Errefelé ritkán jár a posta, még ritkábban kapok leveleket, ezért aztán izgatottan bontogattam a borítékot, mely már tapintásra is megmutatta, mi lapulhat benne. Ádám Tamás költő, újságíró, szerkesztő Hegyi beszéd című kötete csusszant ki belőle.
Egy elegáns megjelenésű könyv, melynek már az érintése is kellemes. A belíveken négy év versterméséből válogathat az olvasó, melyekben a megváltoztathatatlan múlt és talán valami reménytelen jövő képei rakódnak, rétegeződnek egymásra. A nyolc ciklusra tagolt kötetben az időből kifelé haladva a szerző – mert rendszerető ember –, rendezgeti filléres emlékeit az asztalkáján, tusrajzokat, dobogó mézeskalács szíveket, gyolcsba tekert lelkeket. Mindazt, ami még megmaradt, ami fontos neki és talán fontos lehet még akár az olvasók számára is.
Szakítva (térben) a korábbi évtizedekkel, a városi léttel, vagy akár a több éves skóciai kalandozással, erőteljesen bukkannak fel a falusi környezetet színesen megrajzolt, láttató életképei, melyek, mintha valami megnyugvást, belső lecsendesedést jelentenének a szerző számára, átértékelve a múltat, s jelent.
Cikázva az időben Morzsolt kukoricán térdelve tett vallomások a sorok, valamiféle időutazás vissza a múltba, melyben mintha a hajdani Újpesti rakpartról írna.
Négy nap
(részlet)
Jéggel szorított cölöpöket kerülget
a folyó, engem is kerülget. Ha
letérdelek eléd, gyökér kapaszkodik
lábamba, számban megmelegszik
a fagyos víz, szomjam elmúlik.
Vastagszik a hab a móló lábainál,
átölel a kockás hasú Duna. Fogoly
lettem, hajóval küldöd sóhajod.
Az „Ami maradt” c. ciklusban figyelemre méltó szerelmi lírája, melyben kendőzetlenül, mintegy kódolatlanul villantja fel kötődését, ragaszkodását élete társához, gazdagítva a sorokat mindazon természeti képekkel, melyek lakhelyéhez kötődnek.
Repceasszony
(részlet)
Még nem dönthető el: repce
vagy csak utánzat a foltos szőnyeg
sajgó derekunk alatt. Szél fektet
idomíthatatlan bokrokat, korbács
fröccsent ránk sarat, így leszünk
tisztátalanok.
Néha mintha messze lennénk, pedig
fűszál sem fér közénk. Lüktet a
beszántott repceföld, olajos kezem
megpihen combodon.
Karasica
(részlet)
Fennakad a vizet fésülő fűzfagallyakon
egy szívet utánzó pipacsszirom.
Kiszabadítom, kezedbe adom. És nem
szégyellem a giccses képeslapot.
A Hegyi beszéd ciklus, mintha csak valami összegzése lenne a megélt időnek, vagy még inkább a kornak, a saját látásmódja, értékítélete szerint, melyben a számára fontos létkérdéseket teszi boncasztalra, szedi ízekre, hogy aztán úgy rakja össze újra, hogy azok ismét értelmet nyerjenek.
Hegyi beszéd az imáról
(részlet)
Még mindig szavak nélkül imádkozom, lehajtott
fejjel, le se térdelek, térdem mégis keményebb a tölgynél.
Kitörlöm a telefonban a fölöslegessé vált számokat, új
halottaim nevét, az ima időben érkezik, másik mobilban
én leszek fölösleges. Utóbb mások törlik a nevem.
Hogy mondanak egy Miatyánkot, nem hiszem.
Hegyi beszéd a szeretetről
(részlet)
Az ősz a színeivel szórakozik. Vér szivárog a gézen,
vörösbe mártott szerelmeslevél szédül a fáról.
Jó lenne most színt vinni a bohócok fehér arcára.
Amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek,
ti is azt tegyétek velük. Észre sem vesszük, vastagodnak
a sovány karok, üthetnek újra, mint ahogy még sosem.
Mindezek csak apró szösszenetek, reflexiók Ádám Tamás új, Hegyi beszéd című kötetét lapozva, melyet szeretettel ajánlom az értő olvasók figyelmébe.
Hozzászólások