Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
1933: A helyi frontharcos szövetség ünnepe a színházunkban
1918 Frontról hazatérő katonák (Forrás: Wikipédia)
Konzervatív napilapunk, a „Dunántúl” (1911-1944) az 1933. október 8-i számában érdekes, színházi vonatkozású tudósítás látott napvilágot „Frontharcos művészest a színházban” cím alatt, „Előkelő közönség, zsúfolt ház, tomboló tetszés, percekig zúgó tapsorkán,” illetve „Teljes sikerrel zárult a város legnagyobb társadalmi egyesületének nyilvános bemutatkozása” alcímekkel, október 7.-i keltezéssel.
Az elveszített első világháború és a trianoni ország csonkítás után az ország vezetői nagy hangsúlyt fektettek az akkori harcok hősi halottai emléke ápolásának, a harcok túlélői- illetve családtagjaik társadalmi megbecsülésének, anyagi-megélhetési helyzetük javításának. Vitézi rend is alakult érdekeik védelmére. A másik neves, nagy eredményeket fölmutató szervezet a frontharcosoké volt, nem csoda, hogy díszelőadásuknak a színház adott helyet. De nézzük magát a tanulságos cikket.
Berde Károly hadinaplója (Forrás: Wikipédia)
„– Valamikor ott véreztek Doberdó gránát verte szikláin (az olasz fronton), dideregtek a Kárpátok jeges szakadékaiban, és a poklok minden kínját átszenvedték Wolhinia (régió Nyugat-Ukrakjnában, mai nevén Volyn Oblast) ködös mocsaraiban, míg ötöd féléven keresztül vért, ideget és életet feláldozva védték egy egész világgal szemben az otthon nyugalmát, a gyermekek békességét, a rónát, erdőt, völgyet: a hazát. És szombaton este ennek a véres zivatarnak komor emlékével állottak díszsorfalat a színház feljárójánál, hogy tisztelgéssel fogadják mindazokat, akik elfogadták a művészestre szóló szíves és barátságos meghívást.
Vitézi Rend jelvénye (Forrás: Wikipédia)
A frontharcosok egyesülete büszke lehet rá: az egész város nevében zsúfolt ház ünnepelte a szereplőket és ragyogó műsoron keresztül a város legnagyobb társadalmi egyesületét, a frontharcosok szövetségét, amelynek első nyilvános bemutatkozása a legteljesebb erkölcsi, művészi és anyagi siker jegyében zajlott le. A zsúfolt nézőtéren képviselve volt a város minden társadalmi osztálya az előkelő és magas állású közhivatalnokoktól az egyszerű munkásig, a diákoktól a napszámosig mindenki, aki szeretettel nézi ennek a szimpatikus egyesületnek lendületes kifejlését.
Magyar Frontharcos Szövetség könyve (Forrás: Wikipédia)
A pécsi frontharcosok karácsonyi segélyakciója ezzel a teljes sikerű művészesttel most már megvalósíthatja programját: Pécs közönségének megértő és áldozatos szeretetéből az idén nem lesz Pécsett egyetlen éhező és didergő frontkatona sem.
A hatalmas sikerű művészest lefolyásáról alábbi tudósításunk számol be:
Zsúfolt nézőtér, tomboló tapsorkán
Háromnegyed nyolc órakor valóságos népvándorlás indult meg a színház felé. A piros szőnyegekkel és délszaki növényekkel díszített előcsarnokban díszruhába öltözött frontharcosok fogadták a vendégeket. Néhány perccel nyolc óra után már roskadásig zsúfolt volt a nézőtér. A premierek forró, zsibongó hangulatára néhány perccel negyed 9 után a kitűnő levente zenekar pattogó indulója parancsolt csendet, majd vitéz Visy Imre dr. ügyvéd mondott lendületes bevezetőbeszédet arról, hogy a frontharcosok, akiknek még a régi háborúból adósa a társadalom, mindenkor készen állanak (sic!) új kötelességek teljesítésére is.
Utry Anna sírja (Forrás: Wikipédia)
Orkánszerű hang köszönte meg Utry Anna melegen csengő hangján előadott temperamentumos magyar dalait, melyeket Horváth Kálmán zenekara kísért simulékonyan. Vályi Nagy Géza drámai erejű versei a magyar katona dicsőségét hirdették szuggesztív hatással és mindenkit magával ragadó lendülettel. Lelkesen ünnepelte a közönség Leopold Andor müncheni operaénekest, akinek érces, de melegen zengő baritonján a legszebb opera áriák jutottak tökéletes kifejezésre.
Vályi Nagy Géza versei 1943 (Forrás: Antikvarium.hu)
Szűts Márta briliáns művészi zongorajátéka után percekig zúgott a taps, amely csak fokozódott, amikor a magyar rádió legnépszerűbb előadóművésze, Cselényi József énekelt vidám és édesbús magyar nótákat. Ezt a spontán ünneplést az extázisig fokozta Szabó Lujza operaénekesnő, aki példátlanul gazdag ének kultúrájával egyik legnagyobb értéke az Operának.
Valamennyi szereplőt virágcsokrokkal és babérkoszorúkkal halmozták el. A sok újrázás miatt a páratlan sikerű művészest fél 12 óra felé, a Himnusz hangjai mellett ért véget. (cs.)”
Cselényi József (Forrás: Wikipédia)
A díszelőadás szónoka a kor neves közéleti személyisége, Visy Imre dr. (1886-1970) volt, föllépett Leopold Andor német operaénekes, Szűts Márta zongoraművész, Utry Anna népdal-, magyar nóta-, operaénekes (1907-1968), Cselényi József katonaszínház alapító, aranykoszorús magyar nóta énekes, színész, dalénekes (1899-1949) és a tragikusan korán elhunyt Szabó Lujza (Gizella, dr. Palik Frigyesné, 1904-1934). Föllépett szavalattal még a korszak neves poétája, Vályi Nagy Géza, a zenei kíséretet a helyi ismert prímás, Horváth Kálmán, zenekarával látta el.
1942: Színházi újság készülőben
A másik fontos napilapunk, a liberális Pécsi Napló (1892-1944) 1942. október 29.-i számában egy hosszú című, érdekes hír jelent meg „Színházi újság kiadásával foglalkozik a pécsi Nemzeti Színház igazgatósága” címmel, amelynek a keltezése október 28. volt.
Szabó Lujza (Forrás: Wikipédia)
„A közel hetvenhárom ezer lakosságú Pécs szab(ad) kir(ályi) város falai között ma már majdnem minden intézménynek megvan a maga szócsöve. A két helybeli lapon (Pécsi Napló, Dunántúl) kívül a magyar tudománynak a ’Pannonia’ című folyóirat, az irodalomnak a ’Sorsunk,’ a katolikus egyháznak a ’Pécsi Katolikus Tudósító,’ a város népjóléti ügyosztályának a ’Szociális Értesítő,’ a leventéknek a november elsején megjelenő ’Pécsi Levente’ a szócsöve, amelyen keresztül hangját hallatja, célkitűzéseit ismerteti és programjának megvalósításának érdekében erőteljes propagandát fejt ki. Egyedül a nagy jövő előtt álló pécsi Nemzeti Színháznak (sic!) nincsen saját sajtóorgánuma, amelyen keresztül terveit a nagyközönséggel megismertetné, és működésének eredményeiről beszámolna.
Éppen ebből az öngondolásból kiindulva a pécsi Nemzeti Színház (sic!) igazgatója, Hlatky László azzal a tervvel foglalkozik., hogy Pécsett egy színházi újságot adjon ki. Ez a színházi újság, az eddigi tervek szerint mindössze négy oldalon jelenne meg, és ára olyan olcsó lenne, hogy azt még a legszegényebb ember is meg tudná fizetni. A pécsi színházi újság mindenekelőtt az egész heti színházi műsort leközölné és idejében jelezné a műsorban időközben beállott változásokat. A továbbiakban a színházi újság ismertetné a bemutatásra kerülő darabok rövid tartalmát, interjút közölne a Pécsre érkező vendégszereplőkkel, s állandóan leközölné a színházban elhelyezett kérdőívek válaszainak végleges eredményeit.
A színházi újság erőteljes propagandát fejtene ki a pécsi Nemzeti Színház mellett, a színészek életéből érdekes eseményeket közölne, és általában szolgálná a magasabb értelemben vett keresztény, magyar színházi kultúrát. A pécsi színházi újság kiadására Hlatky László színigazgató úr már javaslatot tett dr. Esztergár Lajos polgármesternek, aki a tervezetet a legnagyobb örömmel és megértéssel fogadta. Minden remény megvan arra, hogy a pécsi színházi újság a közeljövőben már megjelenik.”
Hlatky László (Forrás: Wikipédia)
Ez az írás több szempontból is figyelemre méltó. Egyrészt megtudhatjuk belőle, hogy ekkor mecsekalji városunknak közel 73.000 lakosa volt, másrészt pedig számba vette az akkori pécsi réteg-lapokat is. Az akkori igazgatónk, a később híres komikusunk, Hlatky László (1911-1982) fontos kezdeményezést dédelgetett. Rájött ő is ugyanis, hogy saját propaganda nélkül nem hatékony a teátruma ismertsége, és ebben segítségére volt a város akkori polgármestere, dr. Esztergár Lajos (1894-1978). Ebbéli szervező munkájában a pécsi napilap szintén segített a cikk leközlésével.
Mivel ez utóbbi hírben egy új pécsi színházi lap indításának terve merült föl, a következő részben áttekintem majd a 19. század végétől a közelmúlt évtizedekig megjelent színházi sajtóorgánumaink listáját, közölvén főbb adataikat.
Hozzászólások