Tisztelt Olvasók!
Most egy olyan sorozatot olvasnak, amelynek forrásai a szerző magán-archívumából valók. Ezeket szeretném a közvélemény elé tárni folyamatosan, de úgy, hogy különböző korszakokból közöljek és kommentáljak egy-egy olyan írást a sajtóból, amely a pécsi (és néha az országos vagy a vidéki) színházi életünket jellemezte a megnyitástól a színházak államosításáig. Nem az a szándékom, hogy színház-történetet közöljek, vagy egy-egy forrás „utóéletét” írjam meg, hanem az, hogy az olvasóközönség elé tárt forrás „erejével” jellemezzem azt az időszakot.
1899: Műkedvelők színi előadása
„A falu rossza” plakátja-Szeged 1885 (Forrás: Wikipédia)
Ha ezt a hírt akarom szemlézni ennyi év távlatából, ismét – ki tudja már, hányadik alkalommal – a liberális Pécsi Napló (1892-1944) egyik cikkéhez kell fordulnom. Az 1899. január 10.-i számuk „– A pécsi műkedvelők színielőadása” című tudósítása szólt erről, ezért ezt idézem most. „Még alig pár hónapja hallottuk a mi derék műkedvelőinktől a ’Parlaghy Jancsi’ régi zamatos népszínmű kifogástalan előadását, melynek fényes keretül szolgált, hogy az a pécsi nemzeti színház színpadán lett előadva, – és íme, tegnap újra pódiumra léptek, hogy Tóth Ede nem éppen könnyű népszínművével, ’A falu rosszá’-val (sic!) szerezzenek maguknak újabb babért egyrészt, másrészt kellemes és feledhetetlen szórakozást a jelenvolt díszes közönségnek.
Tóth Ede (Forrás: Wikipédia)
Vállalkozásuk sikeresen beütött, mert régen hallottunk műkedvelőktől oly meglepően összhangzó előadást, és oly szépen előadott ének-számokat, mint ezen színi-előadás alkalmával. Megérdemlik a szereplők, hogy róluk személyesen is megemlékezzünk, ezek között első sorban Bálint Ferenczről (sic!), az egyesület lelkéről, ki Göndör Sándor szerepében szép énekével és játékával valósággal magával ragadta a jelenvoltakat. Méltó partnere volt a Finum Rózsi szerepében Móritz Annuska, kinek ének-számai nagyon tetszettek. A Bálinttal előadott duett-et (sic!) pedig háromszor is meg kellett ismételnie.
Feledi Boriskát Csonka Mariska játszotta sok érzéssel. Minden külön dicséretnél szebben beszél az a díszes csokor, melyet játéka jutalmául felnyújtottak neki a színpadra. Feledi Gáspár bíró nehéz szerepében Sántha Antal jeleskedett. Helyre való menyecske volt Kovács Mariska…”
Abban a korban természetes volt, hogy műkedvelő egyesületek, társulatok azoknak az évtizedeknek közkedvelt színházi műfaja, a népszínmű egy-egy nevezetes darabját vitték színre. Így tettek a pécsiek is, amikor a rövid életű Tóth Ede (1844-1876) „A falu rossza” (1873) című, azóta is sokszor játszott, sőt filmre is vitt alkotását mutatták be.
Már más alkalommal is szóltam arról, hogy a város akkori nagy tekintélyű egyesületei nevezetes előadásaikat itt tarthatták. Most is ez történt a Pécsvidéki Tanítónők Egyesületével is. (Volt, nem is egyszer, amikor például a nagytekintélyű Pécsi Dalárda és a híres Zenekedvelők Egyesülete hangversenyeinek, rendezvényeinek szintén a színház adott otthont.)
1899: Somogyi Károly és a pozsonyi színház, Jókai Mór műve a színpadon
Frigyes főherceg (Forrás: Wikipédia)
Sorozatom 34. részében – egy másik újságcikk ismertetésekor – már szó volt a mi Somogyi Károlyunk (1845-1908) és a pozsonyi színház viszonyáról. Akkor szintén a Pécsi Naplót, mégpedig a január 15.-i számban megjelent hírt közöltem. Most pedig az 1899. január 11.-i számban a következő cikkre kell fölhívnom a figyelmet, amely „– A pozsonyi színház ügye” címet viselte.
„Pozsonyban, mint onnan lapunknak táviratozzák, ma választották meg az új színügyi bizottságot. Ez a választás az úgynevezett német pártot juttatta győzelemre a színügyi bizottságban, és egyben biztosította továbbra is a német színészet sorsát Pozsonyban. Ezen választással megdőlt a pozsony-soproni színi egyesítés ügye is, ami maga után vonja azt, hogy sem Somogyi Károly, sem más komoly számba vehető igazgató nem fog Pozsonyra reflektálhatni. Úgy értesültünk, hogy ily körülmények között Somogyi a megüresedő kecskeméti színházra számít, ahova vannak is jó kilátásai.”
Amint ebből a példából is látható, a helyi színházi híreink, neves személyiségeink kapcsolatban állottak számos alkalommal az ország más teátrumaival is, és az erről szóló cikkek rendszeresen megjelentek a pécsi sajtóban. Ez alkalommal is így történt, amikor az újságolvasóink bepillantást nyerhettek a pozsonyi színházi élet (többször viharos) eseményeibe.
Jókai Mór 1872-1873 (Forrás: Wikipédia)
A Pécsi Napló 1899. január 15.-én közzétett „Sétazene” című rövid híre a kor egy sajátos eseményével foglalkozott. Szokás volt ugyanis az, hogy az éppen a városban állomásozó „soros” Monarchia-háziezred katonazenekara térzenét adott vasár- és ünnepnapokon. Most is ez történt, de nézzük magát a hírt. „A (császári és királyi) 44. Frigyes főherczeg (sic!) nevét viselő ezred zenekara holnap, vasárnapon délelőtt 1/2 12 órától 1/2 1 óráig a nemzeti színház épülete előtt érdekes műsort fog lejátszani.” Itt két kiegészítést, megjegyzést teszek. A később Kaposvárra áthelyezett háziezred névadója a habsburg-tescheni uralkodóházból származó Friedrich Maria Albrecht Wilhelm Karl von Österreich-Teschen (1856-1936) volt. A pécsi zenetörténet szempontjából pedig azért volt mindig fontos ezekben az évtizedekben az éppen aktuális ezred jelenléte, mert szakképzett fúvósaik állandó tagjai lettek a városi zenekaroknak.
A Pécsi Napló 1899. január 18.-i száma „Színház és művészet” rovatában másodiknak közölt színházi kritika Jókai Mór (Jókay Móric, 1825-1904) darabjáról szólt, habár a magyar regényirodalom zseniális alakja ebben a műfajban kevésbé volt ismert.
Fekete vér kötetben (Forrás: Wikipédia)
„– Fekete vér. Jókai Mór színműve, mely ezelőtt néhány héttel került először színre a nemzeti színházban, ma került bemutatóra a pécsi nemzeti színházban, szép és nagy közönség előtt. Még a karzat is megtelt, többnyire czigány (sic!) muzsikusok familiáival (sic!). A közönség nagy érdeklődéssel hallgatta meg az előadást, az érdekfeszítő cselekményt, mely egy elcserélt czigány gyermek (sic!) körül fordul meg, és a mai generáczióval (sic!) megismerteti a Bach-korszakbeli időket, melyeket különben csak mesékből ismert eddig. És ha eltekintünk is a színmű drámai tartalmától, a Jókaihoz méltó cselekmény gazdagságától, már csak, mint kortörténeti rajz is a legnagyobb fokú érdeklődésre tarthat igényt.
Nagy és maradandó sikerei Jókainak a színpadon soha sem voltak, legérdekesebb alkotása még az Aranyember volt, mely állandóan műsoron maradt mindenütt, de Jókait, a mi büszkeségünket, a nagy regényírót, Jókai, a színműíró soha meg nem közelítette, és nem közelíti meg a ’Fekete vér’-ben sem, mely pedig a tartalom érdekessége mellett helyes színpadi technikával is készült. Ötletes, alakjai jellegzetesek, nem is annyira a fantázia szüleményei, mindvégig kíváncsisággal várjuk sorsuk eldőltét, de mégis bizonyos lazaságot érez át a figyelmes hallgató, nélkülözi a kapcsot, mely az egyik felvonást a másikhoz erősítené, szóval nincs meg a cselekmény egysége.
Jászai Mari (Forrás: Wikipédia)
Az előadástól is igen sok függ, mily hatást gyakorolhat a színmű a hallgatóra. Tudjuk azt, hogy a fővárosi közönség szinte premier-számba vette, mikor Mangra czigány asszony (sic!) szerepét Jászay (sic!) Mari vette át a tízedik ismétlésnél, azon szerepet, melyet ma este Somogyi Károlyné (Nagy Júlia) mutatott be igen sok igyekezettel, mely a maga részről (részéről) is előtérbe állította az érdekes szerepet. Somogyiné mindig komolyan fogta föl hivatását, komolyan tanulmányozza mindig szerepeit, és nem restelte (sic!) a fáradságot, hogy megnézze Jászay Marit ezen szerepében. Hasznára volt, mert érdekes, ügyes volt ez az alakítás, és megerősített bennünket axiománkban (alapigazságunkban), hogy a jó színész, ha egyénisége van, ott lesi el a jót, ahol azt találja.
Cinka Panna, a híres prímás (Forrás: Wikipédia)
De eltekintve Somogyinétól is, ügyes volt az előadás, mert valamennyi szereplő sok szeretettel látott szerepéhez. Így kitűnő Lenke báró volt Balla Kálmán, ez a par exellence (sic, elsősorban) szalon színész, kinek szívesen megbocsájtjuk rossz szokását, hogy többet tartja zsebében kezeit, mint az okvetlenül szükséges lenne, Somogyi Károly Zoltán gróf passzív szerepéből is annyit csinált, amennyit lehet. Az ő értelmes, tagolt beszédét jól megérti mindenki, és szívesen hallgatja. Tűzzel, szépen beszélt Bihari Ákos, aki a czigány zenészt játszotta. Élvezettel hallgattuk, amint leírja: mily hatást ért el a külföldön vonójával. Mintegy magával ragadta a közönséget temperamentumával, és ezen egy elbeszélésével bármely szavaló estélyen szép sikert fog elérni.
Angyal Ilkának nehéz dolga volt az ellenszenves Corinnát élvezhetővé tenni. A leghálátlanabbak a női intrikus szerepek, és Angyal Ilka egész művészetét vetette latba, hogy indokolttá tegye bosszúvágyát. Több jelenetével ért el zajosabb sikert, első fölvonásbeli jelmeze pedig teljesen korhű volt. Még Bérczi Gyula megyefőnökje (sic!), Benkő Jolán özvegy grófnéja, Kovács Mariska Cziterája, és Peterdy Sándor Vasdinnyeyje (sic!) érdemelnek külön fölemlítést, amint dicsérnünk kell a mai előadás összjátékát, a rendezést, mely meggyőzött arról, hogy az összes szereplők sikerhez akarták juttatni Jókai színművét.
Ami tőlök (sic!) kitelt, azt meg is tették a siker érdekében, mely ha mégsem lehetett teljes, annak oka csakis abban keresendő, hogy a nagy regényíró Jókai Mórt nem közelíti meg Jókai Mór, a színmű író. – ei.”
A „Fekete vér” című 5 felvonásos színműről van szó tehát, amelynek szerzője nem más, mint Jókai Mór. A helyi előadásainak dátumai január 17, 18. és február 21. voltak. Sajnos, más alkalommal nem, csak ebben az évben tűzték műsorra a Pécsi Nemzeti Színházban.
Lenkei Lajos-pihenő a Mecseken (Forrás: Wikipédia)
Számos alkalommal közöltem olyan újságcikket, amelynek a végén megfejthetetlen szó- vagy betűrészlet volt található szerzőként. Ez alkalommal az „– ei.” szignóval gyűlt volna meg a bajom, ha nem jöttem volna rá a megoldásra – azt hiszem. Úgy gondolom ugyanis, hogy a kor egyik legnevesebb pécsi lapszerkesztője, írója és újságírója, a „Mecsek szerelmese,” Lenkei (Guttmann, Gutmann) Lajos (1864-1933), a Ferenc József-rend lovagja (1908) „bújt meg” a szignó mögött…
Helyi színházi adataimat ez alkalommal is a Futaky Hajna (1927-2011) által szerkesztett, a fővárosban, 1992-ben kiadott, „A Pécsi Nemzeti Színház műsorának repertóriuma bibliográfiával 1895-1949” című két kötetes forrásmunka adataiból vettem.
Hozzászólások