Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 38. • Hetedhéthatár

Színház

Pécsi Nemzeti Színházunk történeti forrásai (1895-1949) – 38.

Tisztelt Olvasók!

Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.

 

Színházi, báli hírek a Pécsi Napló 1899. januári – februári néhány cikkében

Arad régi színháza 1820-1873 (Forrás: Wikipédia)

A korban közkedvelt liberális napilapunk, a Pécsi Napló (1892-1944) 1899. január 29.-i számának „Színház és Irodalom” rovatában nemcsak helybéli, hanem országos színházi hírek is helyet kaptak. Ennek példája „– Az új aradi színtársulat” című tudósítás, amely egy neves kassai (!) lapban megjelent fontos hírt tartalmaz.

Leszkay András (Forrás: Wikipédia)

„A ’Felső magyarország’ czímű (!) kassai lapban olvastuk: Leszkay András aradi színigazgató részben újonnan szervezett színtársulatával Kassán, a Széchenyi ligetben épített nyári színkörben, május hó elsején újonnan felveszi előadásainak sorozatát. A régiekről visszatérnek: Pintérné Szép Olga, Mészáros Giza, Baácsné Maár Júlia, Rontay Boriska és Tolnayné Hermin, a férfiak közül: Pintér Imre, Déry Jenő, Baács Károly, Hegyessy Gyula és Szendrey Mihály. Eltávoznak: György Ilonka, Horváth Paula, Lubrincz Júlia, Szláma Vilma, Kesztler Ede, Polgár Sándor, Csíky László, Molnár Gyula és Nádassy József. Új tagok: Rónayné Balogh Etel, a vidék legkiválóbb drámai szendéje, Pethes Imre, a vidék legelső hősszerelmese, László Imre bonvivan (sic!), mindhárman jelenleg Makó szegedi színtársulatánál, Andorffy Péter komikus, és egyike a legelső rendezőknek, továbbá három oly énekesnő, mint Ruzsinszky Ilona, Rhédey Szidi és Székely Anna.”

Nádassy József (Forrás: Wikipédia)

Leszkay András (1863-1928) neves színész, rendező, színigazgató volt a maga korában, és színtársulata személyi változásainak közlése ma is figyelmet érdemel, színháztörténeti jelentőséggel bír. Az ott fölsorolt nevek közül például Nádassy József (1874-1925) színész, színigazgató, Andorffy (Krug) Péter (1856-1919) színész, rendező, színigazgató, de főként Pethes Imre (1864-1924) színész, rendező, színi akadémiai tanár neve volt jelentős a magyar színháztörténetben. (Érdemes még megjegyezni, hogy milyen széles körű „merítési hálózata” volt a pécsi újságnak, ha egy felvidéki sajtótermékből is fontosnak találtak idézni. Természetesen emellett nemcsak hazai, hanem külföldi hírek, tudósítások szintén helyet kaptak oldalain.)

Pethes Imre (Forrás: Wikipédia)

A Pécsi Napló 1899. február 28.-i számában két színésznői jutalomjátékról is írtak. Az első közlés a „Benkő Jolán jutalomjátéka” címet viselte. Így szólt.

„A jutalomjátékok az idén kivétel nélkül jól sikerülnek: Benkő Jolán ma este megtartott jutalomjátékára is megfelelt a színház. Igaz, hogy a mai előadásnak több rendbeli érdekessége volt, jutalomjáték, jubileum, s két vendégművésznő föllépése. A jutalmazott ma megtartotta – ha nincsen tévedés a dologban – huszonöt éves jubileumát s ez előadáshoz megnyerte özvegy Papné Doroghy Laura és Kézdi Juliska közreműködését. Mind a két művésznő kedves színpadi jelenség, s mint a pécsi közönség volt kedvencze (sic!) mindenkor szívesen látott vendég.

Andorffy Péter (Forrás: Wikipédia)

Benkő Jolán jutalom-estéje volt a mai est, a főszerepet azonban átengedte a vendégeknek. ’Éjjel az erdőn’ czímű (sic!) népszínművet választotta, amelyben neki alig osztottak három szó szerepet. Az egész darab meséje Boriskán (Doroghy Laura) és Málin (Kézdi Juliska) fordul meg. Papné Doroghy Laura, ez a kedvesen csicsergő kis asszonyka szeretetreméltóságának s művészetének hódító varázsával játszotta meg ezt a neki való szerepet. A második felvonásban megenni való volt.

Szentirmay Elemér (Forrás: Wikipédia)

A ’Mágia dal’-t Kézdy Juliskával gyönyörűen énekelték. Az ’Esik a hó, szalad a szán’ kezdetű dalát oly viharosan megtapsolták, hogy meg kellett ismételnie. Kár, hogy csak oly ritkán gyönyörködhetünk játékában s kedves énekében. Kézdy Juliska is nagy tetszést aratott, igazán szívélyes és kellemes volt a viszontlátás. Benkő Jolán babérkoszorút kapott pénzes levéllel, a két vendégművésznőt tisztelői szép virágcsokorral lepték meg. Andorfy (Andorffy Péter), Hunyadi (Hunyady József), Bognár (János) és Bérczy (Bérczi Gyula) igen jók voltak. A sűrű tapsból nekik is kijutott.”

Beniczkyné Bajza Lenke (Forrás: Wikipédia)

A cikkben szereplő „Éjjel az erdőn” című dal Szentirmay Elemér (vadosfalvi és zsiti Németh János, 1836-1908) zeneszerző dala a mindszenti Rákosi (Kremsner) Jenő (1842-1929) hasonló című népszínművében. Ezt a művet egyébként Rákosi Jenő Beniczkyné Bajza Lenke (1839-1905) „Hármas határ” című elbeszéléséből merítette. (Ő Bajza József /1804-1858/ költő, színházigazgató, kritikus, az MTA és a Kisfaludy Társaság tagja lánya volt.)

Kézdy (Kézdi) Juliska (Bodnár Julianna, 1868-?) színésznői pályája – amint e hírből is látható – nagyon szépen indult. Amikor azonban férjhez ment, polgári életet élt, és válása után vissza szeretett volna térni a színpadra, nem kapott már előző sikereihez hasonló szerződést. Ezért öngyilkosságot kísérelt meg, majd meghasonlásában elborult az elméje. Elmegyógyintézetben hunyt el, általunk nem ismert időpontban.

A második, közvetlenül utána közölt tudósítás pedig az „– Örley Flóra jutalomjátéka” cím alatt látott napvilágot a lap hasábjain. Lássuk ezt is.

Rákosi Jenő – Vasárnapi Újság (Forrás: Wikipédia)

„Csütörtökön, (1899.) márczius (sic!) 2-án ismét ünnepi estéje lesz színházunknak. Örley Flórának, a legtemperamentumosabb magyar primadonnának lesz jutalomjátéka, melyre a ’Szitakötő’ – t választotta, egy nálunk még színre nem került franczia (sic!) bohóságot, mely sokáig műsoron volt Bécsben is, Budapesten is, ahol Pálmay Ilkának volt egyik fontos szerepe. Ebben is búcsúzott el annak idején a Népszínház deszkáitól. Örley maga Kolozsvárott többször nagy sikerrel játszotta ezen szerepet. A ’Szitakötő’ zenéje is igen csinos, de Örley ezen kívül betétül Arditi híres csók-keringőjét is el fogja énekelni. A mi közönségünk oly őszintén hódolt meg Örley művészete előtt, annyira megkedvelte ezt a nagyszorgalmú, pompásan éneklő és játékában utolérhetetlen művésznőt, hogy jutalomestéje miden különös ajánlás nélkül is az óvácziók (sic!) szakadatlan sora lesz.”

Örley Flóra – Horti Sándorral operettben (Forrás: Wikipédia)

Örley Flóra (1861-1940) kora neves primadonnája volt, sikerekben gazdag színi pályát futott be, majd ezt követően színi tanodában tanította a jövő színész-generációját.

A pécsi sajtó nemcsak közvetlenül a színházi bemutatókról, a bennük szereplő színészekről ejtett szót, hanem más, színházzal kapcsolatos híreket, tudósításokat szintén közölt. Itt is a kor legjelentősebb pécsi napilapját, a Pécsi Naplót kell idéznem, mégpedig annak 1899. február 5.-i számából. Elsőként olvassuk el   „– A színházi műszaki személyzet bálja” című hírt.

„Jól sikerült bált rendezett ma este a Kulin-féle vendéglő helyiségében a pécsi nemzeti színház (sic!) műszaki személyzete. A bál igen népes volt. Este 10 órakor a terem zsúfolva volt közönséggel. A bál kedélyes hangulatban egész reggelig tartott.”

Érdekességként ide teszem a következő hírt is.

„Báli tudósítás. Csak gyorsan érkező tudósításokat vehetünk föl, különben le kell mondanunk azok közléséről.”  Ez pedig megmutatja a ma olvasójának, hogyan dolgoztak a lap tudósítói, milyen szigorú leadási határidőt kellett tartaniuk, ha azt akarták, hogy minél előbb megjelenjenek írásaik, tudósításaik.

Emellett még ugyanaz nap, alatta a „– Jótékonyczélú (sic!) előadás a színházban” címmel írtak egy műkedvelő előadásról, mégpedig a következőket.

Berczik Árpád (Forrás: Wikipédia)

„A pécsvidéki tanítónők egyesülete (sic!) megállapította az április hó 8. és 9. napján a Nemzeti Színházban lezajló színházi est műsorát. Vonzó és igen szép dolgot akarnak produkálni. Az est egy-egy felvonású pompás szalon vígjátékkal kezdődik. A czíme: (sic!) ’Bálkirálynő.’ A darabot Berczik Árpád ismert író írta. A vígjátékot egy élőkép követi, amelyben egy sereg szép leány fog szerepelni. Az élőkép Jákob álma lesz. A színházi estét egy egy felvonású operette (sic!), a ’Varázshegedű,’ Offenbachnak gyönyörű zenéjű darabja zárja le. A színházi estén az összes szerepeket a legelőkelőbb pécsi leányok fogják megjátszani. A helyárak rendesek lesznek.”

Itt egy érdekes, többször előforduló precedensnek lettünk tanúi. Színházunkat ugyanis ezekben az évtizedekben a vezetés „kölcsön adta” műkedvelő, valamint hazafias előadások, rendezvények lebonyolítására, és ez a gyakorlat nem volt ismeretlen az akkori pécsi polgárok előtt, általában telt házak előtt mentek ezek. (Nem tévesztendő össze azzal a ma ismert gyakorlattal, hogy alkalmanként egy-egy nagyobb cég szponzorai, munkatársai, azok hozzátartozói részére egy-egy előadást „leköt,” mert ezek az előadások manapság színházunk műsorán szeplő sikerdarabok!)

Meglehetős bátorságra vallott az a tény, hogy egy pécsi egyesület műkedvelő színi előadást vállalt, mégpedig nem kisebb személyiség darabját tűzvén műsorukra a Pécsi Nemzeti Színházban, mint Jacques Offenbach (1819-1880) egyik sikeres művét, és a visszhangokból látszóan sikert aratván ezzel.

Jászói Berczik Árpád (1842-1919) kora neves novellistája, színműírója, az MTA tagja volt, ne lepődjünk meg mai szemmel, ha az ő egyik sikerdarabját „vették elő” a Pécs-vidéki Tanítónők Egyesülete tagjai.

Tommaso Salvini (Forrás: Wikipédia)

Még mindig nincs vége azonban az ezen a napon megjelent, a színházzal kapcsolatos híreknek. Ezeket pedig egy eddig nem idézett helyen találjuk meg. A „Szerkesztői üzenet” rovatból veszem át ugyanis a most következőket. „Bánkbán. (sic!) Hozzánk intézett kérdésére, tudtára adjuk, hogy Salvini amikor Magyarországot beutazta, s mindenütt igazán szívélyes és lelkes fogadtatásra talált, elhatározta, hogy a magyar nemzet iránt érzett hálájának kifejezést fog adni. A magyar színműirodalom klaszszikai (sic!) magaslatán álló egyik legkiválóbb alkotást, Katona József ’Bánkbán’-ját (sic!) választotta s lefordította olasz nyelvre. A következő évi magyarországi körútja alkalmával már a ’Bánkbán’-t is fölvette műsorába s a hatalmas drámai szerepet olasz nyelven játszotta általános feltűnést keltő nagy sikerrel. Később az olaszoknak is bemutatta a remek magyar drámát.”

Tommaso Salvini (1829-1915) híres olasz színész, színigazgató volt, nemzetközi sikereket mondhatott magáénak, amikor az USA-ban vendégszerepelt. Érdemes a színház-történészek, Madách-kutatók figyelmét fölhívni az itt közölt cikkre. Nekünk, magyaroknak különösen örvendetes ez a rajongás, amellyel minket illetett, és az meg különösen szép, hogy egy magyar remekművet lefordított, és úgy nálunk, mint hazájában is előadott.

Ma azt mondanánk, hogy a „kis színes” műfajához tartozik a következő záró idézet, „Színházba járó” cím alatt. „Láttuk mi is, hogy az orchestrumból (sic!, zenekari árok) nyújtották föl annak a művésznőnek az ezüst babérkoszorút, és ha mégis úgy írtuk, hogy azt a szín mögött nyújtották át, tekintettel az azon este itt először játszó vendégművészre, ez azért történt, mert mi az illendőséget tartottuk szem előtt, minek meg kellett volna történnie.”

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS