Nem jön ki a szörny.
Nekem kéne leszállni érte?
Kés-villa kezemben… Nézek
a tükörbe, s nem jön a szörny.

Szólítom. Megáll a villa nyele –
üres sikoltást nyelek vissza vele.
Nem hallom! Nem látom! Kés-villa
kezemben, s nem jön a szörny.

Félek (bújok odvas fogamba), – de:
ragadnám grabancát, nyelvem akadgat:
Szörny, ki! – kiáltok. – Fel, a felszínig:
tejszínhab-léted legpereméig!

Fekete mámor, engem ímel-hámol,
de csak a csengő ébresztheti,
álmából újjá élesztheti
a parázna kísértetet,

aki én lettem. (Na!)… Tükörben,
párnán: vendégem kábán, –

dohos szárazmalomban,
kábé a sötét középkorban.

Megosztás

Tweet