Tudod ki volt J. J. Rousseau?* • Hetedhéthatár

Szépirodalom - próza

Tudod ki volt J. J. Rousseau?*

 

Pár évvel ezelőtt iskolánk Szinajára küldött, egy uniós projekt kiképző tanfolyamára. Csapattársam C. város egyik ipari líceumának igazgatóhelyettese volt, civilben mérnöktanár, néhány évvel fiatalabb nálamnál. Direktori minőségében ildomosnak tartotta, hogy ottani szereplésemet illetően, már a kétórás vonatozás legelején kioktasson. (Brassóban szálltunk fel mindketten a Szatmár-bukaresti járatra.) Miután hideg, vizsgálódó tekintettel tetőtől talpig végigmért, halkan, mintha titkolózna, odasúgta nekem:

– Aztán remélem, hoztál magaddal néhány szalonképesebb cuccot is…

– Persze – súgtam neki vissza, s akaratlanul végigmustráltam szerelékemet.

Mi tagadás, ismerve a másodosztályú román utasfülkék állapotát, elég sötét és igénytelen cuccokat vettem fel az utazáshoz, hogy az esetleges kosz és por ne látszódjon rajtuk. Ő galambszürke kiskosztümben és rózsaszín selyemblúzban feszített, hozzá pink tűsarkút viselt.

– Képzelheted – folytatta az instrukciót –, hogy mi ketten, ezúttal nemcsak tanintézményeink, hanem az egész megye hírnevéért leszünk felelősek. Amint már értesültél, négycsillagos hotelben szállásolnak el s persze a vendéglő is a legszelektebbek egyike Szinaján. Nem jelenhetünk meg az előadásokon, de még a reggelinél sem, valami divatjamúlt, slampos öltözékben, mintha tegnap még a kapa nyelét fogtuk volna. Látom, nem szoktad sminkelni magad, de ez most, a kiképzés alatt kötelező lesz. Csupa előkelő értelmiség jelenik itt meg, nem lóghatunk ki közülük, mint fakanál a tortából. Ha nincs nálad rúzs vagy púder, csak szólj, mert kölcsönadok neked.

Én nem szóltam semmit, mert épp az villant be, hogyan fog ez a kikent-kifent maca tűsarkújával átugrálni a síneken, hogy elérje az állomás épületét.

Késő délután érkeztünk a szállodába, az ebédet már lekéstük. Csapattársnőm (nevezzük csak B-nek) letusolt és elment városlátogatni. Este vártam, hogy megjelenik a vacsoránál, de késett. Végül tíz óra körül állított be a közös szállodaszobánkba. Tekintete zavaros volt, haja kócos, kezében két, üvegekkel megpakolt szatyor. Tökrészeg volt. Alig tudott elvánszorogni az ágyig, ott hanyatt vetette magát és egy hatalmas sóhaj kíséretében lehunyta a szemét. Akkor vettem észre, hogy a vadonatúj pink cipője csupa sár s az egyik tűsarok letörött. Már azt hittem, hogy mélyen alszik, amikor hirtelen rekedt hangon megszólalt:

– Tudod te ki volt Jean Jacques Rousseau? …  a könnyes szemű moralista… hát ő volt az egyházi átok szelíd áldozata…

Itt pár percnyi szünetet tartott, aztán, mint akinek eszébe jut hirtelen valami, feltápászkodott az ágyból és kibontott egy félliteres vodkásüveget. Nagyot húzott belőle, majd felemelt mutatóujjal folytatta:

– Szóval, ez a Jean Jacques Rousseau mondta, még akkor… ezerhétszázvalahányban, hogy… idézem: „a természet az embert boldognak és jónak alkotta, a társadalom pedig megrontja és nyomorulttá teszi” *

És folyt, ömlött belőle megszakítás nélkül a monoton szöveg. Reggelig feladta nekem a „Társadalmi szerződés” kvázi teljes tartalmát. Néhányszor próbáltam leállítani, hogy a maradék pár órácskára én is lehunyhassam a szemem, de ilyenkor elkezdett üvöltözni:

–  „Lemondani a szabadságról annyit jelent, mint lemondani emberi mivoltunkról, emberi jogainkról, sőt kötelességeinkről.”

Én csak hüledeztem. Hogy lehetséges tökrészegen, félálomban, hibátlanul felmondani szinte teljes egészében egy filozófiai művet, méghozzá technokrata kiképzéssel ?

Reggel hat óra körül aztán mégis elcsendesedett. Kiosontam a fürdőbe, letusoltam és ott is öltöztem fel, hogy ne üssek zajt. Aznap két – egyenként fél órás – szünettel, este hétig folytak a fejtágító előadások, de B. sem a konferenciateremben, sem az ebédnél nem jelentkezett. Vacsora után felmentem a közös szállásunkra. A négycsillagos hotelszoba úgy festett, mintha vihar söpört volna át rajta. A székek felborogatva, a földön szanaszét üres üvegek, az ágy mellett szétkent hányadék. Sebtében feltakarítottam a koszt, kimostam a lepedőjén éktelenkedő foltot és levittem az üvegeket (összesen 11-et!!!) a szálloda kukájába. Amikor végre holtfáradtan ágyba kerültem, J. J. Rousseau, a szelíd moralista elméletei ismét előbuggyantak valahonnan, mintha B. még mindig ott terpeszkedne a szomszéd ágyon és nyomná a szöveget: „Ha tehát a társadalmi szerződés megkötésekor annak ellenzői is akadnak, ellenzésük nem hatálytalanítja a szerződést, csupán azt zárja ki, hogy őket is felvegyék” **

*J. J. Rousseau – Társadalmi szerződés – Mikó Imre fordítása

** idem

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS