Esztergomban, a Honvéd utcában ma is áll még a ház, amelyben egykor nagymamám élt szüleivel. A kapuban a kerékvetőt sem bontották el, amely leginkább egy kidomborodó kőgömbhöz hasonlítható. Fontos feladata volt: a falat és a kaput védte akkor, ha a szekér rosszul fordult rá a bejáratra. A szekér pedig gyakran fordult ki-be a nagykapun. Olyan munkaeszköze volt dédapámnak, mint manapság az autó, vagy inkább egy kisteherautó a kereskedéssel, áruszállítással foglalkozó vállalkozóknak. Dédnagyapám leginkább háziállatokkal kereskedett. Felvásárolta, szállította, eladta őket vágóhidakon, piacokon, vásárokon, mikor hogyan alakultak a dolgok. A családi legendák szerint Lencsés Ferenc szorgalmas, ügyes és becsületes ember volt, népszerű a „szakmában” és a városban. Ő maga is nagyon szerette Esztergomot, büszke volt városára, és arra is, hogy ottani lakos lehet. Évekkel később bebizonyosodott, hogy nagymamám sok tulajdonságot örökölt édesapjától, ami nagyon hasznosnak bizonyult a nehéz időkben.
Akkoriban budapesti vásárra utazni nem néhány órás elfoglaltságot jelentett. Legalább két napot kellet rászánni, de inkább többet, mert ha az ember felutazott, sok mindent el akart intézni. Ilyenkor jól jött a megbízható segítség, akit a vidéki ember otthonról visz magával. Lencsés dédapa is úgy döntött 1900 augusztusában egy szép napon, hogy minden aggodalom és óvatosság ellenére feleségét viszi magával. Nem volt bölcs döntés, hiszen Kövér Julianna, a dédnagymama, áldott állapotban volt. Úgy vélték, a nyolcadik hónap végén, kilencedik elején „járnak”- ezt nem tudták pontosan -, de közeli szülésre senki sem gondolt. Egyikük sem aggodalmaskodott. Felültek a szekérre, kényelmesen elhelyezkedtek – már ahogy egy szekéren lehet – és elindultak. Bizonyára vidáman és bizakodóan, mert szépen éltek. Azt ma már nem tudja a családi emlékezet, hogy vittek-e valamit, vagy csak hozni akartak, de ez utóbbinak feltétlenül jelentősége lesz a későbbiekben. Az úton támadt egy kis bonyodalom. Még messze voltak Budapesttől, és már messze Esztergomtól, amikor a kismama váratlanul rosszul lett, nem merte vállalni a további utat. A dédpapa kénytelen volt megállni Pilisvörösváron. Szerencsére éltek ott olyan ismerősök, akikre nyugodt szívvel rábízhatta feleségét azzal, hogy visszafelé majd felveszi. Igy is történt, azaz majdnem! Kövér Julianna fájdalmai hamarosan szülési fájásoknak bizonyultak, úgyhogy sürgősen bábát, orvost kellett keríteni. Szerencsére minden szépen alakult, megszületett nagymamám, úgyhogy hazafelé már hármasban mentek. Mindenki boldog volt, illetve Lencsés Ferenc nem maradéktalanul. Persze nagyon örült a kislányának, és annak is, hogy felesége jól van, csak hát az a „csúfság” történt, hogy tősgyökeres esztergomi család gyereke Pilisvörösváron született, és ezt már rögzítették is a dokumentumokban. Bizony ez nem maradhat így, tenni kell valamit – morfondírozott a dédpapa. Óvatosan hazavitte a családot, mindent lepakolt a szekérről, azaz majdnem mindent. Egy süldő, és egy kis hordó bor fent maradt, vagy akkor került fel, ezt már senki nem tudja, de hogy ott volt, amikor a papa elindult otthonról az biztos. Azt mondta, előbb a plébános úrhoz megy, aztán majd meglátja, hogy még hova. Majdnem négy óra hosszát volt távol. Jókedvűen, és üres szekérrel jött vissza, kezében iratokat lobogtatott. Örömmel újságolta feleségének, hogy rosszul emlékszik a dolgokra, mert kislányuk Marika Esztergomban született, „ihol a bizonyíték!”
*
Jelen írás a Total Art Nemzetközi Művészeti Egyesület „Tanulni kell magyarul és világul” címmel, Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója alkalmából meghirdetett alkotói pályázatán I. díjat nyert.
Hozzászólások