Az ember élete során sok mindent tesz, formál, alakít. Többek között: növekszik, játszik, tanul, dolgozik, szórakozik, az élet funkciói szerint eszik, alszik, jár, kel és még számtalan cselekedetet tesz. Mindegyiket természetesen nem folyamatosan, megállás nélkül. Amikor abbahagyja, akkor ott, annak a cselekvésnek vége szakad, de aztán egyszer újra kezdi. Hányszor kezdjük újra a munkát, a szórakozást, baráti kapcsolatokat, szerelmet, sok minden egyebet, az egész életet, kisebb nagyobb sikerrel. Újra kezdeni azt jelenti, hogy újból megpróbáljuk helyesen (legalább is saját elképzelésünk, értékítéletünk szerint) elvégezni, újraépíteni azt, amire vágyunk, amit akarunk. Sajnos az újrakezdés rossz értelemben is jelen van életünkben. Megértük már legyőzött államnak, a hatalomért való küzdelmében, annak újrafelfegyverzését. Az újrakezdés nem csak az ember életében van jelen, hanem a nép, a nemzet életében is. „A tatárjárás után IV. Béla újraépítette az országot.” Vagy: „A II. világháború pusztításai után újraépítették a lerombolt városokat.” Az újrakezdés azt jelenti, hogy sose adjuk fel, mert ha érezzük, hogy vége van, majd megnyugszunk, újra értékelünk mindent, akkor eszünkbe ötlik biztosan, hogy meg lehet ezt még próbálni, még egyszer, újra lehet kezdeni.
*
Eljött az ősz, lehullottak a levelek, a kertben a kopasz faágak meredeztek az ég felé. Az időjárás is zordabbra fordult. Z. Feri bácsi, akinek mindene volt a kert, tudta, eljött az idő, amikor elő kell készíteni a kertet a tavaszi munkákhoz. Ahhoz pedig fel kell ásni a kertet. Mondta is a feleségének, hogy elkezdi a munkát. Napokig halogatta, aztán egy szerdai napon, a reggeli után, elkezdett ásni. Forgatta a földet szorgalommal. Olyan nagy „szalonnás” darabokat forgatott ki a földből, majd a télen a fagy szétszívja és tavasszal porhanyós lesz. Haladt is a munkával, de eljött a dél, megéhezett. Az ásót leszúrta a földbe és bement ebédelni. Aztán sziesztázott egy kicsit, az újságot is átfutotta. Vizet vitt a baromfiudvarba a csirkéknek. Tudta, hogy jó lenne a munkát befejezni, még ma. Hosszabb unszolásra kiment a kertbe, és újra kezdte az ásást. Még szürkület előtt be is fejezte, elégedetten tekintett végig az egyenletesen felásott kerten.
*
K. Zsófi mikor férjhez ment, nem tudta, hogy a férje mellé egy igazi anyóst is fog kapni. Olyan békebelit, aki eleget tesz a klasszikus anyós fogalmának. Nem volt semmi se jó, amit tett, ha főzött, azt nem úgy kell készíteni, ha mosott, vagy vasalt azt is kritizálta. A gyerekek nevelésébe folyton beleütötte az orrát. A kioktató szöveget mindig újra kezdte, ha befejezte, akkor is csak pár napig volt csend. Mert, ha eljött, megint kezdődött minden elölről, újból elmondta a véleményét. Szapulta a fiát, miért vett el egy ilyen lányt, nem való semmire, nem tudja a pénz beosztani, nem mennek semmire. Persze ez utóbbit csak a fiának szajkózta újra és újra. Aztán a felbőszített férj elővette a feleségét és K. Zsófi élete újból és újból csak veszekedések sorából állt. Már ő is megbánta, hogy hozzáment ehhez az emberhez feleségül.
*
Az idei nyár aztán betett melegrekordjával. Sorra döntötte az elmúlt évek csúcsait. Sajnos ez a csúcsjavítás nem volt mindig pozitív hatású. Meleg volt, eső nem esett, csonttá száradt minden, fű, fa, avar. Olyan száraz volt, hogy csak egy ici-pici szikra kellett ahhoz, hogy lángra lobbanjon, tüzet fogjon. Az erdő és avartüzek országrészeket pusztítottak el. Oltották mindenféle erővel, de az időnként feltámadt szél segített abban, hogy a tűz, itt-ott, ismét fellángoljon, újraéledjen. Ember alkotta tárgyak, eszközök estek a tűz martalékává. Sokan földönfutóvá lettek.
*
A napokban hallgattam az MR1 Kossuth Rádiót, benne az „Arcvonások” című riportműsort. Az újrakezdés gyötrelmeiről, majd sikereiről beszélt N. G. Színész. Röviden vázolva történetét, még főiskolás korában elkezdett filmezni. A legnevesebb filmrendezők foglalkoztatták, később, mint végzett színészt is. Főszerepeket kapott a filmekben, sikeres volt. Aztán ez az ív pár év után megszakadt. Elszerződött egy fővárosi színházhoz, de ott csak kis epizódszerepeket kapott. Nem volt törtető, rámenős, így csak tengett-lengett a pályán. Már arra gondolt, változtat, felhagy a színészettel. Saját bizodalma is megingott. Csak a családja – felesége, lánya – bízott benne. Hosszú és kitartó unszolásukra leszerződött vidékre. Először Szolnokra, majd az igazi újrakezdés időszakát Sopronban érte meg. Újból sikeres színész lett, nagy és fontos szerepeket játszhatott el színpadon.
*
Orosházán gyerekeskedtem, ott ért a háború kilenc évesen. Emlékszem a bombázásokra, melyek mindig nagy félelemmel töltöttek el. Nehezen viseltem azt az éktelen motorzúgást, melyet a repülők okoztak, majd az azt követő bombák sivítását és robbanását. A detonációk gyerekfejjel is borzalmasak voltak, vagy talán még borzalmasabbak. A vasútállomáson lévő olajtelep kapott telitalálatot. A fekete füst egy teljes napig gomolygott az ég felé, átívelve a város fölött. Azt hittem, ennek sohasem lesz vége. A romok, mint testen a sebhelyek, tarkították az utcákat. Aztán egyszer vége lett ennek az őrületnek. Egy kis csend következett, majd újra kezdődött az élet. Az emberek előbújtak rejtekhelyeikből. Elkezdtek romot takarítani, építeni, javítani, tatarozni. Megkezdődött új bizalommal az élet igenlése.
*
N. Ferencet már középiskolás korában vonzotta a közösségért való cselekvés. Ezért benne volt mindenféle megmozdulásban, ha kellett szervezett, toborzott, futballpályát tisztított, kirándulást szervezett, benne volt a színjátszókörben, még táncolni is elment, pedig azt mondták neki, két ballába van. Aztán mikor felnőtté vált, családot alapított, először csak a szomszédokkal vitatta meg a falu dolgát, aztán már fel-felszólalt a falugyűléseken is. Beszédét, meglátásait, elképzeléseit, véleményét többen helyeselték. Pár év múlva mondták is neki: – Induljon a választásokon! Engedett a felkérésnek, ő lett a polgármester. Egy teljes ciklust végig is vitt, szépült a falu, volt látszata. De aztán valami kicsi stikli becsúszott, a nagy igyekezetbe. Ez a ciklus végén történt. Aztán a bolhából elefántot formáltak és nem sikerült a folytatás. Az új polgármester csak két évet bírt ki, leváltották. Ismét hozzá fordultak, jött az időközi választás, újból ő lett a falu első embere, de tanult mindenből, aztán újra kezdte a munkát, melyet akkor abbahagyni kényszerült.
*
T. Zolival a bíróság folyosóján találkoztam. Bilincs volt a kezén és egy rendőr pórázon fogta. A piactéri kocsmából ismertem, ott őt mindenki Zozónak szólította. Zozó már több mint két éve nem volt ebben az italmérésben, mondták: – két évet kapott és most csücsül Márianosztrán. Nem is tudtam, hogy szabadult, meg azt sem, miért van itt megint. Fogadta a köszönésemet, megkérdeztem a rendőrt, beszélhetek-e vele. Mondta, hogy igen! Egy fejbólintással kérdően néztem Zozóra. Egy darabig hallgatott, aztán összefoglalva annyit mondott: – Pisti azt mondta tuti tipp. Betörtünk egy házba, de otthon volt a gazda. Volt egy kis verekedés, arra nem gondoltunk, hogy a fickó emlékezett valahonnan Pistire. Újból megcsíptek minket, pedig én nem akartam!
*
Stadler Józsefet, a pásztorból lett üzletembert, sportbarátot valószínű ebben az országban nagyon sokan ismerik. A rendszerváltás időszakában kamionokkal fuvarozott, kereskedett, távol-keletre és eladott mindent, ami még eladható volt. Akasztón futballcsapatot szervezett, sőt még stadiont is épített. Aztán a sors úgy hozta, hogy megbukott, ült is a börtönben pár évet. Mikor kiszabadult, megkérdezték tőle, mit fog tenni? – Újra kezdem az életemet és kereskedem, más üzletbe fektetem a pénzem. A napokban láttam a televízióban, ahol arról beszélt, hogy megint átverték. Régi laktanyákból kibontott vasat akart eladni, de nincs elkeseredve a kudarcon, folytatja, ismételten újra kezdi.
*
Kezdő színészként vidéken indult a pályája. Mégis szerencsésnek mondhatja munkáját, mert néhány epizódszerep után a színház Moliére: Fösvényét tűzte színre. Nem tudja miért, talán alkata, vagy alakításai miatt a rendező Harpagon szerepét rá osztotta. A próbák során volt egy jelenet, amely sehogy sem akart sikerülni, vagyis, nem a rendező elképzelése szerint alakult. Ezért a keddi próbán ezt a jelenetet tízszer is újra kezdték. Először idegesítő volt, de a végén ő maga is belátta, hogy megérte a fáradozást.
*
Az idei tél olyan közepes volt. Közepes azért, mert volt időszak, amikor a higanyszál mínuszokat mutatott, de sokszor tanyázott a nulla fok felett pár vonalkával. Hó is esett vagy háromszor, ugyan nem volt több pár centinél, de az utak megviccelték ezeket a többmilliós szerkentyűknek nevezett autókat, melyek elég sűrűn bedőltek az utak árkaiba, mint részeg italozó kocsmázók. Nem tudtak magukra vigyázni, még így is a tél volt az erősebb. A természet téli álmát aludta. Kihalt volt minden. Szárazak, levél nélküliek a fák ágai, a völgy, a legelők is barnák, csak az őszi levelek színezték el néhol a fák aljait. A tavasz sokáig váratott így is magára. De aztán egyik napról a másikra, berobbant. A rügyek gyorsan kipattantak, újraéledt a táj, hangos lett az erdő. Benépesült a környék, megkezdődött az élet körforgása.
*
Biztos, hogy nagyon nehéz az újrakezdés, de nélküle hosszú évszázadok óta, nem itt tartana a fejlődés. Az életünk csupa újrakezdés és történelmi ismereteink szerint az ember, az emberiség sohasem adja fel, mindig volt és lesz ereje, újra kezdeni.
Hozzászólások