A Hetedhéthatár gondozásában megjelent Kamarás Klára huszonkettedik könyve, Falánk idő címmel.
A kötet előszavából idézve ajánljuk Kamarás Klára könyvét:
Tiszta emlékek, reális jelenlátás, érző szív, alkotások sora – mi más gondolkodást, érzelmet és tettet kívánhatna magának az ember a kilencvenedik évében? Merthogy e kötet versei ezt tükrözik. Kamarás Klára így éli az életét Letenyén férjével, Bokros Tiborral és két kutyájukkal. Csak egyik fiuk él közelükben (Lentiben), a másik külföldről egyre ritkábban tud hazalátogatni. Sajnos az unokák, dédunokák sincsenek idehaza.
Kamarás Klára Pécsett született. A Pedagógiai Főiskolán megszerzett matematika-fizika-rajz szakos tanári oklevéllel a kezében került Baranyából Zalába, Letenyére, több mint hatvan éve. Itt festett, írt munkája mellett, évekig csak fióknak.
2004-ben némiképp visszatért Pécsre: a Kaskötő István által Kanadában kiadott és szerkesztett internetes szépirodalmi folyóirat, a Kaláka hozta össze a Pécsett szerkesztett kulturális magazinnal, a Hetedhéthatárral, s így velem is.
Kamarás Klára így vall magáról: „2002 óta egy kanadai magyar irodalmi weblap, a Kaláka szerkesztőségi tagja, majd társszerkesztője voltam egészen a weblap megszűnéséig, 2019 decemberéig. Ezzel párhuzamosan különböző amatőr irodalmi csoportokban tevékenykedtem. Közülük legfontosabbak: a Barátok verslista, Hetedhéthatár, a Fullextra, Poet, Gondola, a Gold Pen és 2019 óta a Nagy Lajos Társaság weblapjának Vírusölő rovata. Férjem – akivel jóval túl vagyunk a 60. házassági évfordulón – mindenben támogat, hogy írhassak.”
Ez a könyv a 22. kötete Kamarás Klárának. A Hogy is van ez? és a Karantén-víziók című ciklus az elmúlt két év verseit foglalja össze. A Visszanéző és a Bolyongások című fejezetekben megjelennek a múlt kedvencei is az új versek között.
…
A 90. év küszöbén című versében ígéretet tesz, hogy lesz további kötet: „Nevetség, milyen semmi az élet! / Majd a huszonharmadik könyvben / elmondom mind, az egészet…”
Sokadmagammal várom a folytatást!
L. Csépányi Katalin
A kötet első verse:
Csak úgy
Néha csak úgy repülnek füzetembe a versek,
mind, ami fáj, mind, ami éget,
nem szép szavak, csillogó rímek,
minden, ahogy mások is élnek.
Néha még vágyom a Napra, a májusi fényre.
Könnyesen nézem a költöző madarak szárnyát.
Én hova szállnék? Szárnyaszegettként
borzongó félelem jár át.
Néha úgy érzem, kiáltani kéne,
mint aki vár a bitóra s kiált
még egy utolsót, egy igazságot,
mitől megrendül s megáll a világ.
Néha a csend csak a vágyam, a béke…
s nem tudok mit tenni érte.
__________________________________________________________________________
_____________________________________________________________________________
Hozzászólások