Nyugi, már csak egyetlen lépés választ el a diplomától. Az elmúlt fél évtizedben túléltél mindent. Zárthelyik és kollokviumok, könyvtári és levéltári gyakorlatok, múzeumok éjszakái, ásatás. Hé, ember, emlékezz! Az egész csapatból egyedül neked sikerül római pénzérmét találnod a löszben, feltűnt, hogy kavics nem lehet ennyire zöld, aztán amikor megmutattad azt az amorf fémdarabot a vezető régésznek, ő bólintott. Harmadik századi kis bronz, ragyogó sugarak a császár feje körül, még épp kivehető, nézze csak! Melyik uralkodó lehet? Persze leizzadtál, már egy hónap eltelt a szigorlat óta, a tudásod megkopott, az elérési út megváltozott. Kolléga, ezt illene tudni. És te egyik lábadról a másikra állva kerested a választ. Sugaras korona a császár feje körül? A napistent szokás így ábrázolni. A harmadik században pedig ez csak egyet jelenthet. Heliogabalus! Szakadt ki belőled a válasz, és a halvány mosolytól felbátorodtál, így még hozzátetted: Solus Invictus. A mosoly eltűnt. Sol invictus. Kicsit jobban kéne figyelni a latinra, nemde? És ott álltál egyszerre megsemmisülve és felmagasztosulva, de a többiek az esti sörözésnél megnyugtattak, ne aggódj, nem voltál rossz, a lényeget tudtad, a prof meg maximalista, ennyi az egész. Vagy ott volt az az újkoros óra, már a címére sem emlékszel. Mindenesetre a vizsga napján a terem előtt tudtad meg, hogy csak az kaphat jegyet, aki a félév során elkészítette a családfáját legalább három nemzedékre visszamenőleg. Ha valaki nem adta be a félév során, még most leteheti a tanár asztalára. És bementél, és azt mondtad, hogy a tiéd is a kupacban van, már áprilisban megcsináltad, pedig be sem jártál óraütközés miatt. Áh, nagyszerű, akkor majd a vizsga végén keresse ki, és vigye haza. És nagyot nyeltél, kihúztad a tételt, a feleletedbe valahogy belekeverted Egry József festőt is, száz évet tévedtél, a tanár nevetett, de azért a többit nagyjából tudtad, közepes. És kifelé menet beletúrtál a családfákba, találomra kihúztál egyet, a terem előtt odaadtad a következő hallgatónak, és azt mondtad neki, hogy tegye majd vissza az asztalra, a prof úgysem fogja most megnézni őket, nem nagy ügy, ennyi az egész.
De most felkészült vagy, minden tételt tudsz. Nagyjából. Megvan a stratégiád is. Először fogsz bemenni, hisz biztos vagy benne, hogy tételhúzásnál az egész kupac papírt szét fogják nyitni előtted szép legyezőalakban, és akkor még sorban lesznek. Így a legalaposabban az egyest tanultad meg: „Az emberiség kialakulása. A kontinensek benépesítése. A jégkorszak hatásai. A neolitikus fejlődés. A korai civilizációk Kr. e. 9000-3000”. Tökéletes. Legyezőalak. Megfogod a legelsőt. Kihúzod. Sokk. „25. Művelődés és az európai korstílusok a 11-17. századi Magyarországon”. Fordított sorrendbe voltak a cetlik. Leülsz, bámulod az üres papírt. Aztán emlékezni kezdesz. Régi rajzórák, még általánosból. Művészettörténet. Lassan megtelik a lap. Kiülsz, beszélni kezdesz. Román stílus. Lőrésszerű ablakok. Bélletes kapuzat. Lakótorony. A bizottsági elnök mintha még várna valamire, megcsóválja a fejét. Kolléga, ne mondja, hogy sosem hallott a rotundákról? Csorog a hátadon a víz, de próbálod a lehető legtöbbet előadni. A tanárok jól elnevetgélnek a hülyeségeiden, de szerencsédre mást is tudsz mondani. Köszönjük szépen, fáradjon ki. A terem előtt nekidőlsz a hűvös falnak. Bevégeztetett? Kijön a középkoros oktató, vigyorog. Csak azt mondja meg, kolléga, hogy sikerült épp egy ilyen laza, beszélgetős tételt kihúznia? „Mázlim volt, ennyi az egész.”[1]
[1] Orbán Ottó: A csodaöreg
Hozzászólások