Okt. 17.
Tom és Zsu
Nem tudom, melyik településen, melyik utcában járkálok. Hallom, hogy ketten is – férfi és nő is – kiabálja a nevem. Körülnézek, akkor fedezem fel Tomot és Zsut, ők integetnek és kiabálnak egy rácsos tornácról nekem. Nagyon köszönik azokat az ajándék kütyüket, melyeket a vaszari búcsúban vettem. Az utcabeliek és a járókelők mellém állnak, mintha interjút készítenének velem, mert videóra veszik a jelenetet. – Kíváncsian érdeklődnek, milyen ajándékokat lehet hozni egy falusi búcsúból.
Okt. 18. vasárnap, Vaszar
B-vel, volt férjemmel gyors látogatást teszünk Kisvaszarra a szüleimhez, gyorsan behordjuk a Pestről hozott finomságokat, primőr zöldségeket, gyümölcsöket. Megnyugszom, hogy látom a szüleimet, de nem beszélgetünk, jó lelkiismerettel indulunk vissza. Dombóváron, vagy a közeli falvak valamelyikében lerobban az autó, hiába igyekeznénk mielőbb haza, mert holnap lesz a születésnapom. Kényszerből egy panzióban keresünk szállást, két szobát veszünk ki. Sehogy sem jön alvás a szememre, a földszintről felhallatszó zenét hallgatom. Korán kelek, mert az jár az eszemben, hogy szegény párom már igencsak idegeskedhet, hogy nem ülök a laptop előtt és nem tud elsőként köszönteni a skype-on. Kialvatlanul lézengek a földszinten, kávét rendelek, eközben érkezik néhány régi osztálytársam, F. Vali és B. Mari. Én köszönök és szólítom meg őket, mert egyik sem akar megismerni. Igencsak furcsállom, hogy ennyire tartózkodóak velem szemben. A java még csak ezután jön. Felfedezem R. Jucit, aki gyönyörű és fiatal, most is ragyogó formában van, előkelő fekete estélyi ruhában áll a lépcsőn, haja fekete, sassoon-stílusra vágva. Szólítom, de ő szúrósan néz rám egy rövid ideig, aztán hátat fordít nekem, ez aztán betette a kaput, tőrszúrásként hatott, nem lehetett bírni, felébredtem és pont a születésnapomon.
*
M. feltűnik az utcán – a zebrához közelít – gyerekeket vezet, nagy gonddal irányítja őket. Feltűnik, hogy egy fehér nadrágból két törzs és két fej látszik. Kapcsolok, hogy ezek a gyerekek sziámi ikrek. Oda kellene mennem, de nem tudom, mit is mondhatnék neki, így is elég baja van és szívfájdalma szegénynek.
*
O.-hoz utazok látogatóba, már hónapok óta készülök menni, ám a koronavírus erősen korlátozott. Most végre mehetek, finom almás pitét viszek a családnak. A villamoson zötyögve, el-elbambulok, nézem a kimerészkedő embereket, feltűnően sok az elhízott nő, tehát nem csak én szedtem fel jócskán magamra. Annyira bámészkodok, hogy a süteményes táskát a villamoson felejtem. Mit csináljak, a közelben sehol egy bolt, meg egy cukrászda, hogy pótolhatnám valamilyen finomsággal a süteményemet.
Hozzászólások