Nem írok én mást,
csak ami belülről fakad,
lecsurog mélyre,
és onnan fölszakad.
Érted, nem érted,
nem mindegy talán,
de velem utazol
a sínpár, kihajolni
most veszélyes,
huzatos oldalán.

Harmadikként utas
e csalóka földi lét,
édes délibáb,
szemünket tévesztő,
remegő látomás,
szeretve, elbukva,
s kiűzetve boldogan,
ahogy épp vagyunk,
érted, magunkért
és mindenkiért élünk,
s azután meghalunk
e halovány ködben
zavartan csacsogva,
mégis világítón.

Minek keresselek hát
ösvények úttalan rajzolatán,
amikor Veled veszek,
és Veled találok haza,
induljak bárhonnan,
és érkezzem is Tehozzád
bármilyen sárosan
és tündöklő rongyosan.

Megosztás

Tweet