerül a képre, mint az Élbolynál. A sebességet, a mozgást érzékelteti valamennyi részlet: a lovas elmosódott alakja, a csupán jelzésekkel megfestett arc, a ló testén lévő vonalak, fejtartása, farka mozgásának érzékeltetése, a patáival felvert homok, mind-mind a száguldást hivatottak sugallni.
Tóth Kristóf: Galopp
A futuristák örökségét saját művészi koncepciójához alakítva, Tóth Kristóf a futurizmus azon eszköztárát veszi át, amik a mozgás dinamikáját szolgálják, ám megmarad a figurális ábrázolásnál. Ezt igazolandó, elég egy pillantást vetni a futurista Carlo Carrà A vöros lovas című festményére. Ugyanaz a vágtató ló és lovasa, azonban Carrà a kubistáktól örökölt geometriai formák megismétlésével kelti a vágtatás érzetét, Tóth Kristóf a színekkel és a vonalakkal. Míg Carrà festménye egy mechanikus együttélése lónak és lovasnak, Tóth Kristóf lovasa emberi marad.
Carrà: A vöros lovas
Giacomo Balla (1871−1958)
Balla egyik megalapítója volt a futurista festők első nemzedékének, akik közül Umberto Boccioni és Gino Severini a tanítványai voltak. Rómában találkozott a futurizmus fiatal képviselőivel: Carlo Carrà, Umberto Boccioni és Gino Severini. Filippo Tommaso Marinetti rábeszélésére csatlakozott a mozgalomhoz. Olyannyira elkötelezett futurista lett, hogy két lányát Propellernek és Fénynek nevezte el. 1909-ben fordult a futuristákat oly jellemző stílus felé, amely a sebességet, a mozgást helyezte a művek központjába. Első futurista festményein a mozgásban lévő sziluetteket ábrázolta a részletek ismétlésével. Egyik ilyen festménye az 1912-ből származó A pórázon sétáltatott kutya dinamizmusa, a fény, a mozgás és a sebesség érzete révén hat a nézőre. A kép felső részén a kutyát sétáltató alak megsokszorozott lába látszik, követve a sietős lépteket. A számos fekete vonal a fehér alapon a mozgalmasságot idézi elő. A kutya farkának megtöbbszörözése azt a látszatot kelti, mintha a farok lendítené előre a kutyát. „Mivel egy kép megrögzül a retinán, a mozgásban lévő tárgyak állandóan megsokszorozódnak. Formájuk változásai olyanok, mint valami gyors vibrálás, őrült száguldásukban. Így egy vágtázó lónak nem négy, hanem húsz lába van.” – mondja Balla.
Balla: A pórázon sétáltatott kutya dinamizmusa
Balla egyik legismertebb festménye egy triptichon: Absztrakt sebesség, Absztrakt sebesség + zaj és Absztrakt sebesség. Egy autó elhaladt (1913). A kép azt a változást akarja érzékeltetni, amit egy száguldó gépkocsi okoz a táj atmoszférájában.
Balla Triptichonja
Carlo Carrà (1882−1966)
Carlo Carrà már tizenöt évesen dekorátorként dolgozik Milánóban, ahol múzeumokat és képgalériákat látogat. 1899 és 1900 között Párizsban a világkiállítás dekorációit készíti. Itt ismerkedik meg a kortárs francia művészettel, nevezetesen az impresszionizmussal. Hat hónapot Londonban tölt, ahol barátkozik a száműzetésben élő olasz anarchistákkal. Visszatérve hazájába, 1910-ben a többi futurista festővel együtt aláírja Marinetti kiáltványát. Lelkesedett a manifesztumban meghirdetett elvekért. A képszerkesztést és a visszafogott színkezelését a kubizmusból vette át. Ezeket a kubista elemeket alkalmazza dinamikus futurista festményein.
Intervenciós tüntetés (1914) című képe igen közel áll a kubisták kollázsaihoz. A festmény egy repülőgép propellerének benyomását kelti. A kép közepére az „aviator” (pilóta) szót ragasztotta a művész. Mintegy tíz ragasztott, illetve festett szó halad középről kifelé, mint egy-egy kiáltás egy tömeghez. A képen reklámok kivágásai, futurista versek részletei, újságcikkek és két, festett olasz zászló láthatók.
Carrà: Intervenciós tüntetés
Az Anarchista Galli temetése című festménye egy megtörtént eseményt örökít meg. Az anarchista Angelo Galli 1904-ben halt meg egy tüntetés során, és a rendőrség nem engedélyezte, hogy a temetőben tartsák meg a halotti szertartást. A temető előtti téren lezajlott búcsúztatás heves tüntetéssé alakult át. Carrà festménye a tüntetők és a rendőrség összecsapását ábrázolja. A művész a tüntetésen vázlatokat készített, és hat évvel az események után festette meg képét.
Carrà: Anarchista Galli temetése
Luigi Russolo (1885−1947)
Louigi Russolo zenész családban született az olaszországi Portogruaróban. Apja a város orgonáján játszott, két testvére zongorista és hegedűs volt. Louigi hegedülni tanult, de tizenhat éves korában a festést választotta hivatásul. 1910-ben egy kiállításon találkozott Marinettivel, és ekkor csatlakozott a futuristákhoz. Az 1911-ben alkotott A felkelés című festményén az élénk színek, a vörös és a kék, valamint a geometriai formák dominálnak. Az elemzők szerint a kék a polgárok házait, a vörös a felkelőket szimbolizálják, akik megsemmisítik ellenségüket. A festmény közepén a sárga szín pedig a városba való behatolás szimbóluma lenne. Ez a festmény a futuristáknak az erőszak iránti vonzódását is mutatja.
Russolo: A felkelés
Az Egy nő mozdulatainak plasztikus szintézise című festménye ugyanannak a kalapos nőnek egymás mellé helyezett sziluettjei. A kép nem csupán az idő és a sebesség felidézése, de a futurista festmények egyik legfontosabb elemét, a dinamizmust is felmutatja.
Russolo: Egy nő mozdulatainak plasztikus szintézise
Gino Severini (1883−1966)
Severini szegény családban született. 1899-ben anyjával Rómában telepedett le, és itt kezdett érdeklődni a művészetek iránt. Egy mecénás támogatja, azonban festményei nem nyerik el tetszését. „Egyáltalán nem értem, miért hiányzik önből teljességgel a rend” – mondta, és megszüntette a pénz folyósítását. Severini 1906-ban Párizsba költözik. A Montmartre-on a festészetnek szenteli idejét. Itt ismerkedik meg a kor festőivel (Raoul Dufy, Georges Braque, Jean Metzinger, Juan Gris, Pablo Picasso) és költőivel (Guillaume Apollinaire, Max Jacob). Marinetti és Boccioni kérik fel, lépjen be a futuristák táborába, és 1910-ben aláírja a futuristák kiáltványát. 1912-ben segíti megszervezni Párizsban a futuristák kiállítását. Kevésbé vonzódott a gépekhez, mint futurista társai és sokszor választotta témául a táncot, hogy kifejezze a dinamizmust a művészetben. Pan pan tánc a Monicóban (1911-1912) című festménye valóságos bombaként hatott a francia műkritikusok és a nagyközönség körében. Apollinaire szerint „a legfontosabb festmény egy futurista festő ecsetjéből.” A monumentális kép egy zenés kávéházban, a Monicóban töltött estet mutatja be. Egy vad zene ritmusára vonagló, színes ruhákba öltözött táncoló tömeget Severini geometriai formákra bont le. A kép felső részén ezek a formák absztrakttá válnak. A festmény a Hitler által „elfajzottaknak” nevezett alkotások sorsára jutott: elégették.
Severini: Pan pan tánc a Monicóban
A Páncélvonat működés közben (1915) című festményt Severini egy francia újságban megjelent kép alapján készítette. A kép aláírása arról szól, hogyan hatol át teljes gőzzel egy angol-belga páncélvonat a németek első vonalán. A festmény közepén öt katona és egy ágyú látható, amint tüzet nyitnak az ellenségre. Két oldalt fehér és színes geometriai formák egy füst és robbanások által beborított tájat mutatnak. A festmény a háborúban alkalmazott gépek dinamizmusát, a sebességet szuggerálja.
Severini: Páncélvonat működés közben
Az első futurista kiállítás Párizsban
1912. február 5-én az első párizsi futurista kiállítás megnyitójának estéjén a francia fővárosban neonfényekkel hirdették: Galerie Bernheim. A futurista festők kiálllítása: Boccioni, Carrà, Russolo, Severini. A dühödt kritikák ellenére a tárlat nyitva maradt egészen február 24-ig. A kiállított festmények főbb témái: bálok, nagykörutak, színházból kijövők tömege, pályaudvarok. A kedvezőtlen kritikák mellett a neves műgyűjtő és kritikus, Gustave Kahn „történelmi jelentőségűnek” nevezte a kiállítást, amit később Londonban, Berlinben, Bruxelles-ben is bemutattak.
Boccioni és Marinetti a kiállításon
A fényképen Boccioni és Marinetti mögött Umberto Boccioni 1911-ben festett, A nevetés című képe látható. A festmény előterében egy nevető nő ül egy étteremben. A háttérben kevésbé kivehető alakok is feltűnnek. A kép címe nyilvánvaló utalás a filozófus Henri Bergson A nevetés című könyvére. (Bergson nagy hatással volt a futurizmus elméletének kidolgozóira.) A nevető nő szájából kiáramló hullámok geometriai formákba merevednek.
Boccioni: A nevetés
Maga Boccioni így írja le festményét: „Ez a jelenet egy étterem asztalánál vidám atmoszférát ábrázol. A szereplők minden oldalról láthatók, az előttük és mögöttük lévő tárgyaknak szintén láthatóknak kell lenniük, mivel minden a festő emlékezetében játszódik.”
A futuristák a fasizmus szolgálatában
A futurizmus a 20. század egyik legátpolitizáltabb művészeti irányzata volt. A futuristák úgynevezett „futurista esteket” rendeztek, ahol verseket szavaltak, képeiket állították ki, azzal a szándékkal, hogy lázadásra buzdítsanak. Azt gondolták, hogy egy új, erősebb Olaszország megszületését szolgálják. Marinetti szavai a Futurista kiáltványban, miszerint „Dicsőíteni akarjuk a háborút – a világ egyetlen higiéniáját −, a militarizmust, a hazafiasságot, az anarchisták romboló gesztusait”, előrevetítik a csoport sodródását a fasizmus felé. Az első világháború kitörése után több futurista festő bevonult a hadseregbe. Intenzív nacionalizmusuk révén Benito Mussoliniban és fasiszta pártjában látták a jövőt.
Hozzászólások