Kandúrkám ma hajnalban, abban
a csodálatos cicakegyben részesített
engem, hogy mellém gömbölyödött, és
hagyta, kivételesen nem futott el,
amikor megérezte, hogy simogatja
kezem. Olyanok voltunk, mint hajdan
boldog éveimben a kedvesemmel, amikor
még szerettek: kis kifli, nagy kifli, egymásba
hajló testünk melege átjárt. A cicák vajon
tudják, milyen nagy szüksége van az embernek
az ő szeretetükre? Míg Cicóka órákon át
dorombolt nekem, rájöttem, nagy titkok tudója
lehet az én cicám! Hiszen ma is mosolyt, és
örömet hozott szürke, magányos életembe.
Jöhet most már a láz, és a köhögés, ezt az
örömet már nem veheti el tőlem senki sem.
2022 nov. 28
Hozzászólások