A nők attól nők, hogy virágok.
Ha szőlőhegy felé zihálok – pipacsok,
ha kerti útra állok – tulipánok.

Az Ég vizéből meríthettelek kúttá.
Hány csapodár életre hívás ösztökélve ágast
szomjazta ajkam s a Föld vágy-glóbuszát.

Arany hajnalok tépik le áldón
szemhéjamról a lidérces ósdi álmot,
csakúgy,
ahogy
ezer szerelmespár gyökerezteti
a túlélőbb valóságot.

Magunk fele az Egészé,
s eggyé adott felünk újra csak része,
de már most egész reménye a kiteljesedésnek.

Így leltem otthont a testhazában! –
s talán nem téveszt fészket a szó:
Szerelmesem,

– e bemetszett  világszemérem-résben.

Megosztás

Tweet