Szomorú Isten a hegyen
belátná régen a lehetetlent,
s most egy barlangmély koponya
a Teremtés hibáit szóba hozza:
„Zsellértenyér-ég zöld völgyed fölött.
Ujjaid között szivárvány szökött…
Gyengécske Ige: a Légy!
(fele-lőnség a: hogyan!)
– üvegkalitkában pókezüst lét.”
Gyászkendő omlott a Nap tavára,
mederbe fulladt angyal ruhája
védi a kéklő csólnakot
– csecsemőhangon felsírok.
Boldog Isten a tejtükörben!
Pászkát tör szemlehunyva.
Kereszt! – (a vágya dunyha):
Eleveníts Szóbanforgónak! –
(almot és álmot sosem hittem,
mégis egy pajtában megébredtem.)
Igyon a vérből az embergyarlóság:
Ó, semmit tudó valóság…
A már és a még előtt/után
újabb pokol, menyegző-Ország…
(A Madonna-arcon verejtékgyöngy ragyog)
Hozzászólások