Árvacsalán • Hetedhéthatár

Szépirodalom - vers

Árvacsalán

 

Anyám emlékére

 

Szép tulipán, orgona,
múló idő mostoha,
elviszi az illatot,
vissza sosem hozhatod.

Kis, fehér árvacsalán,
mit üzent édesanyám?
Szél suttog, nem a távol.
Emlék csak, de varázsol.

Kora hajnal aranyán
Nap fésülte a haját.
Simítva az éj nyomát
ott maradt a homlokán.

Kósza fürtje járt ott táncot
vidáman a sok ráncon,
majd elsodorva félre,
rábízta azt a szélre.

Így fútta csillagképbe,
fényezve nagyon szépre.
Esténként, ha álmodom,
talán őt még láthatom.

Szép tulipán, orgona,
ne súgd azt, hogy már soha!
Nincs az a távol-messze,
hogy szívem eleressze.

Virágozz, árvacsalán,
az élet örök talány!
Csillagfényű a kincstár,
titkot üzen, ki nincs már.

Print Friendly, PDF & Email

Hozzászólások



Archívum

Hozzászólások

DISQUS