Hajdan volt a Teremtésben esély,
de az emberben már élt zavar.
Tilalmat szegve lelke lett sekély,
éden helyett talpa alatt most avar.
Hiába! Aki egyszer rosszul választ,
bár tettére keresgeti a választ,
számára nincs Engesztelés Napja,
ha a biztosat majdan megkapja.
Hányszor lett oda elődök lábnyoma?
A sok ezredéves réteg réteget takart,
már titkukat sem lelni fel soha,
mégis Istent játszik itt sok zavart!
Ki vélt múlton ülve a jövővel pöröl,
nem is keresi, merre a békés öböl,
de csak magával vív áldatlan csatát!
Ott fenn angyalok közt is volt galád.
Sok plakát szemöldököt ráncol,
számon kér, magát ígéri,más hazug!
Mezőn felejtett madárijesztő táncol,
s ott, ahol az útszéli fák lombja zúg,
estéje párás karjába dől az árok.
Nyugalmához már nem süllyed le átok,
s mint koldus őrzi bűntelen álmát,
apró, szakadt lelkén csillag is átlát.
Hát idáig jutott a Teremtett világ!
Testben és estben vad máglyák égnek,
szellemi köd, füst: nincs, ki itt kilát,
így számon kérően fordulva az égnek!
Van, kit sorsa bűnbakként pusztába zavart,
mást áldozati báránynak akart.
Talán valahol, a mágikus távolban kinő
az öröknek vélt, pecséteket törő idő!
Hozzászólások