A jövő kívánsága • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

A jövő kívánsága

 

Amint hullócsillag karcolja az eget,
gyermeki lét úgy fáj, és ragyog, míg ébred.
Hívatlan a kétely önmagára eszmél,
valamit ad, s cserébe másikat kér el.

A valóság nagy súlya mérlegen billeg,
túloldalon könnyek közt a mesék vesznek,
de gyümölcs érésének lassú folyása
a nap fénye nélkül csak tévelygés lehet.

Az istentelenség szerepeket cserél,
és a szükséggel kényszeréretté nevel,
így csak torz kép marad a világról bennük,
nyomát jól látod, bár néha reád nevet.

Imám szívbemaró suttogás az éjben,
összekulcsolt ujjak szorítják a kérést,
Istenem, add, hogy gyermekként élhessenek,
s természeted előtt ne jöjjön az érés!

Hadd lakjanak bennük sokáig angyalok,
és gyermekálmuk legyen Tevéled rokon,
s félig ember, félig Istenragyogásuk
ne törje szét nyomor és a korgó gyomor!

S míg enyém is álmodik,
lehessek álomkísérő,
gyönyörködve benne,
Istenem, arcodon,
és okíts, mint lehetnék
a Te jóságos szavad,
lehessek – ó, ilyet kérni
hogyan is szabad?! –
örökké mellette, amikor kacag,
vagy amikor nem bírja már
a világnak reá rakott terhét.

De legfőképpen hadd öleljem meg akkor,
amikor patak könnye hull olthatatlan,
s törékeny szárnyai csapdosnak sebzetten,
amikor szembeszáll az igaztalannal!

Hadd lehessek könnyülése Teáltalad,
s az enyhülést hozva áldott ébredése!
Uram! Uram! Kérlek, óvd a gyermekeket!
Kezükben a jövő s záloga reménynek.

Ringatom én mindet óvón és csendesen.

 

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS