„Édes Hazánk, kedves dalunk, Érted élünk, érted halunk!”
(A dalárda jeligéje)
1898: Dicső folytatás, Haydn: „Az évszakok” című oratóriuma
Haksch Lajos
(Forrás: Pécsi Fejek 1929 – Wikipédia)
A következő évben is tartott a lendület a kedvenc férfi-kórusunknál és a Zenekedvelők Egyesületénél, a város zenei életében. Nézzük erről Hakschunk bevezető (ismerős) gondolatait. „Még mindig tart a nyár, a Pécsi Dalárda napja még mindig forró sugarakat bocsát le a ’zeneváros”-ra (sic!), mely ennek a világító ’nap’-nak a ’föld’-je. Az 1898. évet bevezető téli időszakot a Pécsi Dalárda ismét nagy munkának szenteli. Tanul és folyton tanul, s amiből tanul: az Haydn: ’/Az/ Évszakok’ czimű (sic!) oratoriumának (sic!) a partitúrája.
Hoffer Károly (Forrás: Wikipédia)
Ezt a munkát visszaadott kölcsönbe végzi, viszonozván a Pécsi Zenekedvelők Egyesületének abbeli szívességét, hogy az általa rendezett Verdi-rekviem (sic!) előadást közreműködésével nemcsak lehetővé, hanem fényessé is tette.” (Itt, amint láthattuk, jó érzékkel, sokat sejtetően krónikásunk párhuzamot vont a férfikórus pályájának ezen szakasza és „Az évszakok” oratórium évszak-váltásai között!)
Jóindulatuk bizonyítékaként két vezető férfi énekese, a legendás Hoffer Károly (1840-1921) a tenor-, és az újonnan dicsőséget szerző Taky Gyula a basszus szólamot énekelte a két előadáson, az énekkart pedig a dalárda 50 tagú (!) kara adta!
Cziglányi Béla (Forrás: Haksch Lajos könyve, szerző felvétele)
Ebből az idézetből kiviláglik, hogy dalárdánk „vitte a prímet” az előző évi sikerben, s bár az 1895-ben létrejött zenekedvelők zenekara már ekkor „megmutatta oroszlánkörmeit,” – nem is beszélvén Lőhr Vilmosról (1837-1920) –, az egész szervezés az ő kezükben volt. Annál is inkább így volt ez, mert az előadás létrehozásának „tótumfaktuma,” Cziglányi Béla (1847-1902) a zenekedvelők művészeti igazgatója is volt! Nézzük, hogyan jellemezte őt Haksch Lajosunk: „Mert tudnivaló, hogy ezt a roppant munkát is ő rázta ki a kabátja ujjából, a minthogy általában az utóbbi évtizedben belőle pattant ki zenei téren Pécsett megvalósult minden jó idea.”
Joseph Haydn 1791 (Forrás: Wikipédia)
Idézem most az általa közölt levelet, amelyben ebbéli minőségében (!) köszönetet mond a Pécsi Dalárdának a közreműködésért. „Az elragadtatás minden érzetével van szerencsém egyesületünk mélyen érzett háláját és legőszintébb köszönetét kifejezni a Pécsi Dalárda igen tisztelt működő tagjainak a nagyszerű, fáradalmakat nem ismerő, fölülmúlhatatlan buzgalommal és kitartással teljesített közreműködésért, melynek oroszlánrésze volt a Haydn: ’/Az/ Évszakok’ czimű (sic!) oratoriumának (sic!) f(olyó) é(vi) márczius (sic!) 9-én és 10-én megtartott előadásaival elért csodálatos diadal kivívásában. Tekintsen büszke önérzettel a dalárda minden ott jelenvolt tagja saját érdemére. Hogy lelket éltető, szívet emelő, drága és édes emlékeket biztosító munkában volt alkalma magának és a dicsőséges testületnek, amelynek tagja díszt és tiszteletet szerezni. S legyen reá nézve minden időkre termékenyítő ’évszak’ a lefolyt küzdelem és azt koronázó siker, hogy az összetartozóság tudatával és erejével szerezzünk gyönyört magunknak és a minket megértő ezreknek ezen túl is a zene és a dal viruló térein (sic!). Áldassék (sic!) a Pécsi Dalárda nagy neve!”
Haydn: Az évszakok 1. kiadás (Forrás: Wikipédia)
A pécsi nagy sikerű előadások nyomán itt is emlékezzünk meg e nagy formátumú műről. Joseph Haydn (1732-1809) angliai tartózkodása idején, a 18. század utolsó évtizedében a nagyszabású George Frideric (Georg Friedrich) Händel (1685-1759) oratórium-kultusz hatásaként két olyan szövegkönyvet is magával vitt Bécsbe, amelyet annak idején Händelnek is fölajánlottak. Az egyikből Haydn megírta „A Teremtés” című oratóriumát, amellyel nagy sikert aratott. A másikat, James Thomson (1700-1848) skót költő „The Seasons – Az évszakok” című szövegkönyvét azonban fenntartásokkal fogadta, csak a művet németre fordító, kissé átalakító, A. Bürger és Chr. F. Weisse verseivel is kiegészítő, holland származású Gottfried van Swieten (1733-1803) báró, osztrák diplomata, kormánytisztviselő, könyvtárigazgató rábeszélésére kezdte meg a komponálást 1788-ban. Hosszú és fáradságos munkával alkotta meg azt az oratóriumot, amely az egyik legnagyobb sikere lett. A bécsi Redoutensaalban került sor a hivatalos bemutatóra 1801. május 29.-én.
Gottfried van Swieten báró (Forrás: Wikipédia)
Ez a monumentális műve lett az egyetlen nem vallásos témájú oratóriuma, amely témáját a természet örök körforgásából vette, a négy évszak ciklikus változásainak, pompás természeti képeinek zenei leírásával.
Maga Haydn írta róla egyik levelében: „Teremtésem /az oratóriuma/ általános … sikere arra buzdította 69 éves fejemet, hogy még az Évszakokat is föl merjem dolgozni Tompson után! Itt nagyon elégedettek ezzel a fáradságos munkámmal. Ha külföldön is ugyanilyen szerencsém lenne, akkor talán, ha erőm engedné, még valamire vállalkoznék, és azután, Mindenhatóm örökkévalóságában megköszönném a nekem adott kegyelmet…”
Hát így zajlottak le ennek a két korszakalkotó műnek az előadásai városunkban a két egymást követő évben, 1897-ben és 1898-ban, amely megkoronázta addigi működésüket.
Kell még szólnunk a hozzájuk egyre inkább fölemelkedő Női Énektársaságról. Róluk a poétai hajlamú Haksch Lajos így emlékezett meg. „Ez ünnepi bevezetés után apró napi munkákhoz látott a Pécsi Dalárda, sűrűen lépegetvén föl együttes előadásban a mindig följebb haladó ’Női Énektársaság’-gal (sic!), mely, mint borostyán simul a Pécsi Dalárdához, a hatalmas tölgyhöz s körülfonván őt nyer ettől éltető nedvet.”
1898: Visszalépés az országos szövetségbe, az év más fontos történései
Közben azonban az országos szövetségben is észbe kaptak, tűrhetetlennek érezvén azt a helyzetet, hogy az 1892-es „szakítás” után az ország akkori „él-kórusa” még mindig nem tagja az országos szervezetnek, és közeledni kezdtek a pécsiek felé a kibékülésre, rábeszélvén őket a visszalépésre. Az Országos Magyar Dalár Egyesülettel folyó „háttér-tárgyalások” eredményre vezettek. Az újbóli felvételi kérelmük után a központi választmánytól ez a válasz érkezett. „Hazafiúi őszinte örömmel fogadtuk a Pécsi Dalárda t.(tisztelt) választmányának f. (folyó) július hó 21-ediki (sic!) üléséből kelt azon elhatározását és bejelentését, mely szerint a P. (Pécsi) D. (Dalárda) az orsz. (országos) magy. (magyar) daláregyesület (sic!) kötelékébe újból belép, s van szerencsénk értesíteni, hogy a mai alulírt napon tartott igazgató-választmányi ülésünkben a P. (Pécsi) D. (Dalárda) az orsz. (országos) magy. (magyar) daláregyesület tagjai sorába tagjai sorába beiktattatott.
Erzsébet királyné bécsi temetése (Forrás: Wikipédia)
Őszinte és nagy örömünkre szolgál eme ténynek bekövetkezése. Különösen azért, mert a P. (Pécsi) D. (Dalárdá)-nak belépésével azon dalegylet csatlakozott újból a magyar dalegyletek országos szövetségéhez (sic!), amely egyletnek a magyar dal művelése, terjesztése, sőt még az ország határain való diadalmas hangoztatása tekintetében is elévülhetetlen érdeme. A múltak sok dicsőségében pedig oly kiváló része van, s melyet az utóbbi néhány éven át is csak fájdalmasan nélkülöztünk az országos szövetség kebelében.
De igaz és méltó e fölötti örömünk azért is, mivel azon reményben és meggyőződésben vagyunk, hogy a válást okozó félreértések eloszlása után újbóli csatlakozásuk elhatározásával most már mindenkorra fölbonthatatlanná fűződött az összetartás köteléke, és hogy ekkép (sic!) megerősbbülve (sic!) az orsz. (országos) magy. (magyar) daláregyesület ezentúl annál biztosabban és sikeresebben fog haladni azon magasztos czél (sic!) megvalósítása felé, mely a magyar dal fölvirágoztatásának mindnyájunknak hazafiúi és szent kötelessége.”
Reberics Imre (Forrás: Haksch Lajos könyve – szerző felvétele)
Ebben az évben került sor az Aradi Országos Dalos Ünnepre – az országos szövetség rendezésében. A fölkészülési idő rövidsége miatt azonban erre a rendezvényre választmányuk dalosok helyett képviselőket küldött, mégpedig Reberics Imre (1844-1926) alelnök, ifj. Eötvös Gusztáv titkár és Egerszeghy Kálmán választmányi tag személyében. Amikor a dalos ünnep keretében le kellett róni tiszteletüket az aradi szabadság-szobornál, ők koszorúztak a pécsiek nevében. Ebben az évben ölte meg egy merénylő (Wittelsbach) Erzsébet (1854-1898) királynét, „az új Magyarország édesanyját” Genfben. Szeptember 13.-án választmányi ülést tartottak, amelyben elhatározták: részt vesznek az összes rendezendő gyászünnepen! Emlékére pedig újból előadják Verdi „Requiem”-jét. A gyász-hangverseny jövedelmét pedig az Erzsébet-szoboralap javára ajánlják föl, amelyre akkorra már megindult az országos gyűjtés.
Ábrányi Kornél
(Forrás: Wikipédia)
A nagy érdeklődéssel kísért előadásra Erzsébet-napon, 1898. november 19.-én került sor. Ebben az időben nevezték ki az egyházmegye új püspökét hetyei Hetyei (Hetyey) Sámuel (1845-1903) személyében. Ő is eljött kanonokjai, papjai kíséretében. A helyi közönség mellett az országos szaksajtó képviselői, a fővárosi újságok kiküldött tudósítói szintén eljöttek, köztük a Nemzeti Zenede tanára, zeneszerző, zenepedagógus, zeneigazgató, nagyernyei Erney (Engeszer) József (1846-1929), és a „Zenelap” szerkesztője, Ságh József zenetanár (1852-1922). Kezdéskor Váradi (Weber) Antal (1854-1923) szavalta el ez alkalomra írott prológját, a művet Eckhardt Antal, a Pécsi Dalárda másod-karmestere vezényelte. Nagy sikerű volt az előadás, a méltatók felsőfokon írtak róla.
Az Országos Erzsébet Szobor Bizottság elnöke losonczi báró Bánffy Dezső (1843-1911) miniszterelnök volt. Őneki küldték el a hangverseny jövedelmét, 700 forint 88 krajcárt. (Amikor 1883-ban sikeres külföldi útjuk során Ischl-ben jártak, nem szerenádozhattak a központi intézkedések miatt, ezért ezt a hangversenyt ennek pótlásának tekintették.) Emlék-hangversenyt rendeztek az evangélikus templomban is, ott szintén énekeltek.
Több kisebb föllépés mellett tiszteletbeli taggá avatták komlóskeresztesi dr. báró Fejérváry Imre (1866-1952) főispánt (a későbbi miniszterelnököt), aki a város mellett a dalárda támogatásában is jeleskedett. Tiszteletbeli tag lett az új megyéspüspök, Hetyei Sámuel, aki szívébe zárta a kórust, és amikor szerenádot adtak neki beiktatása alkalmából, megkönnyezte a Salve Regina előadását, a jeles eseményt. Majorossy Imre (1847-1927) polgármesternek szintén megszavazták a tiszteletbeli tagságot, mivel még főjegyzőként („Aranytollú”-nak nevezték) sok jót írt róluk, és a város első embereként is támogatta a Pécsi Dalárdát.
Hozzászólások