Apa,
kondás-ősünk feltarisznyált
sóval, kenyérrel, varjú-tollal
– balról űzött s tűzött a Nap –
s bakacsizma-kolonccal nyakadban
a Tejút tájait végiggyalogoltad.
Arcod pergamentjére,
míg megtértél anyám karjaiba,
hány ráncot én rajzoltam.
(Álmot látok moha-ágyon:
a menyasszony-fátyol elszakadt,
nővérré-fivérré lettetek
– a kenyérből ettetek.
Bukdácsolok utánatok;
csendőrkard a földbe szúrva,
holt nagyanyám sebeimet
összevarrja –
– vér-virágcsönd a vadonban.)
Kondás-ősünk feltarisznyált
sóval, borral, koszorúkkal…
Hozzászólások