Busszal utaztam. Még sosem láttam
a vonásokat ilyen élesnek,
sötétnek az arc körül a hajat,
pirosnak a rúzst, szédítőnek a
közszemlére tett félcsupasz mellet.
– „Zlaté Klasy, Nagymagyar”, motyogtam,
a sofőr horkantott, – „jedna tri pet,
egy-harmincöt, vagy ahogy akarod”.
Éretlen kalászmezők domború
hátán gurultunk, a napraforgók
egymás sarkát taposva, kihúzott
nyakkal várták türelmetlenül az
esőt. Körbejártam a faluban.
– „A Gödörbe nem menj, sok a kutya,
meg az oláhcigány, amúgy nem lesz
semmi bajod”, mondták, „van étterem,
cigány a tulaj, de hidd el, jót főz”.
Ételmaradék és sörfoltok az
asztal repedéseiben, de a
kaja jó. – „Kír számlát?” – „Nem kell.” – „Adok
én magának, hát maga nem helyi.”
A rendelőnél már ki is szúrtak.
– „Mit keres?” – „Sétálgatok.” Onnét már
figyeltek, tudtam, de előtte még
kiballagtam a faluvégre, csak
aztán fordultam a cigánysorra.
– „Elvesztettük őket, mert nem hagytuk,
hogy magyarul tanuljanak. Ezek
nem magyar cigányok többé, szlovák
iskolába adják a gyereket.”
– „Mit csinálsz te itt?” – „Én semmi rosszat,
magyarból jöttem.” – „Nem tudsz szlovákul?”
Röhögtek, nem hitték. – „Valaki itt
megver tíged.” Köszöntem, fordultam
sarkon rögtön, de követtek. – „Nem vagy
te zsaru?” Be a boltba, a polcok
mögül néztem, ahogy kint állnak a
bejáratnál, egyik feltűnően
hasonlított a polgármesterre.
Egy busz gurult be épp, kirontottam,
jegyet vettem akárhová. Ültem,
s itattam a hideg izzadságot.
Aztán valahogy kinéztem a hátsó
ablakon, fekete autókkal
jöttek a busz mögött, s megelőzték,
tudták meddig megy. „Hát nekem annyi”,
gondoltam, mikor leszálltam, de nem
láttam senkit. Álldogáltam vagy tíz
percet, majd fej vakarva kullogtam
vagy száz métert, és vettem észre egy
másik megállót, egyformák voltak
teljesen. Két öreg magyarázott
épp nagy hangon, hogy micsoda fura
sötét autók álltak félre ott,
mintha vártak volna valakire,
s dolgavégezetlenül leléptek.
Hozzászólások