Jocó volt az idősebb, de a tapasztalatok alapján Dezső lett észrevétlenül a parancsnok. Ki is tűzte az akció napját, amely e hó tizennyolcadika. Azért ez a nap, mert eszébe jutott, hogy a szomszéd asszony a következő napon szokott bemenni a takarékszövetkezetbe, mert itt veszi fel a nyugdíját. Tehát nyugdíjfizetési nap, ilyenkor feltehetően előző nap már több millió forint van a kasszában.
A menekülési próbát előkészítették. Mind a hárman felültek kerékpárjukra, melyek nem voltak egyformák. Jocó esküdött egy régi huszonnyolcas, Csepel gyártmányú járgányra. Dezsőnek egy Trink B214-W országúti kerékpárja volt, Ferinek pedig egy Neuzer Courier fitnesz járgánnyal rukkolt elő: előtte sokat tekertek, nem olyan hosszú távon, mint a Tour de France résztvevői, csak az egyik utcától a másikba, de volt tapasztalatuk, ha gyorsan meg kellett iramodni egy rendőr elől, szabálytalanságok miatt.
Oda kerekeztek a takarékszövetkezet elé. A megbeszélés szerint Jocó viszi majd a pénzt. Ő az Ady Endre utcán kerekezik el. Dezső pedig a Petőfi utcán tűnik el. Ferinek a Zöldfa utcát jelölték meg. Ezek az utcák az apró Erkel tértől, ahol a takarékszövetkezet volt, mint a rajzolt napsugarak. Így biztos, hogy háromfelé tűnnek el. Most ezzel a próbával azt akarták időben lemérni, hogy szerintük a biztonsági zónát mennyi idő alatt érik el. Stopperos órája mindegyikőjüknek volt.
A kijelölt helyre támasztották biciklijüket. A jelre Dezső versenyszerűen felpattant, őrült irammal tekertek mind a hárman a megjelölt utcákon át. Aztán találkoztak, egyeztették az időket. Dezső igazán elégedett volt.
– Ezzel a tempóval a rendőrök bottal (gumi), üthetik a nyomunkat! – mondta Jocó.
– Gyorsabb voltam, mintha időfutamon vettem volna részt – egészítette ki Jocó.
– Nekem meg se kottyant! – mondta Feri és még hozzá tette: – Biciklivel álom az élet!
– Rendben! – zárta le Dezső. – Így legyen a megjelölt napon is! Vigyázzatok mindenre!
Ezzel befejezettnek tekintették a próbát. A jeles napra vártak, izgatottam, tele feszültséggel.
Az akcióig még három nap volt. Ott üldögéltek a ligeti padon. Először mind a három srác szótlan volt. Izgalom kerítette hatalmában egyéniségüket. Jocó szólalt meg először:
– Fene izgalmas ez a meló – mondta csak úgy.
– Hát bizony az! – nyugtázta Dezső, de hozzátette: – Ez az izgalom teszi érdekessé. Ezért is csináljuk.
– Bár minden meló ilyen lenne – mondta Feri. – Akkor biztosan mindenkinek kedve kerekedne dolgozni.
Megakadt a beszélgetés. Egy idő után Dezső javasolta, kerekezzenek egy kicsit. Felültek a járgányukra és egy nagyobb háztömböt megkerültek, kétszer is.
Közben az egyik utcasarki pihenőnél Jocó felvetette:
– Mit kiáltunk, amikor berontunk?
Néztek egymásra, tényleg mit lehet ilyenkor mondani? Mert ugye az olyan snassz lenne, ha felkiáltanánk: – Fel a kezekkel, takarékszövetkezet rablás! – ezen aztán nevetgéltek. Jocó tett pontot a felvetésre.
– Fel a kezekkel! Bankrablás! – mondta határozottan. Majd folytatta – A takarékszövetkezet is bank!
Ebben maradtak és a megjelölt napon találkoztak a parkban.
– Minden rendben? – kérdezte Dezső.
Egymásra néztek, de ebben a nézésben benne volt az izgalom, a félelem, a talán nem kellene érzés is. Aztán Dezső kiadta a parancsot:
– Drótszamárra! Indulás!
Odakerekeztek a takarékszövetkezethez. Jocó a bejárattól balra támasztotta biciklijét a falhoz. Dezső pedig jobbra. Aztán szép kényelmes lépésekkel elindultak a bejárat felé. Intettek Ferinek, hogy jöjjön.
Neki az a feladat jutott, hogy nem megy be a bankba, kint marad az utcán és figyel minden gyanús jelre, és ha úgy érzi, baj van, riasztja a bentieket. Ő a kerékpárját egy kicsit távolabb egy fához támasztotta. Figyelte a két srácot, látta, hogy intettek, ő is elindult. De ebben a pillanatban ugrott be, hogy a küllő zárat egy megszokott, önkéntelen mozdulattal bezárta.
Hirtelen izgalom futott át rajta, most mit csináljon? Babrálja a zárat, hogy nyitva legyen? Aztán önmagával arra a megállapításra jutott, hogy ezt a zárat már vagy ötszázszor kinyitotta. Nem gond, ment simán.
– Tudom a kódot – mondta magába. – 2, 7, 9, 0. Ez négy számjegy. Úgy jegyzem meg, hogy biztosan eszembe jusson, hogy 2 = ennyi testvérem van, 7 = napból áll egy hét, 9 = a tíz parancsolatnál eggyel kevesebb (igaz benne van, hogy ne lopj!), 0 = ha elfelejtem a kódot, akkor nekem 0!
Ez azért nem volt teljesen megnyugtató számára, de ment a bejárati ajtóhoz. Az ajtón két hosszanti üvegcsík volt. Eléggé keskeny, Feri, ha benézett nem sokat látott. Először két fekvő embert pillantott meg. Látta, hogy Dezső járkál bent és hangosan beszél, de nem értette, mit mond. Érezte a feszültséget. Egyszer egy női sikoly éles hangja törte át az ajtót. Feri ettől megijedt és nem tudta, hogy most mit is csináljon. Szétnézett az utcán, semmi gyanús, a közelben két-három ember ment lassú léptekkel. Megállapította, ők nem hallhattak semmit. Csak már vége lenne, siettette az időt. Pár perc múlva kivágódott az ajtó.
Az akciót Dezső késznek nyilvánította, intett Jocónak, futás! Először rohanva indultak, Dezső mondta: – Csak piano! Lassú léptekkel! – súgta neki. Aztán olyan utcai, természetes járással elhagyták a takarékszövetkezetet, felültek a kerékpárjukra és természetes kezdeti sebességgel elindultak a kijelölt utcákon.
Ekkor megszólalt a takarékszövetkezet riasztója. Éles, sivító hangot adott, melyet nagy gyorsasággal ismételt. Valaki bent megnyomta a pánikgombot, amely ebben a pillanatban a rendőrségen is megszólalt. Riasztották őket.
Közben Feri is készülődött. Ez a szirénahang egy pillanatra megzavarta és idegesítette. Ennek ellenére határozott léptekkel a fához ment, megpróbálta a kódot beütni, de valahogy nem sikerült. Kezdett még idegesebb lenni. Lehajolt, hogy újra próbálja, de valami zűr keletkezett, a szerkezet nem akart engedelmeskedni.
Feri ekkor érezte, hogy valaki erősen megfogja a karját. Önkéntelenül is szabadulni próbált, felállt és szembe találta magát egy harminc év körüli, izmos sráccal.
– Mi van kisapám, el akarsz szelelni? Futsz a haverok után? – mondta eléggé nyugodt hangon. – Nem szégyenled magad, hogy ilyen fiatalon már rabolni van kedved? – kérdezte már keményebb, határozottabb hangon.
– Most már nem tudsz meglógni! – mondta és szorította a karját. Feri rángatta, de a srác nem engedte. Sőt hátra csavarta a kezét és így tartotta.
Nem telt bele még öt perc sem, a rendőrautó szirénázva megállt. Két rendőr ugrott ki a kocsiból és Feri és a srác felé futottak. Az egyik rendőr megfogta Feri karját és lehetett hallani a bilincs csattanását.
– Megcsíptem, nehogy elfusson! – mondta az izmos srác és kissé kajánul Feri tágra nyílt szemeibe nevetett. A rendőrök beültették az autóba és bevitték a kapitányságra. A biciklijét később hozta egy járőr. Tehát mind a kettő lekapcsolva.
Feri érezte, ez nem gyerekjáték, bent a rendőrségen rossz érzései támadtak. Véget kell vetni ennek a játéknak. Ez volt a véleménye és mindjárt meg is mondta a rendőröknek, hol a két cimborája.
Nem telt el még egy óra sem, mind a hárman ott ültek a kihallgatótiszt előtt. Elkezdték mesélni a történetüket, az ügyeleten lévő rendőrök összegyűltek és nevetve hallgatták őket.
– Ilyen ötletet, hogy biciklivel bankot rabolni? Kinek volt ez az ötlete?
– Tisztában vagytok vele, hogy mit csináltatok? Mi lesz a következménye?
– Mit szólnak a szüleitek?
Ehhez hasonló kérdések hangzottak el. Ők csak ültek, nem beszéltek, egymást nézték. Az éjszakát a fogdában töltötték.
– Mentek Tökölre a fiatalkorúak börtönébe – mondta egy rendőr és fél óra múlva már autóztak a megjelölt helyre. Átmenetileg egy cellába helyezték őket.
– Neked sem volt jobb ötleted? – néztek Dezsőre.
– Jól rávettél bennünket – mondta Jocó.
– Most aztán ülhetünk itt egy jó darabig! – tette hozzá Feri.
Már három hónapja töltötték „szabad” idejüket itt Tökölön. Ment a beszoktatás, a napirend sulykolása, meg a végtelen várakozás, mi lesz ezután?
Egyik reggel az ügyeletes tiszt sorba állította az alsó szinten lévő fogvatartottakat. Ment sorba és mondta, ki mit fog csinálni ma. Odaért Dezsőhöz, Jocóhoz és Ferihez. Nézett a három srácra és egy kis idő múlva mondta:
– Mind a hárman az udvart teszik rendbe!
Rámutatott Jocóra: – Maga a parancsnok, de maga is dolgozik! Úgy ragyogjon a kövezet, hogy arról még a túrós tésztát is meg lehessen enni!
Ferit félelem fogta el, mi lesz, ha tényleg onnan kel megenni azt a bizonyos tésztát. De tovább már nem volt ideje töprengeni ezen, kint voltak az udvaron. Csak arra tudott gondolni, hogy nem jutott volna ide, ha egy kicsit gondolkodott volna. – Nem lehet egy bankot csak úgy kirabolni. Gyerekes ötlet volt. Dezső bepalizta őket, azt hitte nagy fogás lesz. Aztán még a pénzt sem volt idő megszámolni. Ki tudja mennyi volt. Majd a vádiratban benne lesz.
Fogta a seprűt és lassú mozdulatokkal seperni kezdett. De most az jutott az eszébe: – Miért nem dolgoztam inkább? Legalább elfoglaltam volna magamat. Ki tudja, mennyi ideig leszünk itt?
Tovább töprengett, aztán, mint egy végső következtetést levonva, összegezte: – Ha kikerülök innen, dolgozni fogok!
Hozzászólások