Levél Alanyából VIII.
Délután testközeli élmény,
tömött busz suhan a parton,
lomhán bólogató pálmafák
árnya mozdul az aszfalton.
Könyék nyomul puhán a hátba,
bent és kint bábeli hangzavar
keveredik a hangszórókból
imára hívó imám hangjával.
Az utcákon tömeg, kirakatok
előtt bámész népek állnak,
az Atatürk boulevard házai
a beeső Nap aranyában áznak.
Néha zavar a tömeg, a lárma,
ilyenkor közeli menedék egy
elszármazott ír zöldre pingált,
ismerős kocsmája.
Whisky-t és sört isznak a népek,
hegedű nyikordul, felhallik az
ének, és az asztalok fölött, mintha
összeborulna az ír, ’s a magyar lélek.
Levél Alanyából XV.
– Látod testvér, ez az igazi csorba –
mondta a séf vállamra támaszkodva.
– Van benne csirke, csicseriborsó,
helyi fűszerek, zöldség és szója.
Elismerően kanalazom, mert
valóban remek, de mit tudja ő
milyen a jól bezöldségelt,
kristálytiszta hazai húsleves,
milyen, amikor a néma asztal felett
koccan a merőkanál a porcelán
levesestálban, milyen, ahogy az
otthon ízei oldódnak a szájban.
De én most itt vagyok – és nem
panaszkodom –, de fáradt
mosolyom olyan, mint a levesem.
Csorba.
Hozzászólások