…főleg ne viharban, főleg ne két idióta hosszúhetényi ikerrel. Sőt, egyáltalán ne menjetek fel. Én biztos, hogy nem megyek fel oda többet, de még a Mecseket is nagyívben elkerülöm.
Viharos nyári este volt, az ikrekkel ültünk a teraszukon, az eső úgy dobolt a bádogtetőn, mint egy beszívott üstdobos egy szimfonikus zenekarban. Unalmunkban sokat ittunk. Mit csináltunk volna mást? Az apjuknak jó bora volt, mellesleg a pálinkája is „A” kategóriás hírében állt… Nem beszélve a lányáról, aki éppen az Adrián nyaralt akkor. Ezen az estén kénytelen voltam beérni a borral és a pálinkával meg az ikrekkel.
Hogy kerültünk a hegyre vezető erdei ősvényre, nem tudom. Hogy miért cipeltünk egy kicseszett nagy gumicsónakot a fejünk felett, nem tudom. Talán, hogy ne ázzunk szarrá. Még fel is röhögtem, mikor felfogtam, mivel védekezünk az eső ellen. Eredeti ötlet, nem mondom. Ezek az ikrek! Nem semmi. Egyik előttem ment, a másik mögöttem. Lelkesen beszéltek a Zengőről:
– Azt mondják, hogy ha az Adrián vihar van, akkor a hegy különleges zengő hangokat ad. A faluban is jól lehet hallani. Innen is kapta a nevét a hegy: Zengő. Senki sem tudja, mitől van ez a jelenség, talán máshogy fúj a szél ekkor a fák közt.
– De ha a Zengőn van vihar – kiabálta a mögöttem jövő –, akkor még izgalmasabb dologról mesélnek. Olvastunk egy római mondát, ami szerint egy villám segítségével el lehet jutni az Adriára ilyenkor.
– Tényleg?! – kérdeztem és hittem is meg nem is. Az Adriáról mindenesetre kellemes asszociációim támadtak, hiszen az ikrek nővére, az „A” kategóriás, éppen ott nyaral. Tetszett a téma, mi az hogy!
– Mit gondolsz, miért hoztunk gumicsónakot?
– Még ma este fürdünk egyet az Adrián!
Erre a gondolatra mindhárman felröhögtünk. Így vihogva, röhögcsélve értünk fel a hegycsúcsra, ahol úgy esett, mintha maga az Adria borult volna rá a Zengőre. A vad szél, majd kikapta kezünkből a gumicsónakot. A következő, amire emlékszem, hogy az ikrek betuszkolnak egy barlangszerű lyukba, ahol földre tettük a csónakot, és beültünk egymás mögé. Nem csináltunk sok mindent, nem is nagyon lehetett. Az egyik iker körbe adott egy laposüveget. Ettől még jobb kedvünk lett és kitartóan röhögtünk. Naná: ott ültünk a hegytetőn egy barlangba, az ikrek gumicsónakjában. Hát nem muris?! Hát dehogynem!
– De bírnám, ha működne – mondta a mögöttem ülő iker vihogva.
És működött!
Megérkezett a várva várt villám, egyenest egy csúcson álló fába. Ágyúdörgésszerű robajt hallottunk, megremegett a föld, azt hittem, ránk szakad az üreg, miközben vakító fény burkolt be minket.
A következő pillanatban csend lett, megszűnt a vihar zaja. A gumicsónak pedig kellemes ringásba kezdett alattunk. Igen, működött az a római biszbasz, a fene vigye el! Az éjjeli Adrián ringatóztunk, felettünk csillagok pislogtak, körülöttünk víz terült el, amerre a holdfényben elláthattunk.
Örömünkben felvisongtunk:
– Azta!!
– …és tényleg!!
– Fú, baszki!
Aztán hosszan hallgattunk. Végül én törtem meg a csendet.
– Hogy jutunk haza? – kérdeztem.
Az ikrek erre csak a vállukat vonogatták.
– Merre van a part?
– Melyik? Az olasz vagy a horvát?
– Melyik van közelebb?
Vállvonogatás.
– Van kunánk? Vagy eurónk?
– Nincs.
– És evezőnk?
– Hát… az sincs.
– De legalább a római mondának igaza volt…
Valahogy aztán mégiscsak hazajutottunk. De az már egy másik történet. Most legyen annyi elég tanulságként, hogy sose menjetek fel a Zengőre viharban! Helytörténész ikrekkel főleg ne!
Hozzászólások