Én is jól ismertem, mindenki jól ismerte, és sokan szerettük. Jelentős közéleti személyiség volt, ami abból is látszik, hogy külön életrajza van az interneten. Annak tájékoztatására, aki ezt nem ismerné, fölidézem tartalmas életét ezeknek az adatoknak az alapján.
Pécs Virágárusa virágai közt (Forrás: Szabad Pécs)
Pécsett született 1963. szeptember 7.-én, egy nővére volt. Agglegényként nagyon kötődött kedves édesanyjához, aki a MÁV kertészeténél állott alkalmazásban, 2010-ben hunyt el. Virágárusunk nem virágárusként kezdte, vas- és fémszerkezeti lakatos volt, de optikus és hegesztő végzettséggel is rendelkezett. Balesete miatt a BÉV-nél, tehát az építőiparban helyezkedett el – annak csődbe mentéig.
Édesanyja biztatására ekkor tértek rá a virágtermesztésre és -árusításra. Eleinte a vásárcsarnokban és az Irányi Dániel-, a későbbi Búza téren, majd 1986. február 1-től délelőtt a vásárcsarnokban, délutánonként a később állandó és nevezetes helyévé váló Kórház tér-Ferencesek utcája sarkán találtuk meg kedvenc árusunkat. (Búsan panaszolta nekem jóval később, hogy vásárcsarnoki árusok egyik csoportja csúnyán megverte, ezért ott többet már nem árult.)
Pécsújhegyi kertjükben őstermelőként volt virágtermelő földjük, az Alkotmány utcában lakott, sőt a Dráva mentén szintén volt birtokuk, mozgalmas élete volt tehát. Ezt teljesítette ki előbb a foci-, majd a kosárlabda sport iránti rajongása. Mondanom sem kell, állandó nézője lett a sportcsarnoki mérkőzéseknek. A PVSK női csapatától kapta a Bukta-, a férfi csapattól pedig az Ödi becenevet.
Emlékező (Forrás: Pécs Aktuál)
Ahogy peregtek a hónapok, az évek, egyre nevezetesebb lett a virágárusunk kedvenc sarka. Az Európa Kulturális Fővárosa küszöbén, 2009-ben Pinczehelyi András megcsinálta lábnyomát a kövezeten. Szívének kedves foglalatosságától még a COVID-járvány sem térítette el.
Nagyon rossz időnek, hideg télnek kellett lennie ahhoz, hogy előbb délutánonként, majd a nap nagy részén nem foglalta volna el helyét az étterem ablakának párkányán. Ha nagyon odasütött a nap délután, vagy esett az eső, nagy fekete esernyőt nyitott. Önkéntes közlekedési rendőrként is „működött”: közeli emeleti ablakomból is sokszor hallottan érces hangját, amikor „Leonardói lendülettel” igazította el az autósokat a kereszteződésben, vagy tájékoztatta őket a parkolási rendről…
Öreg és fiatal, boldog és boldogtalan, pécsi és messze vidékekről jött polgár haladt el előtte, vettek tőle „évszakok szerinti” virágot. Rengetegen ismerték, minden korosztályból voltak barátai, ismerősei. Nagyon sokan megálltunk beszélgetni vele. Ilyenkor a közélettől az időjárásig, a magánélettől az élet jelentős dolgaiig minden szóba került. Nem mondom, hogy mindig vidám volt, de ezekből a beszélgetésekből sokan merítettek erőt, és azzal a jó érzéssel távoztak, hogy jól „kibeszélték” magukat, sőt kiöntötték szívük búját-baját. Amikor valakivel beszélt, csak odaköszöntünk egymásnak, amikor pedig egyedül volt, én is szívesen álltam meg előtte „egy kis csevelyre.”
Az emlék-virágok (Forrás: Pécs Aktuál)
Nevezetes volt a 2022. április 3.-i parlamenti választás kettőnk kapcsolatában. Az Alkotmány utcai Iskolában voltam választási megbízott. Mint tudvalévő, az első választó mindig különös jelentőséggel bír, a szavazás az ő aláírásai nélkül nem indulhat meg. Ő viszont késő délután jött szavazni. Humorosan jegyeztem meg, hogy sajnos az utolsó szavazónak olyan „jogai” nincsenek, mint az elsőnek. Szavazata leadását követően mondanom sem kell, elbeszélgettünk az élet dolgairól – dehogy is gondoltam akkor, hogy ez lesz az utolsó hosszabb beszélgetésünk! …
Az április 26.-i halála utáni első munkanapon, amikor kiléptem házunk kapuján, szokott helyén már sok virágot láttam. Dehogy gondoltam, hogy ez már az ő emlékezetéről szól! Amikor visszafelé jöttem, akkor „esett le a tantusz.” Ha egy szívünkhöz közeli ember távozik el, a döbbenet bénít meg bennünket. Ez kerít hatalmába az óta is, amikor rá gondolok, amikor elhaladok emlékhelye előtt…
Szerencsére nagyon sokan éreztük úgy, hogy emlékét ápolnunk kell. A megyei és a városi önkormányzat, pártállásra való tekintet nélkül, a pécsi polgárokkal együtt összefogott, hogy méltó emléket állítsunk neki. Temetésén Keresztes László Lóránt és Kővári János méltatta őt. Számos írás, tudósítás, visszaemlékezés jelent meg róla, én is kötelességemnek éreztem, hogy kedves ismerősöm emlékének adózzak. Ő volt „Pécs város virágárusa,” lábnyoma ma is ott áll a kövezeten, fotója az ablakon, nyugodjon békében…
Hozzászólások