Bizonyára sokunk számára ismert filmkockákról beszélek, amikor a Stan nevezetű úriember- még a fekete-fehér filmek idején – egy buszon (vagy talán vonaton? ) utazás közben az előtte ülő utas újságába beleolvas. És láthatólag nagyon élvezi, sőt alig várja, hogy amaz lapozzon. Aztán ugyanezt a geget eladta Mr. Bean is, persze ő már színes változatban. Persze, mindkettő megnevettetett bennünket. Hiszen mi tudjuk, hogy ez nem illik, és… mit ád Isten?
Korareggeli buszozás. Épp az egyik belvárosi iskola felé halad a járat. Elég sűrűn állnak, vagy ülnek az utasok. Én éppen leszálláshoz készülök. A kapaszkodó oszlopba fogódzkodva bejelzek. Előttem egy kisiskolás kislány ül egy elég fiatal nagymama társaságában. A kislány álmosan ásít, a nagyi pedig…most látom, hogy e-bookot olvas. Nahát, haladunk a világgal- állapítom meg magamban- és közben a tekintetem (olvasó szemüveg volt rajtam) rátéved a képernyőre.
„…ott állt előttem Porter. A farkára néztem. Nem tudtam levenni róla a szemem.”
Nahát, állapítottam meg magamban, nem semmi!
Megérkeztünk a megállóba, le kellett szállnom. Az álmos kislány a kikapós nagyival tovább utazott. Sokáig gondolkodtam, vajon én voltam a „szemét”, hogy csak így beleolvastam az izgalmas olvasmányba?
Egy másik alkalommal épp Pécs felé közeledtünk egy távolsági járattal. Lassan már sötétedni kezdett. Letettem az éppen félig kiolvasott könyvemet és kitekintettem az ablakon. Ekkor figyeltem fel az előttem ülő idősebb hölgy ablaküvegen visszatükröződő alakjára. Először csak a villogó képernyőt láttam. Aztán lassan életem egyik legszürreálisabb eseményének voltam tanúja: a hölgy a megosztott képernyőt kihasználva okostelefonján siket nyelvbeszéddel kommunikált egy kopasz férfival, meg egy fiatal lánnyal.
Hogy mik vannak! Vagy én egy megrögzött kukkoló vagyok?
Hozzászólások