A várakozás, mint cselekmény, a felfokozott idegállapot egy fajtája. Mert várni – a múló idő függvényében – rákényszeríti a cselekményben résztvevőt, egyfajta idegfeszültségi állapotban való részvételre. Ugyanis a várakozás cselekményének tényleges bekövetkezése, bizonyos fokig, bizonytalan. Ez a bizonytalan állapot lehet rövid időszak (perc, óra, egy-két nap), de lehet több hónap, sőt év is. ( … Várom, hogy ideérjen, … Várom, hogy a munkaidő leteljen …, … Várom, hogy szabadságra mehessek …, … Várom, hogy a kétéves büntetés leteljen és kiszabaduljak …). Régebben:… sokat várt a lakáskiutalásra … sokszor éveket kellett várni, (ma: már úgy lehet lakást venni, mint egy fél kiló kenyeret – csak pénz kell hozzá, ami legtöbbször nincs, vagy csak kevés. Az élet disszonanciája.
*
(várakozás egy villamosra, egy buszra…)
Úgy döntöttem, hogy a Hungária körút és Thököly út sarkán felszállok a 67-es villamosra, hogy a Keleti pályaudvarhoz menjek, ha nem jön, jó lesz a 7-es busz is. Itt majd átszállok a 73-as trolira, hogy uticélomat, a Nyugati pályaudvart elérjem. Ugyanis Solymárra szerettem volna vonattal eljutni. Furcsa volt, mert a megállóban már elég sokan várakoztak. Türelmetlenek voltak az utazni vágyók. Az idő
sem volt valami szép, felhők tornyosultak, lógott az „eső lába”. A távolban sem villamosnak, sem busznak – se híre, se hamva – nem volt. A mellettem álló fiatalember azt mondta, hogy legalább húsz perce nem jött, sem a villamos, sem a busz. Valami baj lehet a Bosnyák téren! – mondta valaki. Eszembe jutott a maszka-báli meghívó: „Ölts magadra maszkot, öltözhetsz bárminek, csak abba gyere!” Én úgy döntöttem, hogy villamosnak fogok öltözni! – Kérdés: – Villamosnak? – Igen, várnak és nem megyek!
(várakozás, hogy ennek vége legyen már…)
T. Zsuzsa negyven éves. Eredetileg barna volt a haja, de ma már olyan ősz, mintha túl lenne az ötvenen. – Nem is tudja elképzelni, mit éltem én át öt éven keresztül. Mert ennyit kellett ahhoz várni, hogy véglegesen elváljunk. A férjem hallani sem akart róla. Azt mondta, innen nem viszel el semmit, még a gyerekeket sem! Állandó veszekedés, teljesen felőrölte az embert. Még verekedés is volt, főleg ha ittasan jött haza. A két gyerek, mint megszeppent jószágok élték át ezeket az időket. Mindig vártam, vártam, hogy egyszer vége lesz ennek a szörnyű életnek. Mert nem volt kedvem semmihez. Aztán vége lett! Szerencsére a két gyerek velem van. Ma már nem várok semmire…
(várakozás, hogy a vonat elinduljon…)
F. Gyula, felesége, meg két gyereke, a nagyobbik fiú, a kisebbik leány, mind a ketten még általános iskolások. A család elhatározta, hogy a nyárnak egy részét, pontosan két hetet a Balatonon töltenek. Az egyik rokonnak van Fonyód-Bélatelepen nyaralója, azt adta át. A kulcsokat várakozással forgatta kezében F. Gyula. Már régen tervezték ezt a nyaralást, erre gyűjtöttek is, egy kis pénzt. Szeretnének sokat fürödni, kirándulni. A papa már érezte a hideg sörök ízét a szájában. De most, útban a Balaton felé, megakadtak. Itt rostokolnak a Déli pályaudvaron a vonatban, már legalább négy órája. Várakoznak, hogy a vonat elinduljon. Állítólag az alagút után, a tegnapi viharban leszakadt a villamos felső vezeték, azt javítják. Amíg javítják, várakoznak…
(várakozás, hogy szabad legyen…)
T. Tamás, aki most negyvenöt éves, vállalkozását pontosan tíz évvel ezelőtt indította. – Ment is minden rendesen, nem volt semmi baj az üzlettel. Műanyag fröccsöntéssel foglalkoztunk. Volt húsz alkalmazottam. Sajnos egy idő után nem mentek a dolgok. Több embertől meg kellett válnom, voltak adósságaim. Kölcsönök felvételére kényszerültem, aztán alig tudtam fizetni. A tervezett üzletkötések nem jöttek be. Várakoztam, talán majd egyszer jobb lesz. Aztán nem lett. Inkább még rosszabb lett a helyzet. Szerettem volna megszabadulni az egésztől, hogy szabad legyek. Ráment a házam, az autóm, talán még az életem is…
(várakozás a hivatal döntésére…)
Megbeszélte a családjával, hogy az Erzsébet utcában lévő családi ház utcai szobái közül a nagyobbikat átalakítja üzlethelyiséggé. Már négy hónapja nem volt munkája, hiába járt a közvetítőbe, nem jött össze semmi. Vállalkozni kell, volt a döntés! Alaposan latolgatta, mit tegyen? Arra az elhatározásra jutott, hogy egy mini ÁBC-t nyit. A környéken úgy sincs ilyen üzlet. Ő ráér, akár kora reggeltől késő estig, tehát mehet este 10-ig a nyitva tartás. Megkezdődött a munka. Kell tervező, kőműves, villanyszerelő, vizes kivitelező az átalakításhoz. Engedélyezés, KÖJÁL, tűzoltók, meg ki tudja még kik. Vállalkozói engedély, kérelem, illetékbélyeg, rohangálás, várakozás, a hivatal értesítésére. Mit kell még tenni, pótolni? Azt is megtette, megint várt. Teltek a napok, a hetek. Aztán mégis megjött a döntés… és kinyitotta a boltot.
(várakozás az elmúlásra, a halálra…)
K. Györgyi ötvenkét éves. Négy éve kapta meg a halálos kórt. Azóta kórházból kórházba jár, az utóbbi időben már hozzátartozói viszik. Több mint harminckét kilót fogyott, ma csont, bőr. A kemoterápiás kezelések miatt haja kihullott, a fénytelenség miatt bőre fehérre váltott és olyan lett, mint a pergamen. Borzalmas fájdalmai vannak. Egy hónapja rendszeresen kap morfium injekciót. Látva értelmetlen, súlyos szenvedését, többen azt mondták: – megváltás lenne számára… most, várakozik …
T. Ferenc egy hónap múlva lesz nyolcvan éves. Felesége már több éve maghalt, lánya és unokája ápolja. Nem panaszkodik, az étvágya is kielégítő. A szobában szokott csak járkálni. Napközben olvasgat, tévét néz. Van egy régi, hasonló korú katona barátja, akivel megjárták Szibériát. Az szokta néha meglátogatni. Nagy háza van, több milliót ér. Két fia vidéken lakik. Szűkös körülmények között élnek. Már többször eltervezték, ha apjuk meghal, eladják azt a nagy házat és az örökségből, rendbe teszik az életüket. Várnak, mert mást nem tehetnek, várnak, hogy majd hozzájutnak, az örökséghez.
(nem szabad várakozni…)
Gépkocsival mentek a belvárosba, mert így mégis kényelmesebb és gyorsabb a hivatalt elérni, ahol ügyüket kellett intézni. A férj kiszállt és azt mondta: – Itt valahol várjál meg. Átült a vezetői ülésbe. Eleget akart tenni a kérésnek, csak nem talált parkolót. Tábla, táblát követett. „Megállni tilos!” „Tilos a várakozás!” Továbbment. Újabb tábla. „Megállni tilos!” Már vagy négy háztömbbel került távolabbra, ideges lett. Úgy döntött, nem megy tovább. Itt megáll. Ott várt egy darabig, amikor a rendőr bekopogott az ablakon és megkérdezte: – Tudja asszonyom, hogy itt tilos várakozni?
(jobbnak látta, nyugodtan bevárni az eseményeket…)
Egy építési telek volt a tét. Ez a telek a város közepén feküdt, még a hatvanas években körbe építették. Egy tízemeletes toronyház volt az egyik végében, a másik végében háromemeletesek. Ezeket a telkeket körbe kisajátították az építkezés céljára, csak ez az egy telek maradt mindig. A tulajnak azt mondták, ez is sorra kerül. Aztán maradt minden a régiben. Eljött a rendszerváltás ideje, a telek sorsa nem változott, leállt a kisajátítás, mert erre nem volt pénz. Ott éktelenkedett gazosan a házak között. Évente egyszer, karácsony előtt, egy vállalkozó árult rajta karácsonyfákat. A fellendülő lakásépítési akciók sorában már az OTP is, meg egy vállalkozó is szeretett volna, központi fekvése miatt, mélygarázsos, több lakásos társasházat építeni rá. A tulaj még vár, hátha az események, majd neki kedveznek…
*
Várakozás. Tele van az életünk várakozással. Aztán, ha ez a várakozás beteljesül, akkor érhet bennünket öröm, megelégedettség, meglepetés, csalódás, bosszankodás és még sok egyéb dolog. Vagy talán még az is, hogy egy újabb várakozási időszak következik, ahol megint várni kell, és nem tudjuk milyen lesz a végkifejlet. A szüleink várták, hogy megszülessünk, hogy felnőjünk. Mi vártuk, hogy életünk beteljesedjen, legyen családunk, gyerekünk, házunk, kocsink, munkánknak értelme, öröme. És még most is várunk… amíg élünk! – Mindig várunk valamire, mert, ha megszűnik a várakozás, megszűnik maga az élet is.
Hozzászólások